Edzőtáborral kezdte az évet az U17-es válogatott
U17 férfi   |   Archívum   |   2012. január. 18., 17:12
Edzőtáborral kezdte az évet az U17-es válogatott

A hazai rendezésű Európa-bajnoki selejtező elitkörre készülő együttes Telkiben készült a hét első felében.

Pisont István 22 fős keretnek tartott összetartást a hét első három napjában, a szövetségi edző ezúttal csak a hazai klubokban szereplő játékosokra számított. A keretben helyet kaptak olyan futballisták is, akik ősszel kevesebbet szerepeltek az együttesben, valamint három 1996-os születésű labdarúgó is tagja volt a csapatnak, amely a napi két edzés mellett elméleti foglalkozásokon is részt vett az edzőtáborozás alatt.

- Az elitkörre való felkészülésünk első lépéseit tettük meg most, újra átvettük a legfontosabb taktikai feladatokat, felállási formációkat, valamint évindító beszélgetésünkön kielemeztük az elmúlt év legfontosabb tapasztalatait - mondta az mlsz.hu-nak a táborzárás után Pisont István. - Sokat gyakoroltunk a három nap alatt, ennek köszönhetően az összetartás végére hasznos információkkal lettünk gazdagabbak, összességében elmondható, hogy a játékosok jó edzettségi állapotban vannak, jó ritmusban, koncentráltan végezték a feladatokat.

Az edzőtáborozáson résztvevő válogatott kerete:

Kapusok:

Hrabina Alex (Nyíregyháza)
Alasztics Marcell (Győr)

Védők:

Németh Áron (Illés Akadémia)
Talabér Attila (MTK)
Asztalos Dávid (MTK)
Kovács Tamás (Illés Akadémia)
Bobál Dávid (MFA)
Pallagi Botond (Vasas)
Spandler Csaba (Puskás Akadémia)
Nagy Dominik (PMFC)

Középpályások:

Németh Márió (Illés Akadémia)
Hujber Tamás (MTK)
Medgyes Zoltán (Illés Akadémia)
Mayer Milán (Győri ETO)
Berecz Zsombor (Vasas)
Kalmár Zsolt (Győri ETO)

Támadók:

Tóth László (Puskás Akadémia)
Bereczki Dániel (DVSC)
Bobál Gergely (MFA)
Farkas Zoltán (Győri ETO)
Varga Szabolcs (Vasas)
Borkai Ádám (Győri ETO)


Címkék:

Kapcsolódó hírek

U17: Egy gyors góllal nyertek a lengyelek
U17: Egy gyors góllal nyertek a lengyelek

U17-es válogatottunk kedden délután megkezdte szereplését a lengyelországi Syrenka-kupán, a mérkőzést a 3. percben szerzett hazai találat döntötte el.

U17: keddtől a Syrenka Kupán szerepel a válogatott
Meccsbeszámoló
U17: háromgólos győzelem az üzbégek ellen

U17-es válogatottunk kedden délután megkezdte szereplését a lengyelországi Syrenka-kupán, a mérkőzést a 3. percben szerzett hazai találat döntötte el.