Aktualitások

Férfi U19-es futsalválogatottunk a finnek szerdai legyőzése után az angolokat is felülmúlta: ezúttal 6-1-re nyertünk és szombaton az Európa-bajnoki részvételért játszunk a spanyolokkal.

Férfi U19-es válogatottunk fordulatos, izgalmas mérkőzésen 3-2-re legyőzte a finneket az esztergomi Eb-selejtező torna első játéknapján.

Szerdától U19-es Európa-bajnoki selejtező tornát rendeznek Esztergomban, a magyar válogatott sorrendben a finnekkel, az angolokkal és a spanyolokkal játszik az Eb-részvételért.

Férfi U19-es futsalválogtottunk 4-3-ra legyőzte a hollandokat a márciusi Eb-selejtezőket megelőző utolsó felkészülési mérkőzésén Zeistben.

Férfi U19-es futsalválogatottunk szerdán Hollandiába utazott a márciusi, hazai rendezésű Eb-selejtezőket megelőző utolsó összetartására.

Másodszor is legyőzte Csehországot az U19-es futsalválogatott, amely a szombati 3–2-es sikert követően vasárnap 2–1-re nyert a házigazda elleni felkészülési találkozón.

Két felkészülési mérkőzést játszik a hétvégén Csehországban az U19-es futsalválogatott, az első találkozón 2–0-s hátrányból fordítva győztek 3–2-re a mieink.

Csehországban lép pályára az U19-es futsalválogatott, a nemzeti együttes két mérkőzést játszik a hétvégén a házigazda ellen.

Férfi U19-es futsalválogatottunk lejátszotta utolsó mérkőzését is a Futsal Love nevű szerbiai tornán: Frank Tamás szövetségi edző csapata 4-2-re nyert a csehek ellen.

U19-es futsalválogatottunk Bognár Martin duplájával 2-2-es döntetlent játszott a franciák ellen a Futsal Love nevű szerbiai nemzetközi tornán.

Férfi U19-es futsalválogatottunk 2-0-ra alulmaradt a házigazda szerbekkel szemben a Futsal Love elnevezésű nemzetközi torna első játéknapján Vrnacka Banján.

Frank Tamás együttese a házigazdák mellett a franciákkal és a csehekkel mérkőzik meg.

A márciusi, hazai rendezésű Eb-selejtező tornára készülő férfi U19-es futsalválogatott Portugáliában edzőtáborozott, kedden és szerdán is összemérte tudását a házigazdákkal.

Férfi U19-es futsalválogatottunk 5-1-es vereséggel zárta az ukránok elleni szombati felkészülési mérkőzését.

Férfi U19-es futsalválogatottunk szombaton 17 órakor és vasárnap 14 órakor is megmérkőzik Nyíregyházán az ukrán válogatottal.

Férfi U19-es futsalválogatottunk a szerdai 1-1-es döntetlen után csütörtökön 3-1-es vereséget szenvedett a szerbek elleni kecskeméti felkészülési mérkőzésen.

Férfi U19-es futsalosaink a második félidőben szabadrúgásból szereztek vezetést Kecskeméten a szerbek ellen, de a vendégek egyenlítettek, és a hátralevő időben megtartották a döntetlent.

Szerdán és csütörtökön is pályára lép a Frank Tamás vezette férfi U19-es futsalválogatott a kecskeméti Messzi István Sportcsarnokban, az ellenfél mindkétszer a szerb csapat lesz.

Férfi U19-es futsalválogatottunk a korosztály első nemzetközi mérkőzésén fordulatos meccsen 5-4-re legyőzte a szlovákokat Csömörön.

Férfi U19-es válogatottunk első nemzetközi mérkőzéseit játssza a héten: szerdán és csütörtökön a szlovák együttes lesz az ellenfél Csömörön.

Férfi U19-es futsalválogatottunk 5-0-ra legyőzte az andorraiakat, és ezzel hét ponttal zárta a hollandiai Eb-selejtező tornát.

Férfi U19-es futsalválogatottunk 1-1-es döntetlent játszott a címvédő spanyolok ellen a hollandiai Eb-selejtező torna második játéknapján.

Férfi U19-es futsalválogatottunk a házigazdák 2-1-es legyőzésével kezdte meg szereplését a hollandiai Eb-selejtező tornán. Csütörtökön a torna favoritja, a címvédő spanyolokkal játszik Frank Tamás együttese.

Férfi U19-es futsalválogatottunk Debrecenben tartotta a márciusi Eb-selejtezők főpróbáját.

Tornagyőztes lett Porecben a férfi U19-es futsalválogatott. A magyar válogatott a szombati döntőben 3-3-as döntetlen után hatméteresekkel győzte le a belgákat, és szerezte meg a végső győztesnek járó trófeát.

A poreci U19-es futsaltorna második játéknapján a magyar válogatott a letteket győzte le 3-2-re, így szombaton döntőt játszik a belgákkal.

Férfi U19-es válogatottunk 4-3-ra legyőzte a törököket a poreci nemzetközi torna első játéknapján.

Férfi U19-es futsalválogatottunk csehországi túrával zárta a 2022-es évet.

A jövő márciusi Eb-selejtezőre készülő férfi U19-es futsalválogatott 2-1-es vereséget szenvedett a szlovénektől.

A korosztályos futsalválogatott első összetartásán mindjárt öt mérkőzésen is pályára lépett.

U19-es futsalcsapatunk a francia válogatott ellen lépett pályára szombaton a szerbiai Eb-selejtező torna utolsó játéknapján.

