Storck: Ideje a gázra lépnünk
Férfi A-válogatott   |   Mérkőzések   |   2016. október. 03., 17:40
Storck: Ideje a gázra lépnünk

A magyar labdarúgó-válogatott hétfőn Telkiben tartott sajtótájékoztatót a Svájc elleni vb-selejtező előtt.

Bernd Storck szövetségi kapitány elmondta: hasznos volt a mögöttünk álló hét, az U21-es játékosok is meg tudták mutatni magukat, ugyanakkor még mindig nem teljes a keret.

– Örülök, hogy újra együtt a csapat, bár Bese Barnabás és Megyeri Balázs klubkötelezettsége miatt csak kedden csatlakozik a csapathoz. Az elmúlt héten jó munkát tudtunk végezni a velünk együtt készülő U21-es válogatott tagjaival; mi megmutattuk, hogy bízunk bennük, tervezünk velük, ők pedig bebizonyíthatták, hogy számíthatunk a játékukra – mondta a szövetségi kapitány.

A válogatott keret hétfő délelőtt edzésen vett részt, ezen azok a játékosok kaptak elsősorban szerepet, akik nem léptek pályára hétvégi bajnokin, míg a meccsből érkezőknél a regeneráció volt a legfontosabb.

– Nincs vesztegetni való időnk, hiszen a legutóbbi teljesítménynél sokkal többre lesz szükségünk pénteken, telt ház előtt. A felkészülés minden percét ki kell használni, ezért is edzettünk ma. A svájci csapat nagyon kemény ellenfél lesz, az Eb-n gólt is alig kapott, és veretlenül esett ki, a csoportunkban pedig rögtön legyőzte a portugálokat. A szurkolóink előtt azonban nem félhetünk senkitől, ki vagyunk éhezve a meccsre, ha eredményeket akarunk elérni, akkor meg kell mutatnunk a tudásunk, a fiúkon pedig azt érzem, szeretnének a kevésbé jól sikerült nyitány után végre a »gázra lépni« – hangsúlyozta Bernd Storck.

A kapitány elmondta: minden területen fejlődnie kell a magyar labdarúgásnak, amely jó úton jár, de még sok a tennivaló.

– Európai szinten olyan kihívásokkal kell szembe néznünk, amelyeket csak összefogással győzhetünk le; a fejlődéshez az NB I és NB II-es klubok, és az MLSZ együttes erőfeszítésére van szükség – fejezte be kitérőjét a szövetségi kapitány.

A Svájc elleni hazai találkozóra korábban minden jegy elkelt. A jegyeket először az MLSZ Szurkolói Klubjának tagjai vásárolhatták meg – a csoport továbbra is várja új tagjait is, hiszen a csatlakozás jelentős kedvezményeket biztosít a következő hazai meccsekre is.

A klubtagságot a szurkolók minél jobb kiszolgálása érdekében vezette be az MLSZ a nemzeti csapat mérkőzéseire. A bérletkedvezmény keretében a regisztrált klubtagok a vb-selejtezőkre szóló, hazai mérkőzésekre belépést biztosító bérlet árából 30% kedvezményt kapnak. A jegykedvezmény keretében a Szurkolói Klub tagjai automatikusan 15% kedvezménnyel vásárolhatnak belépőket a magyar válogatott mérkőzéseire, de azok, akik bérlettel rendelkeznek bármely OTP Bank Ligában szereplő csapathoz vagy rendszeresen vásárolnak jegyet az első osztályú mérkőzésekre, további (lojalitási) kedvezményt vehetnek igénybe, amellyel együtt a kedveszmény mértéke elérheti a 25%-ot is.

A Svájc elleni világbajnoki selejtezőt október 7-én rendezik Budapesten a Groupama Arénában, ezt követően pedig október 10-én Lettországban lép pályára a magyar válogatott.


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Rossi: Fiatal csapatunk van, nem egyenletes a fejlődésünk
Rossi: Fiatal csapatunk van, nem egyenletes a fejlődésünk

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint nem taktikai oka volt az első félidei visszafogott teljesítménynek Litvániában, a második játékrészben ...

Itthon sem tudtunk pontot szerezni a szlovákok ellen
Meccsbeszámoló
Hivatalosak a férfi A-válogatott felkészülési mérkőzései

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint nem taktikai oka volt az első félidei visszafogott teljesítménynek Litvániában, a második játékrészben ...