Hír kategória: Mérkőzések
Az Európa-bajnokság után a magyar válogatott minden játékosa nagyon szeretne bizonyítani a németek ellen, mondta Marco Rossi a szombati, düsseldorfi NL-mérkőzés helyszínén.
A férfi A-válogatott a nyári Európa-bajnokság előtt négy barátságos mérkőzéssel készül fel a kontinenstornára. Marco Rossi együttese Törökországgal, Koszovóval, Írországgal és Izraellel játszik a kontinenestorna előtt.
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint nem taktikai oka volt az első félidei visszafogott teljesítménynek Litvániában, a második játékrészben azonban már megfelelő volt a válogatott játéka.
A szlovák válogatott 2-1-re győzni tudott a Groupama Arénában Európa-bajnoki selejtezőn, ezzel a mieink elveszítették hazai veretlenségüket a sorozatban.
Férfi A-válogatottunk lejátszotta utolsó mérkőzésén a Nemzetek Ligája őszi csoportkörében, és magabiztos, 2-0-ás győzelemmel zárt a finnek ellen. Sikerünkkel a második helyen zártunk a csoportban a finnek mögött.
Férfi A-válogatottunk kétszer hátrányban volt, egyszer vezetett, végül 3-3-as döntetlent játszott az észtekkel a két csapat tallinni Nemzetek Ligája-összecsapásán.
A magyar válogatott szövetségi kapitánya szerint a szerencse ezúttal a görögök mellett állt.
A magyar válogatott szövetségi kapitánya szerint szívvel-lélekkel küzdött a csapat, és nagyon fontos győzelmet aratott.
Férfi A-válogatottunk megnyerte első hazai Nemzetek Ligája-mérkőzését: Sallai Roland és Kleinheisler László látványos góljaival 2-1-re győztük le a görögöket.
A magyar labdarúgó-válogatott keddi ellenfele hétfőn délután érkezett meg Budapestre. Ugyan két játékosuk is cserét kért a szombati, Észtország elleni mérkőzésükön, azonban ők is itt vannak a magyar fővárosban, így minden bizonnyal számolhat velük Michael Skibbe szövetségi kapitány.
A magyar férfi labdarúgó-válogatott megkezdte szereplését az UEFA új versenysorozatában, a Nemzetek Ligájában. Csapatunk a válogatott kispadján debütáló Marco Rossi irányítása mellett ígéretesen játszott, de 1–0-ra kikapott Finnországban.
Marco Rossi a finnek és a görögök elleni Nemzetek Ligája-mérkőzések előtt megtartotta első sajtótájékoztatóját a magyar válogatott szövetségi kapitányaként.
Markku Kanerva, a finn labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette keretét a magyarok elleni, jövő szombati, valamint az Észtország ellen szeptember 11-én sorra kerülő Nemzetek Ligája-mérkőzésre.
A magyar labdarúgó-válogatott szombaton 2–1-es vereséget szenvedett a világbajnoki résztvevő ausztrál csapattól a Groupama Arénában rendezett felkészülési mérkőzésen.
Története során mindössze egyszer játszott eddig Kazahsztán A-válogatottjával a magyar nemzeti tizenegy.
A szövetségi kapitány 37 játékost hívott meg a férfi A-válogatott Kazahsztán és Skócia ellen készülő bő keretébe. Több korábban már kerettag játékos mellett ezúttal csatlakozik a csapathoz Otigba Kenneth is, aki legutóbb 2014-ben öltött magára magyar válogatott mezt, az akkori U21-es válogatottban.
Az idén bemutatkozó Nemzetek Ligája sorozat sorsolását január 24-én tartják Lausanne-ban. A három hét múlva esedékes sorsolás menetéről összegyűjtöttünk minden fontos információt.
A magyar férfi A-válogatott az év utolsó mérkőzésén 1–0-ra legyőzte hazai pályán a Groupama Arénában a vb-résztvevő Costa Ricát.
Szélesi Zoltán megbízott szövetségi kapitány szerint a magyar válogatott évzáró mérkőzésén a maximális motiváltság az alapvető elvárás minden pályára lépő csapattag felé.
Férfi A-válogatottunk 40 percet emberhátrányban játszva 2-1-es vereséget szenvedett Luxemburgban a házigazdák együttesétől felkészülési mérkőzésen.
A magyar férfi A-válogatott idei utolsó mérkőzései előtt áll: november 9-én Luxemburgban lép pályára, november 14-én pedig a vb-résztvevő Costa Rica válogatottját fogadja a Groupama Arénában felkészülési találkozón.
