Hír kategória: Csapat
Szerdán Bulgária ellen játssza az első Eb-selejtezőjét a férfi U19-es válogatott, amely Gyirmóton vívja meg mindhárom kvalifikációs mérkőzését.
Bulgária, Feröer-szigetek és Franciaország ellen lép pályára a férfi U19-es válogatott az Európa-bajnoki selejtezők első körében november 12. és 18. között, a nemzeti együttes tagjai vasárnap találkoznak Gyirmóton, s ott is játsszák mindhárom meccsüket.
A görögök egy peches öngóllal szereztek vezetést, majd egy szöglet után is betaláltak az első félidőben a két csapat Kispesten rendezett felkészülési mérkőzésén. A fordulás után megvoltak a helyzeteink, de a görögök a hajrára fölénybe kerültek, és két újabb találattal fölényessé tették a sikerüket.
Kovács Bendegúz első félidőben szerzett gólja döntötte el a felkészülési mérkőzést.
A novemberi, hazai rendezésű Eb-selejtezőkre készülő férfi U19-es válogatottunk csütörtökön és vasárnap is megmérkőzik a görögökkel.
A férfi U19-es válogatott sikerrel zárta a szerbiai Vilotic-tornát, a 3. fordulóban, a 89. percben szerzett góllal győzte le Montenegrót, és a harmadik helyen végzett.
Férfi U19-es válogatottunk a házigazda Szerbia ellen lépett pályára a Vilotic-torna 2. fordulójában. Mezőnyben nagy csatát vívtak a felek, több lehetőségünk is volt, a találkozót azonban a helyzeteit jobban kihasználó szerb együttes nyerte meg.
Férfi U19-es válogatottunk a Vilotic-torna 1. fordulójában Portugália ellen lépett pályára, a találkozón a világ élvonalába tartozó rivális 3–1-es győzelmet aratott.
Csütörtöktől keddig a szerbiai Vilotic-tornán szerepel a férfi U19-es válogatott, amelyen a mieink sorrendben Portugália, a házigazda Szerbia és Montenegró ellen lépnek pályára.
A házigazda Szerbia, Montenegró és Portugália társaságában lép pályára az idei Vilotic-tornán a férfi U19-es válogatott szeptember 4. és 9. között.
Az idény első összetartása várt az U19-es válogatott tagjaira, akik négy napot töltöttek Telkiben a szeptemberi felkészülési mérkőzések előtt.
Három-három győzelmet és vereséget könyvelhetett el a férfi U19-es válogatott az Eb-selejtezők két fázisában, együttesünk bekerült az elitkörbe, de a nyolccsapatos kontinensbajnokságra nem tudta kvalifikálni magát.
Férfi U19-es válogatottunk 1–0-ra nyert Izland ellen az Eb-selejtező elitkör 3. fordulójában, így győzelemmel zárta a sorozatot és a harmadik helyen végzett csoportjában Dánia és Ausztria mögött.
Egyértelműen jobban játszott a férfi U19-es válogatott Dánia ellen, mint Ausztriával szemben, végig nagy csatát vívtak a csapatok, ellenfelünk azonban egy bombagóllal megnyerte a találkozót. Ezzel eldőlt, hogy a korosztályos nemzeti együttes nem lesz ott a nyári Európa-bajnokságon.
Férfi U19-es válogatottunk 3–1-re kikapott Ausztriától az Eb-selejtező elitkör 1. fordulójában. Együttesünk szombaton Dánia ellen folytatja a küzdelmeket.
Keretet szűkített Jeremiás Gergő szövetségi edző az elitkörre készülő U19-es válogatottnál. A korosztályos nemzeti együttes tagjai Telkiben rendezett összetartást követően vasárnap találkoznak újra, az első mérkőzést pedig szerdán játsszák.
Március 9. és 13. között Telkiben tart edzőtábort a hazai rendezésű elitkörre készülő férfi U19-es válogatott.
Az UEFA Nyonban elkészítette férfi U17-es és U19-es válogatottak jövő tavaszi és őszi Eb-selejtezőinek sorsolását.
Férfi U19-es együttesünk már továbbjutóként várhatta a Németország elleni Eb-selejtezőt, amelyen Simon Benedek góljával vezettünk is, végül azonban a németeké lett a három pont.
A férfi U19-es válogatott Németh Hunor góljával 1–0-ra nyert a házigazda Andorrával szemben az Eb-selejtező második játéknapján, és újabb sikerének köszönhetően továbbjutott a tavaszi elitkörbe.
Férfi U19-es válogatottunk Németh Hunor, Vidnyánszky Mátyás és Varga Zétény góljával 3-1-re nyertek a ciprusiak ellen az andorrai Eb-selejtező torna első játéknapján.
