Aktualitások

Az újjáalakuló női U17-es válogatott Szlovákia korosztályos csapata ellen játszotta le első mérkőzését.

U17-es válogatottunk az első félidőben hátrányba került a belgák ellen, majd megfordította az állást, végül azonban meg kellett elégednie a döntetlennel.

U17-es válogatottunk tagjai hétfőtől Telkiben készülnek az Európa-bajnoki selejtező hazai rendezésű elitkörére, pénteken pedig megkezdik szereplésüket a tornán.

Hevesi Tamás szövetségi edző hétfőn 34 játékosnak tartott edzést Telkiben.

U17-es válogatottunk utolsó felkészülési meccsét játszotta a március 23-án kezdődő Eb-selejtező elitkör előtt.

Rutinos játékvezető fújja a sípot a győri mérkőzésen szerdán.

A hét első három napjában Telkiben edzőtáborozó U17-es válogatott a besztercebányaiak korosztályos csapatával mérkőzött meg szerdán

A tavaszi Európa-bajnoki elitkörre készülő korosztályos csapat szerdán nemzetközi edzőmérkőzésen is pályára lép.

Törökországi edzőtáborozásuk alkalmával az NB II-es válogatott játékosai közül többen bizonyították, hogy készen állnak a magasabb osztályban való szereplésre.

A hazai rendezésű Európa-bajnoki selejtező elitkörre készülő együttes Telkiben készült a hét első felében.

U16-os válogatottunk lejátszotta első mérkőzését az izraeli nemzetközi tornán.

U17-es válogatottunk küzdelmes mérkőzésen 1-1-es döntetlent játszott a csehekkel.

U17-es válogatottunk felkészülési mérkőzésen 3-2-es győzelmet aratott a cseh korosztályos csapat ellen.

Pisont István együttese kedden és szerdán is megmérkőzik a csehek korosztályos együttesével.

Női U17-es válogatottunk utolsó Eb-selejtezőjén nem tudott meglepetést okozni a svéd korosztályos együttes ellen, és második helyen zárta a tornát.

A hazai rendezésű Európa-bajnoki selejtező torna második játéknapján a mieink 4-0-ra verték a horvátokat.

A hazai rendezésű Eb-selejtező torna első mérkőzésén Hevesi Tamás együttese Bulgáriát verte 3-0-ra.

U17-es női válogatottunk szerdán a horvátokkal, szombaton a svédekkel játszik.

Az U17-es válogatott szövetségi edzője az Európa-bajnoki selejtezőn lejátszott három mérkőzés eredményével tökéletesen elégedett, de látta már jobban is játszani csapatát.

U17-es válogatottunk harmadik mérkőzését is megnyerte a hazai rendezésű Eb-selejtező tornán, így csoportelsőként jutott a tavaszi elitkörbe.

A magyar válogatott két győzelem után szerdán a norvégok ellen biztosíthatja be csoportelsőségét.

A hazai rendezésű U17-es Eb-selejtező torna második napján Andorra ellen győzött a magyar válogatott.

Az U17-es válogatott csütörtökön zárta felkészülését a hazai rendezésű Eb-selejtezőkre.

Női U17-es válogatottunk Lipóton játszott felkészülési mérkőzést az osztrákokkal.

U17-es válogatottunk elveszítette utolsó mérkőzését a lengyelországi Syrenka Kupán.

U17-es válogatottunk döntetlent játszott a dánokkal, büntetőkkel azonban alulmaradt, így a bronzéremért lép pályára szombaton.

U17-es válogatottunk 3-0-ra legyőzte a belgák korosztályos csapatát a lengyelországi Syrenka Kupán.

Az Európa-bajnoki selejtezőre készülő U17-es együttes a belgák ellen kezd a lengyelországi Syrenka Kupán.

Sorozatban harmadik mérkőzését is megnyerte női U17-es válogatottunk.

Kedden 17 órakor Telkiben játszik felkészülési mérkőzést Hevesi Tamás együttese.

Pisont István szövetségi edző a megnyert Telki Kupát követően értékelte az U17-es válogatott teljesítményét.

U17-es válogatottunk legyőzte a szerbeket a Telki Kupa döntőjében, és ezzel elhódította a végső győztesnek járó trófeát.

U17-es válogatottunk szerdán kezdi meg szereplését a hazai rendezésű Eb-selejtező elitkörében. Korosztályos csapatunk szerdán Szerbiával, pénteken Portugáliával, a jövő hétfőn pedig Angliával mérkőzik meg Szombathelyen.

U19-es válogatottunk kedd délután Odrancinban játszott határmenti mérkőzést Szlovénia ellen. Együttesünk az első félidőben balszerencsés körülmények között két gólt is kapott, s bár a második játékrészben fölényben futballozott és kapufát is szerezett, nem tudott változtatni az eredményen, és végül kétgólos vereséget szenvedett. A mieink csütörtök délelőtt Lentiben ismét megmérkőznek a szlovénokkal.

