Marco Rossi: Félelem nélkül, bátran kell játszanunk
Férfi A-válogatott   |   Mérkőzések   |   2024. szeptember. 07., 17:21
Marco Rossi: Félelem nélkül, bátran kell játszanunk

Az Európa-bajnokság után a magyar válogatott minden játékosa nagyon szeretne bizonyítani a németek ellen, mondta Marco Rossi a szombati, düsseldorfi NL-mérkőzés helyszínén.

Férfi A-válogatottunk szombaton 20.45-kor megkezdi szereplését a Nemzetek Ligája idei kiírásában, az első ellenfele Németország lesz a düsseldorfi Esprit Arénában.

A magyar válogatott játékosai ma délelőtt még Telkiben edzettek, majd ebéd után repülőre ültek, és elutaztak a szombati Nemzetek Ligája-találkozó helyszínére, ahol egyből a stadionba buszoztak. Szoboszlaiék előbb stadionsétán vettek részt (a pálya állapota hagy némi kívánnivalót maga után, ezért a játékvezetők edzését másik helyszínre vitték el), majd Marco Rossi és Schäfer András a hivatalos sajtótájékoztatón állt a média rendelkezésére.

– Az Európa-bajnokság után minden játékosom nagyon szeretne bizonyítani, mert két és fél hónapja a németek és a svájciak ellen sem nyújtottunk olyan teljesítményt, amilyet szerettünk volna – mondta Marco Rossi a sajtótájékoztatón. – Szeretnénk többet támadni, és egy egész másfajta meccset játszani a németekkel, mint az Eb-n. Félelem nélkül, bátran kell futballoznunk. Annyit fogunk támadni, amennyit az ellenfél enged majd, ez ugyanis nemcsak a saját csapatunktól, hanem mindig az ellenféltől is függ. Az ilyen meccseket általában az erősebb csapat játéka, formája határozza meg, és nem annyira a másik csapaté. Örülök, hogy több kulcsjátékosunk jobb állapotban van, mint az Eb előtt, ebből a szempontból jobb pillanatban találkozunk a németekkel, mint legutóbb.

A szövetségi kapitány a csoportbeli esélyekről elmondta, a papírforma szerint a német mellett a holland válogatott is erősebb a mieinknél, a mi szintünk inkább a bosnyákokéval hasonlítható össze. A papírforma és a pályán elért eredmény azonban sokszor egész más, a csapat célja, hogy az előző NL-kiíráshoz hasonló jó szerepléssel zárjuk a sorozatot.

Schäfer András hozzátette: nemcsak neki, hanem a keret minden játékosának óriási plusz motivációt jelent, hogy a németek ellen játszhat.

– Nagy motivációt jelent, hogy a németek ellen léphetek pályára. Nemcsak azért, mert a Bundesligában játszom, hanem mert a német válogatott előkelő pozíciót foglal el a világ futballjában, és mindenki, aki pályára lép ellene, extrán szeretne bizonyítani – fogalmazott az Union Berlin középpályása.

A német válogatott kerete:

Kapusok: Oliver Baumann (TSG Hoffenheim), Alexander Nübel (VfB Stuttgart), Marc-André ter Stegen (FC Barcelona) Hátvédek: Waldemar Anton (Borussia Dortmund), Benjamin Henrichs (RB Leipzig), Joshua Kimmich (Bayern München), Robin Koch (Eintracht Frankfurt), Maximilian Mittelstädt (VfB Stuttgart), David Raum (RB Leipzig), Nico Schlotterbeck (Borussia Dortmund), Jonathan Tah (Bayer Leverkusen)
Középpályások: Robert Andrich (Bayer Leverkusen), Emre Can (Borussia Dortmund), Chris Führich (VfB Stuttgart), Pascal Gross (Borussia Dortmund), Jamal Musiala (Bayern München), Aleksandar Pavlovic (Bayern München), Angelo Stiller (VfB Stuttgart), Florian Wirtz (Bayer Leverkusen)
Támadók: Maximilian Beier (Borussia Dortmund), Niclas Füllkrug (West Ham United), Kai Havertz (Arsenal), Deniz Undav (VfB Stuttgart)

 


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Hivatalosak a férfi A-válogatott felkészülési mérkőzései
Hivatalosak a férfi A-válogatott felkészülési mérkőzései

A férfi A-válogatott a nyári Európa-bajnokság előtt négy barátságos mérkőzéssel készül fel a kontinenstornára. Marco Rossi együttese ...

Rossi: Fiatal csapatunk van, nem egyenletes a fejlődésünk
Meccsbeszámoló
Marco Rossi: Félelem nélkül, bátran kell játszanunk

A férfi A-válogatott a nyári Európa-bajnokság előtt négy barátságos mérkőzéssel készül fel a kontinenstornára. Marco Rossi együttese ...