Csehország ellen zárja az évet az U17-es válogatott
U17 férfi   |   Archívum   |   2011. november. 28., 13:10
Csehország ellen zárja az évet az U17-es válogatott

Pisont István együttese kedden és szerdán is megmérkőzik a csehek korosztályos együttesével.

U17-es válogatottunk ősszel Norvégiát, Fehéroroszországot és Andorrát megelőzve Eb-selejtező csoportja élén végzett, ezzel kiharcolta a tavaszi elitkörben való szereplés lehetőségét, és három győzelmének köszönhetően az első kalapból várja a keddi csoportbeosztást. A nyoni sorsolás alatt a válogatott éppen pályán lesz, kedden 11 órakor ugyanis csapatunk Telkiben mérkőzik meg a csehekkel, majd szerdán 11 órától ismét összeméri erejét a vendégekkel.

 

Pisont István ezúttal zömével olyan játékosokat hívott meg keretébe, akik az utóbbi időben kevesebbet szerepeltek a csapatban, vagy kimaradtak az együttesből.

 

Az U17-es válogatott kerete:
 

Kapusok:

 

Fadgyas Tamás (MTK Budapest)
Rácz Gergő (FTC)
Székely György (1860 München)

Védők:

Németh Áron (Illés Akadémia)
Csábi Mihály (MFA)
Asztalos Dávid (MTK Budapest)
Talabér Attila (MTK Budapest)
Bobál Dávid (MFA)
Spandler Csaba (PFLA)
Borkai Ádám (Győri ETO)

Középpályások:

Tóth Benjamin (MFA)
Berecz Zsombor (Vasas)
Medgyes Zoltán (Illés Akadémia)
Bereczki Dániel (DVSC)
Kalmár Zsolt (Győr)
Oldal Tibor (PFLA)

Támadók:

Szabó Zoltán (Fiorentina)
Vida Krisztofer (Twente)
Bölcsföldi Milán (Illés Akadémia)
Bobál Gergő (MFA)
Mayer Milán (Győri ETO)
Farkas Zoltán (Győri ETO)
Oláh Attila (FTC)


Címkék:

Kapcsolódó hírek

U17: Egy gyors góllal nyertek a lengyelek
U17: Egy gyors góllal nyertek a lengyelek

U17-es válogatottunk kedden délután megkezdte szereplését a lengyelországi Syrenka-kupán, a mérkőzést a 3. percben szerzett hazai találat döntötte el.

U17: keddtől a Syrenka Kupán szerepel a válogatott
Meccsbeszámoló
U17: háromgólos győzelem az üzbégek ellen

U17-es válogatottunk kedden délután megkezdte szereplését a lengyelországi Syrenka-kupán, a mérkőzést a 3. percben szerzett hazai találat döntötte el.