A két szövetség megállapodása értelmében az eredetileg megjelölt november 10-i időpont előtt egy nappal, november 9-én rendezik meg a Luxemburg-Magyarország férfi A-válogatott felkészülési mérkőzést, mert a rendező fél csak így tudta biztosítani, hogy nemzetközi mérkőzésre alkalmas helyszínen játszhassák le a csapatok a találkozót.
A Ferencváros és az Újpest 2017-ben négyszer játszott egymás ellen, egy döntetlen mellett háromszor a zöld-fehérek nyertek. A Mezőkövesd a legutóbbi kilenc idegenbeli bajnoki mérkőzéséből haton szerzett pontot, vagy pontokat. A Videoton továbbra is listavezető, de az első félidei eredmények alapján csupán nyolcadik lenne. Bacsana Arabuli az ötödik gólját szerezte az OTP Bank Ligában, mindegyiket idegenben, az NB I-es mezőny minden tagjánál több gólt ért el az őszi idény eddigi fordulóiban, vendégként. A Haladás április 22. óta először szerzett pontot idegenbeli bajnokin. A Diósgyőr az egyedüli csapat az OTP Bank Liga tizenkettes mezőnyében, amelyajnoki mérkőzésén hat ponto a legutóbbi két bt szerzett. A 13. forduló érdekességei.
A Turtóczki Sándor vezette magyar női U19-es válogatott újabb győzelemmel folytatta szereplését a hazai rendezésű Európa-bajnoki selejtező minitornán: a csapat ezúttal a csoportfavorit Skóciát győzte le 2–0-ra, és ezzel már biztosan kvalifikálta magát az elitkörbe, ahol az Eb-szereplés lesz a tét.
A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége arról döntött, hogy a magyar férfi A-válogatottat ideiglenes megbízatással Szélesi Zoltán irányítja idei utolsó két mérkőzésén.
A 2018-as világbajnokság európai selejtezőcsoportjainak keddi zárását követően kiderült, hogy a magyar labdarúgó-válogatott a C csoport legmagasabban rangsorolt tagjaként várhatja az új sorozat, a Nemzetek Ligája január 24-i sorsolását.
A magyar férfi A-válogatott Feröer ellen lépett pályára a vb-selejtezősorozat zárásán a Groupama Arénában, és Böde Dániel góljával 1–0-s győzelmet aratott. Bernd Storck szövetségi kapitány csapata ezzel a harmadik végzett a csoportjában Portugália és Svájc mögött.
A magyar válogatott szövetségi kapitánya a svájciak elleni 5-2-es vereség után kiemelte: olyan hibák, amilyeneket elkövettünk, ezen a szinten nem férnek bele a játékba. Gulácsi Péter bocsánatot kért elkövetett hibáiért.
A magyar válogatott nem tudott bravúrt elérni a vb-selejtező csoportunkat továbbra is hibátlan teljesítménnyel vezető svájci csapat ellen: a házigazdák 5-2-re megnyerték a bázeli vb-selejtezőt.
A szövetségi kapitány abban bízik, hogy a szombati, baseli vb-selejtezőn a válogatott hasonlóan egységes játékot nyújt, mint szeptemberben, Portugália ellen.
Hivatalossá vált, hogy a magyar férfi A-válogatott a vb-selejtező sorozat októberi zárását követően idén még két felkészülési mérkőzést játszik: november 10-én Luxemburggal idegenben, négy nappal később Costa Ricával hazai pályán mérkőzik meg.
A magyar férfi A-válogatott Telkiben tartott sajtótájékoztatót szombaton, 16 órától a Lettország ellen gólt szerző Gyurcsó Ádám, a Hapoel Beer-Sevánál légióskodó Korhut Mihály, és a szövetségi kapitány Bernd Storck részvételével.
Az UEFA kijelölte a magyar válogatott következő két meccsén közreműködő játékvezetői négyeseket.
A Videoton FC védője jövő kedden utoljára lép pályára címeres mezben.
A válogatott hétfő délutáni edzése előtt három kerettag állt a sajtó munkatársainak rendelkezésére Telkiben.
A szövetségi kapitány az Andorra elleni vb-selejtezőről szólva kiemelte: nem számít könnyű mérkőzésre vasárnap.
Eltört Nikolics Nemanja gyűrűsujja a bal kezén. Az orvosok műtétet javasolnak.
A megszokott 23 fős kerethez képest öttel több játékost hívott be Bernd Storck szövetségi kapitány az A-válogatott keretébe, amely az Andorra elleni vb-selejtezőre, és a Svédország elleni összecsapásra készül.
A szövetségi kapitány a három pont mellett a fiatalok jó teljesítményének is örült.
Harmadik vb-selejtezőjén megszerezte első győzelmét a magyar válogatott, amely Gyurcsó Ádám és Szalai Ádám góljaival 2-0-ra legyőzte a letteket Rigában.
