Fontos, hogy együtt legyen a csapat
U19 férfi   |   Csapat   |   2025. augusztus. 21., 13:53
Fontos, hogy együtt legyen a csapat

Az idény első összetartása várt az U19-es válogatott tagjaira, akik négy napot töltöttek Telkiben a szeptemberi felkészülési mérkőzések előtt.

Telkiben találkoztak az U19-es válogatott tagjai, akik az idény első összetartására voltak hivatalosak. A Kemenes Szabolcs irányította együttes szeptember elején a nagy hagyományú, rendre erős ellenfeleket felvonultató (idén a mieink mellett Szerbia, Montenegró és Portugália lép pályára) Vilotic-kupán szerepel, októberben a görögök ellen játszik felkészülési mérkőzést, majd novemberben következik az Európa-bajnoki selejtezők első köre Bulgária, Feröer és Franciaország ellen.

– Az első és a legfontosabb, hogy mindig öröm, amikor össze tudunk hozni egy párnapos edzőtábort. A klubbeli elfoglaltságok miatt érthetően sűrű a naptár, jó látni így is, hogy a válogatott programok a játékosok számára is fontosak és sokat adnak. Nagyon hasznos és nagyon jó összetartást zártunk, meg tudtunk nézni néhány olyan játékost is, akit eddig csak a klubjában láttunk. Fontos, hogy együtt legyen a csapat, mivel kevés az idő, minden edzés, minden közös program segít összekovácsolni a társaságot és a mostani is ilyen alkalom volt – mondta Kemenes Szabolcs szövetségi edző.

Az U19-es mellett az U18-as válogatott is Telkiben készült a hét első felében az összetartást pedig a két korosztályos válogatott egymás elleni mérkőzése zárta.

Az U19-es válogatott kerete

Kapusok:

Bozó Mirkó (Puskás Akadémia)

Kocsis Botond (Győr)

Papp Lőrinc (Budapest Honvéd-MFA)

Védők:

Garai Zétény (Ajka)

Horváth Tamás (Videoton)

Lakatos Noel (Ingolstadt)

Mona Árpád (Karcag)

Pál Barna (Puskás Akadémia)

Vitályos Viktor (MTK)

Középpályások:

Hős Zsombor (Vasas Kubala Akadémia)

László Krisztián (MTK)

Madarász Ádám (FTC)

Somogyi Ádám (Budapest Honvéd-MFA)

Támadók:

Barkóczi Barnabás (Vasas Kubala Akadémia)

Egri Imre (DVSC)

Giorgio Ghiani (NEC)

Kovács Bendegúz (AZ)

Mondovics Kevin (Puskás Akadémia)

Regenyei Gergő (DVSC)

Vörös Barnabás (Gyula)

 

Az U18-as válogatott kerete

Kapusok:

Balogh T. Márk (DVSC)

Lányi Ferenc (Rapid Wien)

Védők:

Adrian Delaportas (AEK)

Horváth Dominik (Videoton)

Kovács Dániel (OH Leuven)

Lakatos Kristóf (Videoton)

Milicz Péter (Budapest Honvéd-MFA)

Prettenhoffer Márton (ETO FC)

Sánta Milán (DVSC)

Ujváry Ferenc (Budapest Honvéd-MFA)

Középpályások:

Magyarics Erik (Puskás Akadémia)

Palkó Áron (UTE)

Petrók Viktor (Budapest Honvéd-MFA)

Rab Bence (Vasas Kubala Akadémia)

Varga Zsombor (Puskás Akadémia)

Vincze Domonkos (Vasas Kubala Akadémia)

Vörös Barna (Mezőkövesd)

Támadók:

Galambos János (Paksi FC)

Kátai Szabolcs (Vasas Kubala Akdémia)

Kovács Erik (Budapest Honvéd-MFA)

Nyers Ádám (Budapest Honvéd-MFA)

Nyikos Botond (DVSC)


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Fontos a folyamatos jó teljesítmény, nagy tét mellett, nyomás alatt is
Fontos a folyamatos jó teljesítmény, nagy tét mellett, nyomás alatt is

Három-három győzelmet és vereséget könyvelhetett el a férfi U19-es válogatott az Eb-selejtezők két fázisában, együttesünk bekerült az elitkörbe, ...

Győzelemmel zártuk az elitkört
Meccsbeszámoló
Fontos, hogy együtt legyen a csapat

Három-három győzelmet és vereséget könyvelhetett el a férfi U19-es válogatott az Eb-selejtezők két fázisában, együttesünk bekerült az elitkörbe, ...