
A férfi U19-es válogatott sikerrel zárta a szerbiai Vilotic-tornát, a 3. fordulóban, a 89. percben szerzett góllal győzte le Montenegrót és a harmadik helyen végzett.
Portugália és a házigazda Szerbia után Montenegró várt a férfi U19-es válogatottra a Vilotic-tornán, a Topolyán rendezett mérkőzésen egyértelműen azért lépett pályára a korosztályos nemzeti együttes, hogy győzelemmel zárja a megméretést.
A mérkőzésen Montenegró az első félidő hosszabbításában szerezte meg a vezetést, a második félidőben a magyar válogatott tovább rohamozott a gólszerzés érdekében. Az erőfeszítéseket egy óra után koronázta siker, Kovács Bendegúz a 60. percben egyenlített, sőt, a hajrában a portugálok ellen is eredményes Somogyi Ádám a 89. percben megszerezte a győztes gólt.
– A játékminőséget tekintve gyakorlatilag az egész tornán jól focizott a csapat, ez a siker most a szív diadala volt, egy nehezen feltörhető, kellemetlen ellenféllel szemben. Annak köszönhető a győzelem, hogy a srácok a legutolsó pillanatig hittek benne, egymásért dolgoztak, s ennek a jutalma a fordítás, így jó szájízzel zárhatjuk a tornát – mondta Kemenes Szabolcs szövetségi edző, aki egészében is értékelte a vajdasági három találkozót. – Sokszor rendben volt a mutatott játék és láthattuk, elképesztően kiélezett a nemzetközi futball. A torna utolsó mérkőzésén a szerbek hat ötre nyertek a portugálok ellen, ez is mutatja, milyen magas színvonalon futballoznak ezek a csapatok, mi pedig mindkettő ellen a hajráig csak egy gólra voltunk attól, hogy legalább egy pontot szerezzünk ellenük. Nagyon tanulságos tornán vagyunk túl, amiből rengeteg tapasztalatot szűrhetünk le, és ha a jövőben ki tudjuk javítani ezeket az apró és fontos dolgokat, akkor a mi javunkra dőlhetnek el a kiélezett mérkőzések.
Az U19-es válogatott így győzelemmel zárta a Vilotic-tornán, amelyen harmadik helyen végzett.
Magyarország–Montenegró 2–1 (0–1)
Magyarország: Bozó – Lakatos (Szakos, a szünetben), Pál, Vitályos, Bolgár (Horváth, a szünetben) – Hős (Madarász, a szünetben), Décsy (Somogyi, a szünetben) – Egri (Mondovics, 61.), Szép (Vörös, 61.), Kugyela (Kun, a szünetben) – Kovács B.
Gólszerző: Kovács B. (60.), Somogyi (89.), ill. Jovanovics (45+1.)
Címkék:
Kapcsolódó hírek

Férfi U19-es válogatottunk a házigazda Szerbia ellen lépett pályára a Vilotic-torna 2. fordulójában. Mezőnyben nagy csatát vívtak a felek, több ...

Férfi U19-es válogatottunk a házigazda Szerbia ellen lépett pályára a Vilotic-torna 2. fordulójában. Mezőnyben nagy csatát vívtak a felek, több ...