
A magyar válogatott védője, Korhut Mihály győztes meccsen mutatkozott be a Hapoel Beer-Seva csapatában.

A magyar válogatott egy helyet visszacsúszott, de továbbra is TOP 20-as csapat a világon a FIFA aktuális világranglistája szerint.

Pályafutása első Bajnokok Ligája-mérkőzésén lépett pályára Nikolics Nemanja, a magyar válogatott támadója.

A magyar szurkolókon semmi nem múlhat majd: máris elfogytak a jegyek az október 7-i, Svájc elleni világbajnoki selejtezőre.

Bernd Storck és Andy Möller részt vett az európai edzők szakmai konferenciáján Párizsban, melyen előadást tartott Fernando Santos, az Eb-győztes portugálok kapitánya is.

Jó hetet zártak válogatott légiósaink, többen góllal, gólpasszal vagy remek játékkal hívták fel magukra a figyelmet.

Mind a hat mérkőzést szombaton rendezik az OTP Bank Liga 8. fordulójában. Ezúttal Dunaújvárosban játsszák az örökrangadót.

Az MLSZ Szurkolói Klub tagjai számára fenntartott belépők szerda délutánra szinte teljesen elfogytak, így a mai naptól megnyílik a lehetőség a nem klubtagoknak és a szurkolói kártyával nem rendelkezőknek is a jegyvásárlásra a válogatott első hazai világbajnoki selejtező mérkőzésére.

Az MLSZ Szurkolói Klub tagjai számára fenntartott belépők szerda délutánra szinte teljesen elfogytak, így a szerdától megnyílt a lehetőség a nem klubtagoknak és a szurkolói kártyával nem rendelkezőknek is a jegyvásárlásra a válogatott első hazai világbajnoki selejtező mérkőzésére.

A szövetségi kapitány a válogatott hazaérkezése után elmondta: bár mindenki csalódásként élte meg a feröeri pontvesztést, nem szabad tragikusan felfogni a keddi döntetlent.

Vb-selejtező csoportunkban a feröeri vendégjátékunk mellett további két mérkőzést rendeztek kedden este. Az Eb-címvédő Portugália 2-0-ra kikapott Svájcban, Lettország győzni tudott Andorrában.

A válogatott szövetségi kapitánya a feröeri vb-selejtezőt követően elmondta: érezhető volt, hogy néhány játékosnak még nincs elég mérkőzés a lábában.

A magyar válogatott 0-0-ás döntetlennel kezdte meg a világbajnoki selejtező sorozatot a Feröer-szigeteken.

A magyar labdarúgó-válogatott eddig kétszer játszott hivatalos mérkőzést a feröeriekkel. Mindkettőt megnyerte a 2016-os Európa-bajnokságra vezető úton. Ám egyik sem volt könnyű kilencven perc.

A szigetországban nagyon sokat tesznek annak érdekében, hogy a feröeri futball felzárkózhasson az európai középmezőnyhöz.

A válogatott védőjét a Ligue 1 újonca, a Dijon FCO vásárolta meg a Videoton FC-től.

Bernd Storck szövetségi kapitány megtartotta a keddi, feröeri vb-selejtezőt megelőző utolsó edzését és sajtótájékoztatóját.

Először az MLSZ Szurkolói Klub tagjai vásárolhatnak jegyet a válogatott első hazai világbajnoki selejtező mérkőzésére.

A magyar válogatott szövetségi kapitánya és két játékosa hétfőn délután megtartotta feröeri sajtótájékoztatóját.

Először az MLSZ Szurkolói Klub tagjai vásárolhatnak jegyet a válogatott első hazai világbajnoki selejtező mérkőzésére.

A 33 évvel ezelőtt megnyílt Hotel Foroyarban laknak a válogatott játékosai Tórshavnban.

A feröeri válogatott már megtartotta a keddi vb-selejtezőt megelőző hivatalos edzését és sajtótájékoztatóját.

A repülőtéri transzfer jelenthet nehézséget Feröeren a szurkolók számára.

Bernd Storck szövetségi kapitány szerint az Európa-bajnokságot már lezárta a csapat, egy új, még nehezebb feladat elé nézünk.

Slavko Vinčić vezeti a magyar válogatott első vb-selejtezőjét, a szeptember 6-i, feröeri mérkőzést.

Bognár István figyel és tanul a válogatott keretben, hogy aztán klubcsapatának is átadhassa a pozitív élményeket. Sokat fejlődött az elmúlt egy évben, a felkészülés alatt pedig kiadott magából mindent.

Pénteken már teljes kerettel folytatódott a szeptember 6-i, feröeri világbajnoki selejtezőre készülő A-válogatott felkészülése.

A magyar válogatott szeptember 6-án, a Feröer-szigeteken kezdi meg a világbajnoki selejtező sorozatot. A tórshavni mérkőzésre szóló jegyek ismét kaphatóak, egészen vasárnap 16 óráig.

A világbajnoki selejtezők során Portugália és Svájc lehet a két legnagyobb riválisunk az első két helyért zajló küzdelemben, de a tények azt mutatják: nemzetközi tapasztalatban mindkét válogatotthoz képest jelentős a lemaradásunk.

A válogatott védője három évre szóló szerződést írt alá a fehérvári klubhoz.

Szerdán délelőtt a Vasas Pasaréti úti sportcentrumában zömében a légiósok teljesítették a válogatottnál már megszokottnak mondható laktát-tesztet.

A válogatott hátvéd az izraeli bajnokhoz, a Hapoel Beer-Sevához szerződött.

A magyar válogatott megkezdte a közvetlen felkészülést a szeptember 6-i, feröeri világbajnoki selejtezőjére. A hét elején tartott sajtótájékoztató Bernd Storck szövetségi kapitány mellett Dzsudzsák Balázs csapatkapitány is válaszolt az újságírók kérdéseire.

