Hír kategória: Csapat
A jövő évi, hazai társrendezésű Európa-bajnokságra készülő U21-es válogatottunk is pályára lép nemzetközi mérkőzésen a szeptemberi FIFA-játéknapokon, méghozzá szeptember 7-én Szlovéniában, a házigazdák ellen.
Gera Zoltán hétfőn egy, kedden két edzést tartott a keret tagjainak Telkiben, majd szerdán egy edzőmeccsel zárult az összetartás.
Jövő hétfőtől szerdáig Telkiben edzőtáborozik Gera Zoltán csapata, amelyben több újonc is megmutathatja magát a szakmai stábnak.
U21-es válogatottunk idei utolsó felkészülési mérkőzésén Ausztriát fogadta a Puskás Arénában. A fiataloknak sem sikerült győzelemmel avatni a stadiont, 1-0-s vendéggyőzelem született.
Ma 19.00 órakor rendezik az új Puskás Aréna második mérkőzését, a Gera Zoltán vezette magyar U21-es válogatott az osztrákok korosztályos csapatát fogadja.
Három nappal a Puskás Aréna első mérkőzése után újabb válogatott találkozót rendeznek az új nemzeti stadionban: a Gera Zoltán vezette U21-es válogatott Ausztriával játszik felkészülési összecsapást.
U21-es válogatottunk egy küzdelmes mérkőzésen 1-1-es döntetlent játszott a házigazda északírekkel a Ballinamallard United pályáján, a Ferney Parkban.
U21-es válogatottunk kedden délután elutazott Észak-Írországba, csütörtöki felkészülési mérkőzése helyszínére.
Elkészült a 2021-es U21-es Európa-bajnokság előzetes menetrendje, amely szerint mindkét rendező ország, vagyis Magyarország és Szlovénia válogatottja is már a nyitónapon pályára lép. Az U21-es Európa-bajnokságok történetében most először lesz két ország a torna házigazdája.
A magyar A-válogatott november 15-i, Uruguay elleni mérkőzése után három nappal, november 18-án, 19.00 órától az U21-es válogatott is felavatja az új Puskás Arénát.
Gera Zoltán kijelölte az U21-es válogatott keretét a november 14-i, északírek elleni és a november 18-i, Ausztria ellen felkészülési mérkőzésekre.
Gera Zoltán november 15-i búcsúmérkőzése után szövetségi edzőként tér vissza a nemzeti stadionba, ahol az U21-es válogatott kispadján találkozik Ausztria csapatával. Hamarosan kedvezményes áron vásárolhatóak meg a belépők.
U21-es válogatottunk 1-0-s vereséggel zárta celjei felkészülési mérkőzését a házigazda szlovénok ellen.
Gera Zoltán együttese a horvátoktól elszenvedett pénteki vereség után a 2021-es Európa-bajnokság társházigazdájával, Szlovéniával méri össze erejét felkészülési mérkőzésen.
Az első félidőben Bíró Bence révén még szép találattal egyenlített a Gera Zoltán által vezetett U21-es válogatottunk, ám a horvátok a második félidőben kihasználták a hibáinkat és 4-1-re nyertek a két csapat felkészülési mérkőzésén, Zalaegerszegen.
A horvát U21-es válogatott a BL-ben és az Európa-ligában edződő játékosokkal érkezik Zalaegerszegre, ahol pénteken este mérkőzik meg a Gera Zoltán vezette magyar csapattal.
Gera Zoltán szövetségi edző több új játékost is meghívott a horvátok elleni, október 11-i és a szlovénok elleni, október 15-i felkészülési mérkőzésekre az U21-es válogatott keretébe.
U21-es válogatottunk a dánok elleni idegenbeli 0-0 után hazai pályán fogadta a norvégokat. Alakuló csapatunk játékában ezúttal sok hiba előjött, a norvég csapat magabiztos győzelemmel zárta a találkozót.
U21-es válogatottunk lejátszotta első mérkőzését Gera Zoltán szövetségi edző irányításával: 0-0-ra végzett a jó erőkből álló dánok ellen Aalborgban.
A Gera Zoltán szövetségi edző vezette szakmai stáb csütörtökön délután megtartotta utolsó edzését a pénteki, aalborgi felkészülési mérkőzés előtt.
A Gera Zoltán vezette korosztályos válogatott vasárnap óta készül együtt, szerdán kora délután útra kelt első felkészülési mérkőzése helyszínére.
U21-es válogatottunk szeptember 6-án lejátssza első felkészülési mérkőzését a Gera Zoltán vezette szakmai stáb irányítása mellett. A Dánia elleni idegenbeli összecsapást követően, szeptember 10-én Norvégia lesz az ellenfél a Pancho Arénában.
Gera Zoltán 27 játékost ismerhetett meg közelebbről a kétnapos összetartás során.
Az U21-es válogatott jövő héten kétnapos összetartással kezdi meg a közös munkát a Gera Zoltán vezette szakmai stábbal.
Vanczák Vilmos is tagja lesz a Gera Zoltán szövetségi edző vezette U21-es válogatott szakmai stábjának, a csapat két hét múlva tartja első összetartását.
Gera Zoltán, az U21-es válogatott szövetségi edzője elsőként a játékospályafutását befejező Sándor Györgyöt kérte fel stábjába. A 9-szeres válogatott, kétszeres magyar bajnok labdarúgó nemrégiben szerezte meg az UEFA A-licenszes edzői képesítését.
Az UEFA végrehajtó bizottsága római ülésén arról is határozott, hogy már 2021-ben felemeli az U21-es Európa-bajnokság létszámát, így Magyarország és Szlovénia már nem 12, hanem 16 csapat számára rendezi meg a korosztályos Eb-t.
Felemásra sikerült férfi utánpótlás-válogatottjaink idei éve. Az U17-es és az U19-es válogatott idén is bejutott az Eb-selejtezők elitkörébe, de az Eb-szereplés kiharcolása nem sikerült egyik versenykorosztály számára sem.
Nyonban, az UEFA székhelyén elkészítették a magyar-szlovén közös rendezésű 2021-es U21-es Európa-bajnokság selejtezőinek csoportbeosztását.
U21-es válogatottunk pénteken 17.00 órakor utolsó idegenbeli Eb-selejtezőjén lép pályára, az ellenfél Málta korosztályos csapata lesz Ta'Qaliban.
U21-es válogatottunk kedden 18.00 órakor a Szusza Ferenc Stadionban fogadja a belga korosztályos csapatot Európa-bajnoki selejtezőn.
Csütörtökön 20.00 órakor a Hidegkuti Nándor Stadionban újabb lépést tehet célja elérése felé a Michael Boris vezette U21-es válogatott.
U21-es válogatottunk négy mérkőzést játszott le ősszel Eb-selejtező csoportjában, és a megszerzett nyolc ponttal kedvező helyzetben várhatja a tavaszi folytatást.
U21-es válogatottunk vasárnap kezdte meg a közös felkészülést soros Eb-selejtezőire Telkiben, a svédek elleni hazai, illetve a jövő keddi, ciprusi mérkőzésekre.
A magyar U21-es válogatott kedden, magyar idő szerint 17.00 órakor Isztambulban játszik Európa-bajnoki selejtezőt.
Az olaszok elleni felkészülési meccs és a török válogatott elleni Eb-selejtező előtt álló U21-es válogatott vasárnap óta készül közösen Telkiben.