
Férfi U20-as válogatottunk második mérkőzését is megnyerte Izland ellen: a szerdai 2-0-s sikert követően pénteken 4-0-ra győzött Gyirmóton.
Babó Levente szövetségi edző pénteken zömében azoknak a játékosoknak adott lehetőséget a kezdőcsapatban, akik a szerdai összecsapást a cserepadon kezdték.
A mieink már a 2. percben megadták a mérkőzés alaphangját, egy jobb oldali akció végén Babos Bence lőtte ki a jobb alsó sarkot (1-0). A mieink a gól után kézben tartották a mérkőzést, és a 23. percben egy hosszú indítást követő rövid felszabadítási kísérlet után Klausz Milán lőtt jó 25 méterről az üresen hagyott kapuba (2-0). A félidő hátralévő részében is a mieink irányítottak, de a szünetig nem esett újabb gól.
Nem úgy a fordulás után, az 53. percben egy jobb oldali beívelést követően a hosszú kapufánál érkező Pető Milán fejelt a hálóba (3-0). Ezt követően is a magyar válogatott futballozott veszélyesebben, a 4-0-s végeredményt a 69. percben alakítottunk ki, amikor egy bal oldali szöglet után Dobozi Krisztián fejelt a jobb alsó sarokba (4-0).
A magyar válogatott végig ötletesen, kombinatívan játszott, és ezzel a különbséggel is megérdemelten nyerte meg a találkozót.
– Az összetartás célja az volt, hogy a két mérkőzésen minden kerettag kellő játékpercet kaphasson, és megmutassa magát nemzetközi mérkőzésen, ezért sorcserével kezdtük a második találkozót. A védekezésünk ezúttal is stabil volt, viszont sokat javultunk játékminőségben, ennek köszönhetjük a négygólos sikert. Minden játékossal elégedett vagyok, nagyon jól dolgoztak a srácok, érezhetően mindenki szeretett volna bizonyítani, ebből a szempontból sok pozitívuma volt a két mérkőzésnek – mondta Babó Levente szövetségi edző.
Magyarország-Izland 4-0 (2-0)
Magyarország: Csenterics Adrián - Pekár István, Dobozi Krisztián (Markgráf Ákos, 84.), Babós Levente - Bodnár Gergő, Vingler László, Pető Milán (Krascsovics Ábel, 75.), Helmich Pál (Tóth Alex, 66.), Kovács Patrik - Klausz Milán (Dénes Adrián, 75.), Babos Bence (Dénes Csanád, 66.)
Gólszerzők: Babos, Klausz, Pető, Dobozi
Címkék:
Kapcsolódó hírek

Férfi U19-es válogatottunk 1–0-ra nyert Izland ellen az Eb-selejtező elitkör 3. fordulójában, így győzelemmel zárta a sorozatot és a harmadik ...

Férfi U19-es válogatottunk 1–0-ra nyert Izland ellen az Eb-selejtező elitkör 3. fordulójában, így győzelemmel zárta a sorozatot és a harmadik ...