Tegnap este egy hosszú taktikai megbeszélésen a szakmai stáb minden fontos információt megosztott a játékosokkal a lettekkel kapcsolatban. Ma a reggelit követően a szokásos meccsnapi sétán vett részt a csapat Riga belvárosában, ahol több gyönyörű park is található a válogatott szállásának közelében.
A szövetségi kapitány megtartotta a hétfői, lettek elleni rigai mérkőzést megelőző sajtótájékoztatóját, majd a válogatott utolsó edzését.
Pawel Gil vezeti a lett-magyar vb-selejtezőt hétfőn este.
A magyar labdarúgó-válogatott tagjai csalódottan nyilatkoztak a Svájc ellen 3–2-re elveszített vb-selejtező után, de máris a lettek elleni idegenbeli találkozóra készülnek.
A magyar válogatott szövetségi kapitánya szerint bár csapata alapvetően jó teljesítményt nyújtott, az egyéni hibák magas száma miatt nem sikerült pontot szerezni a svájciak ellen.
Az UEFA a holland Björn Kuiperst jelölte a Magyarország-Svájc vb-selejtező játékvezetőjének.
A Svájc elleni vb-selejtezőre készülve sajtótájékoztatót tartott a magyar válogatott, ahol többek között Vida Máté mesélt a felkészülésről.
A Svájc elleni vb-selejtezőre készülve sajtótájékoztatót tartott a magyar válogatott Telkiben.
Svájc ellen készülve a csapat képviseletében Gera Zoltán, a Ferencváros középpályása válaszolt a sajtó kérdéseire.
A magyar labdarúgó-válogatott hétfőn Telkiben tartott sajtótájékoztatót a Svájc elleni vb-selejtező előtt.
A válogatott szövetségi kapitánya a feröeri vb-selejtezőt követően elmondta: érezhető volt, hogy néhány játékosnak még nincs elég mérkőzés a lábában.
A magyar válogatott 0-0-ás döntetlennel kezdte meg a világbajnoki selejtező sorozatot a Feröer-szigeteken.
A belgák elleni vesztes Eb-nyolcaddöntő után a magyar válogatott játékosai csalódottan értékelték a találkozót.
A magyar válogatott szövetségi kapitánya a belgák elleni Eb-nyolcaddöntős vereséget követően kiemelte: a csapat csodás tettet hajtott verge a tornán, és optimistán várhatja a soros tétmérkőzéseket.
Az Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében a világranglista második helyezettje, Belgium 4-0-ra legyőzte a magyar válogatottat, így a mieink számára véget ért a sok szép élményt hozó torna.
Eddig mindössze két tétmérkőzést játszott egymás ellen a magyar és a belga válogatott, és mindkét meccsre fájó kudarcként emlékezünk. Sajnos a barátságos meccsek sem okoztak sok örömet, utoljára 1958-ban tudtuk legyőzni őket. A két nemzet 12-szer találkozott, ebből hat megtalálható az MLSZ TV Archív csatornájában.
A vasárnapi, Belgium elleni mérkőzés hivatalos sajtótájékoztatóján Juhász Roland és Gera Zoltán, majd Bernd Storck beszélt arról, hogy megérdemelten jutottunk idáig, és hogy a saját játékunkkal és a csapategységünk erejével próbáljuk meg elérni a továbbjutást.
Marc Wilmots belga szövetségi kapitány és Axel Witsel is óvatosan fogalmazott a magyar válogatott elleni Eb-nyolcaddöntő kapcsán a belgák szombati sajtótájékoztatóján.
A magyar válogatott szövetségi kapitánya szerint a csapat jobban teljesített az előző csoportmérkőzéseken látottaknál a portugálok elleni, csoportgyőzelmet jelentő 3-3-as döntetlen során.
A magyar válogatott háromszor szerzett vezetést a portugálok elleni utolsó Európa-bajnoki csoportmérkőzésén, de ellenfelünk mindhárom alkalommal egyenlíteni tudott, így 3-3-as döntetlent hozott a találkozó. A mieink csoportelsőként jutottak tovább, és Toulouse-ban lépnek pályára vasárnap, Belgium ellen.
A kieséses szakaszra is az UEFA értékesíti a jegyeket - összeszedtük a legfontosabb információkat.
A magyar válogatott szerdai, portugálok elleni Eb-csoportmérkőzésén Martin Atkinson lesz a vezetőbíró.
A magyar válogatott csapatkapitánya a szurkolók teljesítményét is kiemelte az Izland elleni összecsapás után.
A szövetségi kapitány szerint a magyar válogatott elsősorban a küzdeni tudásával harcolta ki a döntetlent az izlandiak ellen.