Első nemzetközi meccsét kedden játszotta le Frank Tamás szövetségi edző alakulata.
A férfi U19-es futsalválogatottnál idén ősszel korosztályváltás történt, immár a 2008-as és a 2009-es születésű játékosok alkotják a csapatot. A Frank Tamás vezette szakmai stáb az elmúlt hónapokban több edzőtábort is tartott az együttesnek, amely ezekben a napokban Szerbiában mutatkozik be a nemzetközi porondon. Egy három csapat részvételével rendezett tornán lépnek pályára a fiatalok, de előtte egy edzőmeccsen öltötték magukra elsőként a címeres mezt: Vrnacka Banján a tornán is részt vevő franciák voltak az ellenfeleink. A találkozó a francia válogatott jelentős fölényét hozta, és ez az eredményben is megmutatkozott, ellenfelünk 5-0-ra győzött.
Szerdán, a nemzetközi torna első meccsén a házigazda szerbekkel játszik a csapat, majd pénteken újra összecsap a franciákkal.
Franciaország-Magyarország 5-0 (2-0)
Magyarország: Elek Zsombor - Hudák Botond, Henkel Bence, Balogh Zoltán, Szakács Botond
Cserék: Tarnóczi Marcell, Kiss Csaba, Alexa Ákos, Andréka Kristóf, Komádi Dominik, Zámbó Zsombor, Bessenyei Marcell, Béres Zoltán, Barna Szabolcs, Papp-Kálmán Farkas, Pénzelik Zsombor, Balogh Attila
Címkék:
Kapcsolódó hírek
U19-es futsalválogatottunk becsülettel helyt állt a kétszeres Európa-bajnok spanyolok ellen a két csapat esztergomi Eb-selejtezőjén, de a vendégek ...
U19-es futsalválogatottunk becsülettel helyt állt a kétszeres Európa-bajnok spanyolok ellen a két csapat esztergomi Eb-selejtezőjén, de a vendégek ...