Tornát nyert Csehországban az U19-es futsalválogatott
Futsal Férfi utánpótlás   |   Szurkolók   |   2018. október. 29., 13:19
Tornát nyert Csehországban az U19-es futsalválogatott

Frank Tamás együttese az ukránok, a franciák, a szlovákok és a belgák ellen is nyerni tudott Ostravában, így hibátlan mérleggel nyert nemzetközi tornát.

Az U19-es válogatott márciusban Európa-bajnoki selejtezőt játszik, melynek csoportbeosztását szerdán készíti el az UEFA. Az Eb-selejtezőkre való felkészülés jegyében csapatunk az elmúlt napokban a csehországi Ostravában vett részt egy nyolccsapatos nemzetközi tornán, amelyet veretlenül, győzelemmel zárt. A nyitónapon, múlt hét szerdán az ukránokkal mérkőzött meg a Frank Tamás vezette csapat, és szoros meccsen 3-2-re diadalmaskodott. Másnap a franciák 5-4-es legyőzésével jelentkezett be együttesünk az első helyért, majd a szlovákokat is felülmúltuk 5-3-ra. A zárónapon a belgák elleni meccs zárta a tornát, ezen magabiztos, 6-1-es győzelmet aratott a magyar válogatott, így hibátlan teljesítménnyel szerezte meg a viadal első helyét. 

– A csapat gerince az elmúlt időszakban már kialakult, de még keressük a végleges keretet, ezért erre a tornára is hívtunk meg új játékosokat, akiket szerettem volna nemzetközi mérkőzésen is megnézni – mondta az mlsz.hu-nak a tornagyőzelem után Frank Tamás. – Fontos állomás volt ez a viadal a márciusi Eb-selejtezők előtt, hiszen erős ellenfelekkel, jó meccseket játszhattunk. Azokat a játékelemeket, amiket az előző összetartásokon próbáltunk elsajátítani, már meccseken is viszontláttam a játékosoktól, stresszhelyzetben is jól alkalmaztuk ezeket, de természetesen még voltak hiányosságaink, ezeket a következő szűk félévben kell javítanunk. Jó úton vagyunk, ezt a csapat is érzi, keményen, de jó hangulatban dolgozták végig a játékosok az elmúlt egy hetet, fegyelmezettek voltak az edzéseken, videózásokon is, a tornagyőzelem mellett a hozzáállásuk miatt is gratulálok nekik. Volt olyan meccs, ahol némi szerencsénk is volt, de olyan is, ahol nem volt kérdés a győzelmünk, a legfontosabbnak mégis azt tartom, hogy kiegyensúlyozottan szerepeltünk, miközben rengeteg tapasztalatot szereztünk, sokféle stílussal találkozhattunk ellenfeleinknél. Várjuk a sorsolást, bízom benne, hogy olyan csoportbeosztást kapunk a selejtezőre, ami esélyt teremthet az Eb-részvétel kiharcolására.

Eredmények:

Ukrajna-Magyarország 2-3 (1-2)                      
Gólszerző: Tóth, Fekete M., Tama              

Magyarország-Franciaország 5-4 (0-1)
Gólszerző: Soltész (2), Juhász, Tama (2)

Magyarország-Szlovákia 5-3 (4-2)
Gólszerző: Soltész, Rónaszéki (2), Juhász, Fekete O.

Belgium-Magyarország 1-6 (1-2)
Gólszerző: Soltész, Fekete M. (2), Rónaszéki, Daróczi, Fekete O.

A válogatott kerete az ostravai tornán:

Kapusok: 

Dohány Dominik (Aramis)
Magyar Kristóf (ETO)


Mezőnyjátékosok:

Juhász Donát (Aramis)
Soltész István (Ferencváros)
Fekete Márk (Aramis)
Tama Ádám (ETO)
Tóth Máté (Haladás)
Daróczi Dávid (MVFC)
Rónaszéki Botond (BME)
Sipos Robin (MVFC)
Gyenese Ádám (Haladás)
Fekete Olivér (Aramis)
Kártik Zsombor (MVFC)
Gerencsér Antal (Haladás)


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Nyíregyházán fogadják az ukránokat U19-es futsalosaink
Nyíregyházán fogadják az ukránokat U19-es futsalosaink

Férfi U19-es futsalválogatottunk szombaton 17 órakor és vasárnap 14 órakor is megmérkőzik Nyíregyházán az ukrán válogatottal.

Futsal U19: a szerbek nyerték a visszavágót
Meccsbeszámoló
Kétgólos vereséggel kezdtük a szerbiai tornát

Férfi U19-es futsalválogatottunk szombaton 17 órakor és vasárnap 14 órakor is megmérkőzik Nyíregyházán az ukrán válogatottal.