Készen állunk Andorra ellen, csak Gera játéka kérdéses
Férfi A-válogatott   |   Mérkőzések   |   2016. november. 12., 15:58
Készen állunk Andorra ellen, csak Gera játéka kérdéses

A magyar férfi A-válogatott Telkiben tartott sajtótájékoztatót szombaton, 16 órától a Lettország ellen gólt szerző Gyurcsó Ádám, a Hapoel Beer-Sevánál légióskodó Korhut Mihály, és a szövetségi kapitány Bernd Storck részvételével.

Korhut Mihály elmondta, sérülése rendbe jött, és csak győzelemben tud gondolkodni Andorra ellen. 

– Volt egy kis sérülés a jobb combomban, de már helyrejött. Közönségszórakoztató játékot, és feltétlen győzelmet várok Andorra ellen, még ha tiszteljük is az ellenfelünket. Úgy gondolom, összességében jó úton járok, sikerült külföldre szerződnöm, legutóbb pedig kezdőként léphettem pályára a válogatottban Lettország ellen. Sikerült nyernünk 2–0-ra – éppen Gyurcsó Ádám játszott előttem –, és úgy érzem, jól megoldottuk a baloldalt. Nagyszerű vetélytárs, Kádár Tamás van előttem a rangsorban a balhátvéd posztján, de remélem, hogy eljön az idő, amikor én is bizonyíthatok. Szeretek támadni, csatárként kezdtem a pályafutásom, és Andorra ellen várható, hogy a védekezés mellett a támadásokat is segíteni tudom majd, ebből szeretném kivenni a részem, ha pályára kerülök – fogalmazott Korhut.

Gera Zoltán | középpályás
meccsek: 93 | gólók: 25
Pécsett született, a Harkány SE, a Pécsi MFC, majd az FTC játékosa volt Angliába szerződéséig. Nyolc idényt töltött a Premier League-ben, kettőt (2006–2008) a Championshipben. Az Európa-liga döntőjébe vezette a Fulhamet. 2014 nyara óta ismét a Ferencváros tagja. Az MLSZ 2002-ben, 2004-ben és 2005-ben is az Év játékosának választotta, utóbbi két évben „magyar aranylabdás”. Az FTC-vel 3-szoros bajnok, 3-szoros ezüstérmes, négyszeres MK-győztes. Az A-válogatottban 2002. február 13-án debütált.

A lettek ellen gólt szerző Gyurcsó úgy érzi, idén veszélyesebben és jobban tud futballozni, mint a tavalyi szezonban.

– Becsülettel felkészültünk Andorra ellen. Örülök, hogy a játékommal újra kiharcoltam a kerettagságom, és gólt is tudtam szerezni a mögöttünk álló vb-selejtezőn. A válogatott mellett persze az is fontos, hogy a klubcsapatomban hétről hétre lehetőséget kapjak és jól teljesítsek, mert ez a hosszú távú siker alapja. Az idei szezonom sokkal jobb, mint a tavalyi volt, amiben nagy szerepe van annak is, hogy a jobb oldalról átkerültem a bal oldalra, és ezáltal veszélyesebben tudok játszani – mondta a sajtótájékoztatón Gyurcsó.

Bernd Storck szövetségi kapitány szerint jó munkát végzett a csapat a felkészülés során, és az eső sem zavarhatja meg a játékunk.

Jó úton haladunk, ismét szeretnénk megmutatni a tudásunk. Egyetlen sérültünk van: Gera Zoltán játéka kérdéses. Nagyon erős csapattal szeretnénk kiállni Andorra ellen, minden pályára lépő játékostól azt várom, hogy bizonyítson. Azzal, hogy napok óta esik az eső, nem szeretnénk külön foglalkozni, nem hiszem, hogy előnyt vagy hátrányt jelentene bármely csapat számára. A mögöttünk álló időszak nem indokol semmilyen változtatást – például, hogy három védővel álljunk fel –, a válogatott által használt és begyakorolt rendszerekben hiszünk, melyeket jól ismernek a játékosok – jelentette ki Bernd Storck.

[timeline:951]

Ami az esőt illeti: a Groupama Aréna karbantartói ezekben a pillanatokban is dolgoznak a pályán, amely az egész napos esőzés ellenére is jó állapotban van, a vasárnapra várható száraz idő pedig még kedvezőbb a pálya állapotának szempontjából.

Az andorrai szövetségi kapitány, Koldo Álvarez szeretné, ha csapata a magyarokkal szemben is meg tudná ismételni a Svájc elleni játékot, amellyel csak 2–1-re maradtak alul sokkal esélyesebb ellenfelükkel szemben.

–  Ha úgy tudnánk játszani, mint Svájc ellen az nagy és örömteli dolog lenne. Versenyképesek akarunk lenni és minél tovább szeretnénk kitolni azt az időt, amely alatt nem kapunk gólt. A magyar egy olyan csapat, amely nagyon nagyot lépett előre az elmúlt másfél évben. Látványosan játszanak, Nagy és Gera kiemelkedik a csapatból, de a szélen játszók is nagyon jók. Szalai, Böde, Gyurcsó óriási veszélyt jelentenek a kapunkra nézve, hiszen a magyar csapat kimondottan támadó felfogásban játszik, a szurkolóikkal pedig kivételesen szoros kapcsolatot ápol a nemzeti együttes – mondta az andorrai szövetségi kapitány a meccs előtti hivatalos sajtótájékoztatón.

Az Andorra elleni vb-selejtezőt követően a magyar válogatott idei utolsó mérkőzésén, november 15-én a svédeket fogadja, ezen a találkozón búcsúzik el a közönségtől a nemzeti csapat elmúlt évtizedének több meghatározó futballistája. Az Eb-n is szerepelt, és ezúttal is pályára lépő Juhász Roland és Király Gábor mellett Hajnal Tamástól és Vanczák Vilmostól is elköszönhetnek a szurkolók.

A mérkőzésre jegyek még kaphatók, a jegyvásárlással kapcsolatban további információ itt elérhető


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Rossi: Fiatal csapatunk van, nem egyenletes a fejlődésünk
Rossi: Fiatal csapatunk van, nem egyenletes a fejlődésünk

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint nem taktikai oka volt az első félidei visszafogott teljesítménynek Litvániában, a második játékrészben ...

Itthon sem tudtunk pontot szerezni a szlovákok ellen
Meccsbeszámoló
Hivatalosak a férfi A-válogatott felkészülési mérkőzései

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint nem taktikai oka volt az első félidei visszafogott teljesítménynek Litvániában, a második játékrészben ...