Jeremiás Gergő együttese november 12-én Ciprus ellen kezdi meg a szereplését az Európa-bajnoki selejtező csoportban, 15-én a házigazda Andorrával, 18-án a németekkel mérkőzik meg.
Férfi U19-es válogatottunk az első félidőben Szabó Szilárd révén vezetést szerzett ugyan Skócia ellen, de a vendégek büntetőből egyenlítettek, majd a fordulás után egy szöglet után megszerezték a győztes találatot a DEAC-stadionban rendezett felkészülési mérkőzésen.
Férfi U19-es válogatottunk 2-1-es vereséget szenvedett a skótoktól a két csapat debreceni felkészülési mérkőzésén. Az eredménynél sokkal szomorúbb történése a mérkőzésnek, hogy Galántai Tamás súlyos sérüléssel szállították kórházba.
Férfi U19-es válogatottunk az első félidőben egyenrangú ellenfele volt a portugáloknak a Vilotic-torna második játéknapján, a fordulás után azonban ellenfelünk megbüntette a hibáinkat, és magabiztos, 4-0-s győzelmet aratott.
Férfi U19-es válogatottunk remek teljesítményt nyújtott a szerbek elleni szabadkai mérkőzésen, Szabó Szilárd duplájával és Girsik Attila hajrában szerzett góljával hátrányból felállva 3-1-re legyőzte a házigazdákat a Vilotic-torna első játéknapján.
Férfi U19-es válogatottunk nemzetközi tornán vesz részt a következő napokban: a vajdasági Vilotic-emléktornán játszik három mérkőzést.
Férfi U20-as válogatottunk második mérkőzését is megnyerte Izland ellen: a szerdai 2-0-s sikert követően pénteken 4-0-ra győzött Gyirmóton.
A Babó Levente vezette U20-as válogatott 2-0-ra megnyerte szerdai felkészülési mérkőzését, melyet az izlandi együttes ellen játszott a gyirmóti Alcufer Stadionban.
A 2004-es és 2005-ös születésű játékosokból álló korosztályos válogatott Babó Levente irányításával játszik két felkészülési mérkőzést Gyirmóton.
Férfi U19-es válogatottunk a harmadik helyen végzett az észak-írországi nemzetközi tornán.
Férfi U19-es válogatottunk a házigazdák legyőzése után a portugálokkal szemben alulmaradt a négy csapatos északírországi tornán.
Férfi U19-es válogatottunk megkezdte négy csapatos nemzetközi tornán szerepel a héten Észak-Írországban. Az első játéknapon a mieink Batai Tamás és Pesti Zoltán góljával 2-1-re legyőzték a házigazdákat.
Babó Levente együttese Észak-Írországban játszik három mérkőzést, a házigazdák mellett a portugálok és a csehek lesznek az ellenfeleink.
Férfi U19-es válogatottunk vereséggel zárta a lettországi Eb-selejtező tornát, és rosszabb gólkülönbségével elvesztette a második helyet, így nem jutott tovább a csoportból.
Férfi U19-es válogatottunk Mohos és Klausz duplájával, valamint Szűcs és Vingler egy-egy góljával 6-0-ra nyert Gibraltár ellen a lettországi Eb-selejtező minitorna második játéknapján. A mieink kedden a norvégok ellen zárják a viadalt, amelynek az első két helyezettje jut a tavaszi elitkörbe.
U19-es válogatottunk a héten Európa-bajnoki selejtezőket vív Lettországban. A mieink ma este játszották első mérkőzésüket a házigazdák ellen, a találkozón 1-1-es döntetlen született.
Babó Levente együttese a házigazdák ellen kezdi meg szereplését az Eb-selejtező minitornán.
Férfi U19-es válogatottunk a montenegróiakkal szemben is alulmaradt a szabadkai viadalon.
Férfi U19-es válogatottunk 2-0-s vereséggel zárta a franciák elleni mérkőzést a Vilotic-torna második játéknapján. Kedden Montenegró ellen zárjuk a viadalt.
A házigazda szerb válogatott 3-1-re legyőzte férfi U19-es együttesünket Szabadkán.
Férfi U19-es válogatottunk az októberi Eb-selejtezők előtt még három felkészülési mérkőzést játszik, mindhármat a csütörtökön kezdődő Vilotic-emléktornán.
Férfi U19-es válogatottunk 3-2-es vereséggel zárta a románok elleni felkészülési mérkőzést Telkiben.
Szerdán délután Telkiben játssza első idénybeli nemzetközi mérkőzését az októberi Eb-selejtezőkre készülő férfi U19-es válogatott.
Szélesi Zoltán együttese szerdán délután, Szkopjéban játssza első felkészülési mérkőzését.
Július végén megkezdődik a férfi utánpótlás-válogatottak felkészülése az őszi feladatokra.
