A románokat fogadja az U19-es válogatott
U19 férfi   |   Csapat   |   2023. augusztus. 22., 14:46
A románokat fogadja az U19-es válogatott

Szerdán délután Telkiben játssza első idénybeli nemzetközi mérkőzését az októberi Eb-selejtezőkre készülő férfi U19-es válogatott.

Babó Levente szövetségi edző együttesére négy felkészülési mérkőzés vár az őszi Eb-selejtezők előtt, a románok elleni szerdai mérkőzés után szeptemberben a szabadkai Vilotic-kupán lép pályára három találkozón a csapat. A keretünkben vannak ugyan hiányzók, de több játékos is hazautazhatott külföldi klubjától, így Bodnár Gergő, Michael Okeke és Komlósi Bence is ott lehet az együttesben.

A kerettagok egy része már az előző egy évben is az U19-es válogatottat erősítette, mások az U18-as együttes tagjai voltak, ketten pedig az U17-ből két korosztályt lépve érkeztek, ezért nem egy összeszokott együttesről van szó, az első edzőtábor részben az ismerkedés jegyében telik majd.
 
– Ilyen összetételben először van együtt a társaság, azok a játékosok, akik az előző egy évben az idősebbek között játszottak, most először vannak velünk, ezért számomra és számukra is az ismerkedésről szól az első edzőtábor. Ebben a pár napban igyekszünk letenni a következő időszak alapjait, és begyakorolni azokat a játékelemeket, amelyekre építeni szeretnénk a következő időszakban, valamint fontosnak tartom, hogy a pályán kívül is összetartó közösség épüljön a tétmérkőzésekre – mondta Babó Levente szövetségi edző a találkozó előtt.
 
A szerdai Magyarország-Románia mérkőzés 17.30-kor kezdődik az MLSZ telki edzőközpontjában.

A magyar válogatott kerete:
 
Kapusok:
 
Pécsi Ármin (Puskás Akadémia)
Gyetván Márk (Budapest Honvéd)
 
Védők:
 
Umathum Ádám (Puskás Akadémia)
Kocsis Gergely (Bp. Honvéd)
Komlósi Bence (Parma)
Kaczvinszki Dominik (Bp. Honvéd)
Bodnár Gergő (Peterborough)
Kovács Patrik (MTK Budapest)
 
Középpályások:
 
Szvoboda Dániel (Haladás)
Vingler László (ETO FC)
Tóth Alex (FTC)
Michael Okeke (Manchester City)
Papp Csongor (Vasas)
Mohos Barnabás (Haladás)
Huszár Marcell (ETO FC)
Átrok Zalán (Bp. Honvéd)
 
Támadók:
 
Klausz Milán (ZTE)
Barkóczi Benedek (Kozármisleny)
Manner Balázs (FTC)
Bukovics András (PMFC)
 

Címkék:

Kapcsolódó hírek

U19: fordítottak a németek, másodikként jutottunk az elitkörbe
U19: fordítottak a németek, másodikként jutottunk az elitkörbe

Férfi U19-es együttesünk már továbbjutóként várhatta a Németország elleni Eb-selejtezőt, amelyen Simon Benedek góljával vezettünk is, végül ...

U19: Győzelem Andorra ellen, megvan a továbbjutás
Meccsbeszámoló
Utánpótlás Eb-selejtezők: négy válogatottunk kapott ellenfelet

Férfi U19-es együttesünk már továbbjutóként várhatta a Németország elleni Eb-selejtezőt, amelyen Simon Benedek góljával vezettünk is, végül ...