Marco Rossi: Győzelmekkel szeretnénk kezdeni a Nemzetek Ligáját
Férfi A-válogatott   |   Mérkőzések   |   2018. szeptember. 03., 17:25
Marco Rossi: Győzelmekkel szeretnénk kezdeni a Nemzetek Ligáját

Marco Rossi a finnek és a görögök elleni Nemzetek Ligája-mérkőzések előtt megtartotta első sajtótájékoztatóját a magyar válogatott szövetségi kapitányaként.

A szövetségi kapitányként első mérkőzéseire készülő Marco Rossi sajtótájékoztatóján elmondta: a kerettagok nagy része a hétfői első edzést megelőzően megérkezett Telkibe, Kádár Tamás és Gulácsi Péter este csatlakozik a társakhoz, az Egyesült Államokban légióskodó Stieber Zoltán pedig kedden ér haza Magyarországra.

- Számomra is új a jelenlegi helyzet, hiszen korábban klubcsapatokat edzettem, ahol jóval több idő állt rendelkezésre a játékosok felkészésítésére, könnyebben beleláttam a fejükbe, megismertem a gondolkodásukat. Jelenleg az idő az egyik legnagyobb ellenfelünk, hiszen mindössze néhány napunk van a csapat felkészítésére, de a válogatott játékosai vannak annyira profik, hogy az idő rövidsége ellenére sikerrel járjunk - fogalmazott Marco Rossi. - Az ellenfelektől függetlenül két győzelemmel szeretnénk kezdeni a Nemzetek Ligáját, mert legyenek bármilyenek a körülmények, aki nem győzelemre készül, az már a kezdés előtt elveszítette a mérkőzést. Szeretnék olyan környezetet kialakítani a válogatottnál, hogy szívesen jöjjenek haza a futballisták a nemzeti csapatba, de természetesen a pályán töltött idő vonatkozásában szigorú szabályok szerint dolgoznak majd a játékosok.

A sajtótájékoztató második részében az adidas új mezében feszítő Szalai Ádám és Fiola Attila válaszolt az újságírók kérdéseire. A Hoffenheim támadója jól kezdte az idényt, már három gólnál jár a Bundesligában, és bízik benne, hogy a válogatottnak is segítségére lehet a soron következő mérkőzéseken.

- Örülök, hogy nincsenek már barátságos mérkőzések, és a Nemzetek Ligája elindulásával két lehetőségünk is van, hogy kijussunk az Európa-bajnokságra - fogalmazott Szalai. - A tétmérkőzések előtt nem optimális, hogy mindössze öt napunk van a felkészülésre az új szövetségi kapitánnyal, de lehet, hogy éppen erre van szükségünk ahhoz, hogy ismét sikeresebb időszak következzen a válogatott életében. A célunk, hogy valami elinduljon ezen a két mérkőzésen, és sikeresebbek legyünk, mint az előző időszakban. Motiváltan várom a finnek és a görögök elleni mérkőzéseket, igyekszem a lehető legjobbat kihozni magamból. Úgy tekintek magamra, hogy korom és pályafutásom alapján is vezérszerepet töltök be a válogatottnál, ennek megfelelően igyekszem segíteni a fiatalokat és természetesen a szövetségi kapitányt is a munkájában.

Fiola Attila hozzátette: mindössze négy nap áll Marco Rossi és stábja rendelkezésére, hogy kialakítsa a csapat játékát, és ahhoz, hogy ez jó eredményekkel párosuljon, a kerettagoknak a maximumot kell adniuk a felkészülés során.

- Négy nap alatt nem lehet csodát tenni, nekünk, játékosoknak az a dolgunk, hogy minden tőlünk telhetőt megtegyünk a jó eredmények érdekében - fogalmazott az EL-főtáblás MOL Vidi védője.

A magyar válogatott pénteken utazik el Tamperébe, ahol szeptember 8-án, szombaton este lép pályára a házigazda finnek ellen a Nemzetek Ligája első játéknapján, majd három nappal később, szeptember 11-én zártkapus mérkőzésen fogadja a görög válogatottat.

A férfi A-válogatott keretének tagjai:

Kapusok:

Dibusz Dénes (Ferencváros)
Gulácsi Péter (RB Leipzig)
Kovácsik Ádám (Mol Vidi FC)

Védők:

Kádár Tamás (Dinamo Kijev)
Vinícius Paulo (Mol Vidi FC)
Lang Ádám (CFR Cluj)
Bese Barnabás (Le Havre)
Lovrencsics Gergő (Ferencváros)
Fiola Attila (Mol Vidi FC)
Litauszki Róbert (Újpest FC)
Tamás Krisztián (Mol Vidi FC)

Középpályások:

Kleinheisler László (FK Asztana)
Kalmár Zsolt (DAC)
Kovács István (Mol Vidi FC)
Pátkai Máté (Mol Vidi FC)
Nagy Ádám (Bologna FC 1909)
Nagy Gergő (Budapest Honvéd FC)

Támadók:

Szalai Ádám (TSG 1899 Hoffenheim)
Sallai Roland (APOEL Nicosia)
Sallói Dániel (Sporting Kansas City)
Stieber Zoltán (D.C. United)
Varga Roland (Ferencváros)
Eppel Márton (Kajrat Almati)


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Rossi: Fiatal csapatunk van, nem egyenletes a fejlődésünk
Rossi: Fiatal csapatunk van, nem egyenletes a fejlődésünk

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint nem taktikai oka volt az első félidei visszafogott teljesítménynek Litvániában, a második játékrészben ...

Itthon sem tudtunk pontot szerezni a szlovákok ellen
Meccsbeszámoló
Hivatalosak a férfi A-válogatott felkészülési mérkőzései

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint nem taktikai oka volt az első félidei visszafogott teljesítménynek Litvániában, a második játékrészben ...