Magabiztos győzelemmel kezdtük az Eb-selejtezőt
U17 férfi   |   Archívum   |   2012. október. 18., 15:30
Magabiztos győzelemmel kezdtük az Eb-selejtezőt

U17-es válogatottunk 5-0-ás sikerrel kezdte meg a hazai rendezésű minitornát.

Pisont István együttese jól ismert könyezetben, a telki edzőközpont centerpályáján lépett pályára első tétmérkőzésén. A Liechtenstein elleni összecsapáson a magyar válogatott az Ivancsics Alex - Bedi Noel, Nagy Ádám, Talabér Attila, Spandler Csaba (csk) - Gazdag Dániel, Szántó Tamás (Koszta Márk, 67.), Rácz Barnabás (Mayer Milán, 75.) - Grabant Bence, Tihanyi Olivér (Korozmán Kevin, 61.), Zsótér Donát összeállításban szerepelt.

Magyarország U17 - Liechtenstein U17

A meccs első félórája egysíkú játékot hozott, a magyar válogatott nagy erőkkel támadott, és egymás után alakította ki helyzeteit, a vendégek pedig minden erejüket a védekezésre fordítva, lelkesen játszva próbálták tartani a döntetlent. Abban, hogy ezt sokáig sikerült is megvalósítaniuk nagy szerepe volt a szerencséjüknek és a bravúrokat is bemutató kapusnak, Claudio Majernak.

A vendégek a 30. percben jutottak el először a magyar kapuig, de később ezt is megbánták, mert szögletük után megszereztük a labdát, egy gyors kontrát indítottunk, aminek szép gól lett a vége: a felezővonal közeléből induló és egyedül kapura törő Tihanyi Olivér rávezette a kapusra a labdát, majd a balösszekötő helyéről, 14 méterről a bal alsó sarokba helyezett (1-0). A második félidő ott kezdődött, ahol az első abbamaradt, a magyar válogatott nyomasztó fölényben játszott, és sorra alakította ki lehetőségeit. Az 53. percben megdupláztuk az előnyt, a Rácz Barnabás ellen elkövetett szabálytalanságért megítélt büntetőt Zsótér Donát magabiztosan értékesítette (2-0).

Magyarország U17 - Liechtenstein U17

A 63. percben tovább növeltük az előnyt, egy szépen felépített akció végén Spandler Csaba ívelt középre a bal oldalról, az érkező Grabant Bence pedig 5 méterről a kapuba passzolt (3-0). A folytatásban már felszabadultan játszhattak a mieink, a 73. percben Zsótér Donát vezette a labdát a liechtensteini térfélen, s miután senki nem lépett ki rá, 22 méterről, kissé balról a jobb felső sarokba bombázott (4-0). A 79. percben Mayer Milán állította be az 5-0-ás végeredményt, a percekkel korábban csereként beállt támadó 18 méterről lőtt a bal alsó sarokba.

A csoport másik mérkőzésén az olaszok az utolsó pillanatokban szerzett góllal 1-0-ra legyőzték Albániát.

Nyilasi Tibor sportigazgató és Korolovszky György szövetségi edző meghívására a mérkőzésre kilátogattak a Csalogány utcai Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Diákotthon és Gyermekotthon tanulói is, akik végigszurkolták a mérkőzést, majd a lefújás után ajándékot adtak át a válogatott tagjainak.

- Végig támadó futballt bemutatva, fölényben játszva megérdemelten nyertük meg a mérkőzést - értékelt a meccs után Pisont István. - Az első félidőben is megvoltak a ziccereink, de kicsit kapkodtunk, a játékosok még érezhetően idegesek voltak, ezért a szünetig csak egy gólt sikerült szereznünk. A szünet után már az eredményben is megmutatkozott a fölényünk, felszabadultabban játszottunk és látványos gólokat szereztünk. A játékosok becsülettel végigdolgozták a meccset, sikerült felvenniük a nemzetközi ritmust, bízom benne, hogy szombaton, az albánok elleni mérkőzésen egy újabb győzelemmel kiharcoljuk a továbbjutást a csoportból.


Címkék:

Kapcsolódó hírek

U17: Egy gyors góllal nyertek a lengyelek
U17: Egy gyors góllal nyertek a lengyelek

U17-es válogatottunk kedden délután megkezdte szereplését a lengyelországi Syrenka-kupán, a mérkőzést a 3. percben szerzett hazai találat döntötte el.

U17: keddtől a Syrenka Kupán szerepel a válogatott
Meccsbeszámoló
U17: háromgólos győzelem az üzbégek ellen

U17-es válogatottunk kedden délután megkezdte szereplését a lengyelországi Syrenka-kupán, a mérkőzést a 3. percben szerzett hazai találat döntötte el.