Átlagéletkorát tekintve a 2016-os franciaországi Európa-bajnokság legfiatalabb kerete lett volna Bernd Storck Feröer ellen készülő, átalakulóban lévő csapata.

A szövetségi kapitány szerint a játékosok megfelelő fizikai állapota nélkül nemzetközi szinten lehetetlen jó teljesítményt nyújtani.

A szövetségi kapitány szerint a játékosok megfelelő fizikai állapota nélkül nemzetközi szinten lehetetlen jó teljesítményt nyújtani.

Dzsudzsák Balázs első tétmérkőzésén rögtön meg is szerezte első gólját a szaúd-arábiai Al-Vahda együttesében.

Kilenc nappal a magyar válogatott első világbajnoki selejtezője, a Feröer-szigetek elleni, szeptember 6-i összecsapás előtt megkezdődött a keret közvetlen felkészülése a találkozóra.

Kilenc nappal a magyar válogatott első világbajnoki selejtezője, a Feröer-szigetek elleni, szeptember 6-i összecsapás előtt megkezdődött a keret közvetlen felkészülése a találkozóra.

A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Bernd Storck edzői pályafutásának legfiatalabb keretével készül a Feröer-szigetek elleni, szeptember 6-i vb-selejtezőre.

A magyar labdarúgó-válogatott a Feröer-szigetek elleni idegenbeli mérkőzéssel kezdi meg a 2018-as vb-selejtezősorozatát. A megfelelő felkészülés érdekében Bernd Storck csapata fellocsolt, műfüves pályán játszott tesztmérkőzést az U21-es csapat ellen Telkiben.

Király Gábor, a magyar labdarúgó-válogatott kapusa nyerte a szezon védése díjat az európai szövetség (UEFA) honlapján tartott szavazáson.

Kiss Norbi, kétszeres Európa-bajnok kamionversenyzőnknek különleges találkozásban volt része Telkiben a hétvégi, augusztus 27-28-ai hungaroringi Kamion Eb és Fesztivál előtt. A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Bernd Storck ugyanis személyesen kívánt sok sikert a klasszis pilótának.

A sikeres felkészülés érdekében Bernd Storck, a korábbi gyakorlatot követve, részletes fizikai tesztek segítségével gyűjtött részletes információkat a keretbe behívott játékosok állapotáról.

A magyar válogatott tagjai hétfőn megkezdték a munkát Telkiben, az előzetes keretből három labdarúgó nem lehet ott az összetartáson.

A magyar válogatott vb-selejtezőin új, hazai és német szakemberek segítik a felkészülést: csapatorvos, videoelemző érkezik.

Bernd Storck szövetségi kapitány megnevezte azokat a légiósokat, akikre számít a szeptember 6-i, Feröer-szigetek elleni idegenbeli vb-selejtezőre készülő keretben.

Az Európa-bajnokságon is résztvevő 22 éves szélső védő a francia másodosztályú Le Havre együtteséhez írt alá.

A szövetségi kapitány kijelölte azt a tizennyolc fős keretet, amely augusztus 22-étől egyhetes összetartáson vesz részt Telkiben.

A varsóiak 2-0-ra nyertek a Dundalk vendégeként a Bajnokok Ligája play off első mérkőzésén, Nikolics Nemanja ismét eredményes volt, s már öt gólnál jár a sorozatban.

A magyar válogatott szeptember 6-án, a Feröer-szigetek elleni idegenbeli mérkőzéssel kezdi meg szereplését vb-selejtező csoportjában. A találkozóra megkezdődött a jegyárusítás.

A Magyar Labdarúgó Szövetség augusztus 15-től megkezdi a világbajnoki selejtezőkre szóló bérletek árusítását, majd szeptember 5-től az október 7-i, Magyarország- Svájc mérkőzés jegyeinek értékesítését.

Két újabb válogatott játékos szerződött új klubhoz a héten, Stieber Zoltán a Bundesliga II-es Kaiserslauternben, Kleinheisler László a német élvonalbeli Darmstadtban folytatja.

Dzsudzsák Balázs, a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya kedden aláírta szerződését új klubjához, az egyesült arab emírségekbeli al-Vahdához.

A Magyar Labdarúgó Szövetség augusztus 15-től megkezdi a világbajnoki selejtezőkre szóló bérletek árusítását, majd szeptember 5-től az október 7-i, Magyarország- Svájc mérkőzés jegyeinek értékesítését.

A magyar válogatott középpályása közel jár új szerződése aláírásához, de ez leghamarabb kedden történhet meg.

Augusztus végén több ideje lesz a kerettagoknak a felkészülésre a vb-selejtezők rajtja előtt.

Bernd Storck Király Gábornak és Juhász Rolandnak is megköszönte amit a válogatottért tettek.

A magyar válogatottsági rekorder kapuslegenda saját weboldalán jelentette be, hogy visszavonul a válogatottól.

Az olasz együttes egy évre kölcsönvette a Puskás Akadémia 19 éves játékosát.

A varsóiak a 69. percben szerzett Nikolics Nemanja-találattal 1-0-ra nyertek a szlovák Trencín vendégeként a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójában.

Priskin Tamás első bajnoki mérkőzését játszotta az Európa-bajnokság óta, és mindjárt győztes gólt szerzett a Slovan Bratislavában.

A Werder Bremen hivatalos honlapja arról számolt be, hogy a magyar válogatott középpályása, Kleinheisler László sérülés miatt nem utazhat el a csapat edzőtáborába.

A válogatott kapus kölcsönben szerződött az angol másodosztály újoncához.