U19-es válogatottunk utolsó mérkőzésén lépett pályára az elitkörben, az ellenfél Izland együttese volt. Bár csapatunk a mérkőzés nagyobb részében jobban futballozott, nem sikerült betalálnia, míg az izlandiak két kontrát követően kétszer is eredményesek voltak, így 2-0-ra megnyerték a találkozót.
U19-es válogatottunk március 28-án, kedden utolsó mérkőzésén lép pályára az angliai elitkörben, az ellenfél ezúttal Izland együttese lesz. Csapatunknak muszáj győznie a továbbjutás kiharcolásához.
U19-es válogatottunk Törökország ellen lépett pályára az angliai elitkör 2. fordulójában. A mieink végig uralták a mérkőzést, számtalan helyzetet alakítottak ki, és a 73. percben Jurek révén pedig a vezetést is megszerezték, a törökök azonban öt perccel a rendes játékidő vége előtt egyenlítettek így döntetlen született.
U19-es válogatottunk az Európa-bajnoki selejtezők elitkörében szerepel Angliában, ahol második mérkőzését Törökország ellen vívja, március 25-én, magyar idő szerint 20.30-tól. A csoportból az első helyezett jut ki a nyári Európa-bajnokságra.
U19-es válogatottunk Anglia ellen lépett pályára az Európa-bajnoki selejtezők elitkörének első mérkőzésén. Csapatunk méltó ellenfele volt a házigazdának, az 57. perctől azonban emberhátrányban futballozott, és végül 1-0-s vereséget szenvedett.
U19-es válogatottunk szerdán Anglia ellen kezdi meg elitkörös szereplését. A mieink a házigazda angolokkal, Izlanddal és Törökországgal szerepelnek egy négyesben. A csoportból az első helyezett kvalifikálja magát a nyári, máltai kontinensviadalra.
U19-es válogatottunk március 22. és 28. között az Európa-bajnoki selejtezők elitkörében szerepel Angliában. A mieink a házigazda angolokkal, Törökországgal és Izlanddal küzdenek meg az Eb-kvalifikációért.
A héten Telkiben edzőtáborozik az Eb-selejtezők elitkörére készülő U19-es válogatott. A mieink március végén Angliában vívhatják ki az Európa-bajnokságon való szereplés jogát, a házigazda angolok, valamint Törökország és Izland ellen.
A héten Spanyolországban edzőtáborozó U19-es válogatottunk két nap alatt másodjára csapott össze Észtországgal. A keddi 0-0-t követően a mieink a második mérkőzésen 2-1-re múlták felül az észt válogatottat.
A márciusi, angliai Eb-selejtező elitkörre készülő férfi U19-es válogatottunk utolsó felkészülési mérkőzéseit vívja a héten, az ellenfél Észtország együttese. Az első találkozón nem bírtak egymással a felek, gól nélküli döntetlen született.
U19-es válogatottunk a héten a spanyolországi Oliva Novában edzőtáborozik, ahol két felkészülési mérkőzést vív Észtországgal. Csapatunk márciusban az Európa-bajnokság selejtezőjének elitkörében szerepel, a címvédő Angliával, Izlanddal és Törökországgal egy kvartettben.
Férfi U19-es válogatottunk három napon belül második mérkőzését vívta Izrael ellen. A mienk az első összecsapáson nagy csatában csupán egy góllal maradtak alul, a második találkozón azonban nem tudták meglepni az ellenfelet, és 2-0-s vereséget szenvedtek.
A márciusi elitkörre készülő U19-es válogatottunk a héten két mérkőzést vív Izraellel. Az első összecsapáson a mieink sokáig megnehezítették a hazaiak dolgát, és az utolsó percekig úgy tűnt, hogy a találkozó gól nélküli döntetlennel zárul. Ellenfelünk azonban a 87. percben betalált, így szűkös, egy gólos győzelmet aratott.
Férfi U19-es válogatottunk megkezdte a felkészülést a márciusi Eb-selejtező elitkörre.
Az UEFA nyoni sorsolásán elkészült a tavaszi férfi U19-es elitkör csoportbeosztása, valamint kialakultak a jövő őszi Eb-selejtezős csoportok is.
U19-es válogatottunk négy nap alatt másodjára lépett pályára Olaszország ellen. A mieink az első összecsapáson 3-0-s vereséget szenvedtek, míg a mai visszavágón 7-2-re maradtak alul.
U19-es együttesünk négy nap alatt két felkészülési mérkőzést vív Olaszország ellen. A mieink az első, covercianói mérkőzésen méltó ellenfelei voltak a házigazdának, de végül 3-0-s vereséggel zártak.
U19-es férfi együttesünk hétfő délután érkezett meg Olaszországba, ahol november 16-án, szerdán és november 19-én, szombaton is megmérkőzik a házigazdák korosztályos csapatával.