Férfi U19-es futsalválogatottunk a szlovénok után a házigazda szerbek ellen sem szerzett pontot az Eb-selejtező tornán, így elszállt az esélye a csoportból való továbbjutásra.

Férfi U19-es futsalválogatottunk kiegyenlített mérkőzést játszott a szlovénok ellen a szerbiai minitornán, de végül egy góllal alulmaradt riválisával szemben.

U19-es futsalválogatottunk szerdán, csütörtökön és szombaton játssza le Európa-bajnoki selejtezőit Szerbiában. A négyes csoport első helyezettje jut ki a spanyolországi Európa-bajnokságra.

Miután hétfőn 10-0-ra felülmúlta Moldova csapatát a magyar U19-es futsalválogatott, kedden ismét összecsapott a két együttes. A második félkészülési mérkőzés is fölényes magyar sikert, 9-2-es győzelmet hozott.

Férfi U19-es futsalválogatottunk márciusban a házigazda szerbekkel, a szlovénokkal és a franciákkal mérkőzik meg az Európa-bajnoki részvételért.

Jövő márciusban játszanak az Eb-részvételért a magyar fiatalok.

Férfi U19-es futsalválogatottunk szombattól keddig egy ötcsapatos nemzetközi tornán vett részt a horvátországi Porecben.

Frank Tamás csapata a csehek vasárnapi legyőzése után hétfőn a szlovákok ellen is diadalmaskodni tudott Ostravában.

Szoros mérkőzésen, a végén hátrányból fordítva nyert 5-4-re a magyar U19-es futsalválogatott a Visegrádi Négyek tornáján.

Végig uralta a játékot Szlovákia ellen a magyar korosztályos futsalválogatott, amely először szerepelt nemzetközi mérkőzésen.

U19-es futsalválogatottunk lejátszotta utolsó Eb-selejtező mérkőzését Tbilisziben. A szünetben még vezettünk a törökök ellen, a vége azonban sima vereség lett.

U19-es futsalválogatott nem tudta borítani a papírformát a spanyolok elleni Eb-selejtezőn, a Tbilisziben rendezett torna második játéknapján.

Frank Tamás együttese magabiztos, 5-2-es győzelmet aratott a házigazdák ellen a Tbilisziben rendezett Eb-selejtező torna első játéknapján.

Csütörtökön megkezdődnek az első hivatalos U19-es futsal Európa-bajnokság georgiai selejtezőjének küzdelmei, a magyar válogatott az első fordulóban a házigazdákkal játszik.

U19-es futsalválogatottunk a keddi 4-4-as döntetlen után szerdán is összemérte erejét a belgákkal Csömörön, és ismét döntetlent ért el.

Eb-selejtező U19-es futsalválogatottunk 4-4-es döntetlent játszott a belgákkal Csömörön, felkészülési mérkőzésen.

Március végén Grúziában lép pályára Eb-selejtező tornán a férfi U19-es válogatott. A tétmeccsek előtti utolsó felkészülési mérkőzéseit a csömöri csarnokban játssza Frank Tamás együttese.

Az ukrán és a magyar U19-es futsalválogatott csütörtökön másodszor is megmérkőzött egymással a csengeri sportcsarnokban.

Az ukrán és a magyar U19-es futsalválogatott a csengeri sportcsarnokban mérkőzött meg egymással szerda délután.

A női futsalválogatott, valamint a férfi U19-es futsalválogatott szombattól hétfőig a csehországi Ostravában szerepelt a Visegrádi Négyek Tornáján.

U19-es futsalválogatottunk az októberi, ostravai tornagyőzelme után most a szerbek elleni duplameccsen ért el sikereket.

A magyar U19-es futsalválogatott márciusban Grúziában próbálja meg kiharcolni az Eb-szereplést, a házigazdák mellett a spanyol és a török válogatott ellen.

Frank Tamás együttese az ukránok, a franciák, a szlovákok és a belgák ellen is nyerni tudott Ostravában, így hibátlan mérleggel nyert nemzetközi tornát.

Csehországban folytatja felkészülését az Eb-selejtezők előtt álló U19-es futsalválogatott.

U21-es futsalválogatottunk is részt vesz jövő héten a csehországi Visegrádi Négyek Tornán, amelyen ezúttal is kiírták az utánpótláscsapatok viadalát.

Szerdán a harmadik játéknappal befejeződött a visegrádi négyek futsaltornája a debreceni Főnix Csarnokban. Az U21-es csapatunk Lengyelország, az A-válogatottunk pedig Horvátország ellen játszott nagyszerű mérkőzést. Mindkét csapatunk címvédőként érkezett a tornára, a fiataloknak sikerült a duplázás, a jelentősen átalakuló felnőtt csapatunk viszont csak az utolsó meccsen talált magára.

Kedden a második játéknappal folytatódott a visegrádi négyek futsaltornája a debreceni Főnix Csarnokban. Az U21-es és az A-válogatottunknak is Szlovákia volt az ellenfele.

Hétfőn megkezdődött a visegrádi négyek hagyományos teremtornája. A férfi A és férfi U21-es válogatottaknak kiírt viadalt január 22. és 24. között rendezik meg a debreceni Főnix Csarnokban – mindkét csapatunk címvédőként kezdte meg az küzdelmeket Csehország legjobbjai ellen. U21-es csapatunk döntetlent ért el, míg a megfiatalított A-válogatott két öngólt is vétve rendkívül balszerencsés, ám súlyos vereséget szenvedett.

Péntektől vasárnapig rendezték meg Budaörsön a futsal utánpótlás-válogatottak számára kiírt Visegrádi Négyek Tornáját, amelyen a magyar U17-es csapat szállt szembe ellenfeleivel.