Futsal: Lejátszotta első mérkőzéseit az U19-es válogatott
Futsal Férfi utánpótlás   |   Szurkolók   |   2022. június. 28., 15:20
Futsal: Lejátszotta első mérkőzéseit az U19-es válogatott

A korosztályos futsalválogatott első összetartásán mindjárt öt mérkőzésen is pályára lépett.

A Frank Tamás szövetségi edző vezetésével frissen összeállított U19-es futsalválogatott múlt héten a horvátországi Porecben vett részt egy nemzetközi tornán. A viadal előtt nem volt lehetőség közös felkészülésre, így a kiválasztást követően mindössze egy-két edzéssel a háta mögött lépett pályára a csapat Horvátországban. A 2004-es születésű játékosokból álló együttes dolgát az is nehezítette, hogy a nyolc csapat részvételével megrendezett nemzetközi tornán több együttesben idősebb futsalosok is szerepeltek, volt olyan válogatott, amely évek óta együtt játszik.

Ilyen előzmények mellett nem volt meglepetés, hogy a torna első mérkőzésén a később a döntőbe jutó japánok ellen a szoros eredményre sem volt reális esély, az ázsiai együttes 10-1-re nyert a mieink ellen. Az ukránok ellen már sikerült szoros meccset játszanunk (2-5), ezt követően pedig három győzelem következett: Grönland (3-1), Törökország (4-2), majd ismét Grönland (3-2) ellen diadalmaskodott a magyar csapat.

– A torna előtt találkoztak először a keret tagjai, korábban közös edzésekre sem volt lehetőségünk, ráadásul több csapat idősebbekkel vett részt a viadalon, ennek fényében az ötödik hely vállalható eredmény. Jó volt látni, hogy meccsről meccsre fejlődött a csapat, a játékosok egyre inkább felvették a nemzetközi szinten megkövetelt tempót. A játékosok végig rendkívül motiváltan dolgoztak, a torna végére taktikailag és csapategységben is sokat léptünk előre. Emellett jó kis közösség kezd összeállni, ezért optimista vagyok a társaság jövőjét illetően – értékelt a viadalt követően Frank Tamás

A tornán résztvevő keret:

Kapusok:

Csikós Erik (Rubeola FC)
Kinics Bálint (ELTE)

Mezőnyjátékosok:

Kajtár Mátyás (SG Kecskemét)
Haász Benjamin (SG Kecskemét)
Kovács Ádám (SG Kecskemét)
Fábián Tamás (Cső-Montage BFC)
Módly Dominik (Cső-Montage BFC)
Bognár Patrik (FC Veszprém)
Molnár Raul (FC Veszprém)
Hadzsi Máté (Rubeola FC)
Hudra Benedek (Rubeola FC)
Knizs Olivér (Haladás)
Kiss Patrik (Haladás)
Bartha Balázs (Csenger)
Szabó Bence (Szigetszentmiklósi SC)
Lévai Déniel (Aramis SE)


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Futsal U19: a szerbek nyerték a visszavágót
Futsal U19: a szerbek nyerték a visszavágót

Férfi U19-es futsalválogatottunk a szerdai 1-1-es döntetlen után csütörtökön 3-1-es vereséget szenvedett a szerbek elleni kecskeméti felkészülési ...

Futsal: Kecskeméten fogadja a szerbeket az U19-es válogatott
Meccsbeszámoló
Nyíregyházán fogadják az ukránokat U19-es futsalosaink

Férfi U19-es futsalválogatottunk a szerdai 1-1-es döntetlen után csütörtökön 3-1-es vereséget szenvedett a szerbek elleni kecskeméti felkészülési ...