Bernd Storck véglegesítette a Svájc ellen készülő keretet
Férfi A-válogatott   |   Válogatottak Archív   |   2016. szeptember. 30., 18:28
Bernd Storck véglegesítette a Svájc ellen készülő keretet

Bernd Storck 23 főre szűkítette a Svájc és a Lettország elleni vb-selejtezőkre készülő, férfi A-válogatott keretét. Hangsúlyozta: hasznos egy hetet tölthetett a játékosokkal.

Pénteken befejeződött a Svájc és a Lettország elleni vb-selejtezőkre való felkészülés első szakasza.

A mai napon egy edzésen vett részt a csapat, melynek fókuszában az egymás elleni játék volt az U21-es keret tagjaival. A piros mezes vegyes csapat végül 4–3-ra nyert.

Az edzést követően a kapitány véglegesítette a jövő héten együtt készülő A-válogatott keretét, hangsúlyozva, hogy az e heti közös edzések az U21-es válogatott keretével nagyon hasznosak voltak, és ismét bebizonyosodott, hogy számos olyan játékos található az U21-es keretben, aki komoly perspektívát jelent az A-válogatott számára a jövőben.



A végleges keret tagjai vasárnap találkoznak ismét Telkiben, és ekkor már a légiósok is csatlakoznak a kerethez, bár akad olyan játékos is közöttük, aki csak kedden érkezik majd meg klubkötelezettségei miatt.

A magyar férfi labdarúgó-válogatott kerete:

Kapusok

Dibusz Dénes (Ferencváros)
Gulácsi Péter (RB Leipzig)
Megyeri Balázs (Greuther Fürth)

Védők

Bese Barnabás (Le Havre)
Fiola Attila (Videoton FC)
Guzmics Richárd (Wisla Kraków)
Kádár Tamás (Lech Poznan)
Korcsmár Zsolt (Vasas)
Korhut Mihály (Hapoel Beer-Seva)
Lang Ádám (Dijon)

Középpályások

Elek Ákos (DVTK)
Gera Zoltán (Ferencváros)
Nagy Ádám (Bologna)
Vida Máté (Vasas)

Támadók

Bognár István (DVTK)
Dzsudzsák Balázs (al-Vahda)
Gyurcsó Ádám (Pogon Szczecin)
Kleinheisler László (Darmstadt)
Lovrencsics Gergő (Ferencváros)
Németh Krisztián (al-Garafa)
Nikolics Nemanja (Legia Warszawa)
Stieber Zoltán (Kaiserslautern)
Szalai Ádám (Hoffenheim)

A Svájc elleni hazai találkozóra korábban minden jegy elkelt. A jegyeket először az MLSZ Szurkolói Klubjának tagjai vásárolhatták meg – a csoport továbbra is várja új tagjait is, hiszen a csatlakozás jelentős kedvezményeket biztosít a következő hazai meccsekre is.

szurk|A klubtagságot a szurkolók minél jobb kiszolgálása érdekében vezette be az MLSZ a nemzeti csapat mérkőzéseire

A bérletkedvezmény keretében a regisztrált klubtagok a vb-selejtezőkre szóló, hazai mérkőzésekre belépést biztosító bérlet árából 30% kedvezményt kapnak. A jegykedvezmény keretében a Szurkolói Klub tagjai automatikusan 15% kedvezménnyel vásárolhatnak belépőket a magyar válogatott mérkőzéseire, de azok, akik bérlettel rendelkeznek bármely OTP Bank Ligában szereplő csapathoz vagy rendszeresen vásárolnak jegyet az első osztályú mérkőzésekre, további (lojalitási) kedvezményt vehetnek igénybe, amellyel együtt a kedveszmény mértéke elérheti a 25%-ot is.

A Svájc elleni világbajnoki selejtezőt október 7-én rendezik Budapesten a Groupama Arénában, ezt követően pedig október 10-én Lettországban lép pályára a magyar válogatott.

Címkék:

Kapcsolódó hírek

Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen
Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...

Bernd Storck: Köszönjük a szurkolók támogatását!
Meccsbeszámoló
Ötödször játszunk Észtország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...