U17-es válogatottunk tagjai csütörtöktől készülnek együtt a jövő héten kezdődő hazai rendezésű Eb-elitkörre. Csapatunk szerdán Szerbiával, pénteken Portugáliával, március 31-én pedig Angliával játszik Szombathelyen.

Az április 9. és 14. között Sopronban és Bükön megrendezésre kerülő Eb-selejteztőkre készülő női U17-es válogatottunk szerdán Sopronban Ausztriával játszott felkészülési mérkőzést. A mérkőzésen Szabó Boglárka a mieinknek szerezett vezetést, ám az osztrákok ezután fokozatosan fölénybe kerültek, s végül 7-1-re megnyerték a meccset.

Az áprilisi, Sopronban és Bükön megrendezésre kerülő Európa-bajnoki selejtezőkre (amelyeken Svájc, Németország és Oroszország lesz csapatunk ellenfele) készülő női U17-es válogatottunk szerdán Sopronban Ausztria ellen játszik felkészülési mérkőzést. A csapat tagjai kedden délelőtt utaznak Sopronba, ahol szerdán 15 órakor mérkőznek meg az osztrák korosztályos együttessel.

Az MLSZ fegyelmi bizottsága kizárta a 2008-2009-es NB II-es bajnokságból a Dunaújvárost, mivel a klub képviselője hivatalosan bejelentette a visszalépést.

Női U17-es válogatottunk kedden játszotta utolsó mérkőzését a Moldovában rendezett Eb-selejtezőtornán. A mieink 7-1-es vereséget szenvedtek Ukrajna ellen, így a csoport második helyén végeztek.

Női U17-es válogatottunk második mérkőzését is megnyerte a Moldovában megrendezett Eb-selejtezőtornán, a mieink szombaton Litvánia ellen 3-0-ás félidő után 6-0-ra győztek.

Női U17-es válogatottunk csütörtökön Moldovában lejátszotta első Eb-selejtezőjét. A Turtóczky Sándor által vezetett csapat a hazai együttessel mérkőzött meg, s kiütéses győzelmet aratott: 7-0-ás félidőt követően 13-0-ra győzött. Sipos Lilla öt gólt szerzett a meccsen.

Női U17-es együttesünk kedden útra kelt Kisinyovba, ahol Moldova, Litvánia és Ukrajna ellen játszik Eb-selejtezőket. Turtóczky Sándor szövetségi edző honlapunknak elmondta: a csapat célja az első hely megszerzése.

Női U17-es együttesünk tagjai kedden útra kelnek Kisinyovba, ahol Moldova, Litvánia és Ukrajna ellen játszanak Eb-selejtezőket. Turtóczky Sándor együttesének tagjai vasárnap délután találkoztak, s a holnap esti utazásig a dunavarsányi edzőtáborban készülnek a meccsekre.

A Szombathelyen és Bükön zajló U17-es Eb-selejtezőtorna zárónapja előtt a már továbbjutó Csehország elleni találkozóra készülnek a magyar csapat tagjai, akik pénteken a szombati meccs időpontjában edzettek a Haladás stadionjában.

Ma 15 órakor Bükön a Bosznia-Hercegovina - Csehország mérkőzésével kezdetét veszi a szombatig hazánkban zajló U17-es Eb-selejtezőtorna. A mieink 17.30 órakor lépnek pályára Szombathelyen, az első ellenfél Grúzia lesz.

A jövő heti Eb-selejtezőkre készülő U17-es válogatottunk vasárnap áttette székhelyét a tatai edzőtáborból a meccsek helyszínére, Szombathelyre. Zsivoczky Gyula szövetségi edző délután a Haladás stadionjában tartott átmozgató edzést, majd a foglalkozás után kijelölte a válogatott 18-as keretét. Együttesünk hétfőn Grúzia ellen kezd, szerdán Bosznia-Hercegovina, szombaton pedig Csehország következik.

U17-es válogatottunk szombati programja az eredeti terveknek megfelelően alakult, Zsivoczky Gyula szövetségi edző délután tartott tréninget a jövő heti Eb-selejtezőkre készülő csapat tagjainak. A keretszűkítésre azonban még nem került sor, így a válogatott vasárnap délelőtt 20 játékossal utazik Szombathelyre, s a szövetségi edző csak a 17. 30-kor kezdődő edzés után dönti el, kiket nevez a selejtezőtornára, amelynek során együttesünk Grúzia, Bosznia-Hercegovina és Csehország korosztályos gárdájával mérkőzik meg.

A jövő heti Európa-bajnoki selejtezőkre készülő U17-es válogatott hétfő óta Tatán edzőtáborozik. Zsivoczky Gyula szövetségi edző eredetileg úgy tervezte, hogy pénteken szűkíti 18 főre a keretet, de a szakvezető csak szombaton jelöli ki az Eb-re nevezendő játékosokat.