Elutazott Dániába az U21-es válogatott
U21 férfi   |   Csapat   |   2019. szeptember. 04., 14:14
Elutazott Dániába az U21-es válogatott

A Gera Zoltán vezette korosztályos válogatott vasárnap óta készül együtt, szerdán kora délután útra kelt első felkészülési mérkőzése helyszínére.

A szakmai stáb a kerethirdetés óta eltelt időben két változtatást eszközölt a csapatban: Tajti Mátyás lengyelországi átigazolása miatt nem tud részt venni az összetartáson, helyére Csonka András került be az együttesbe, míg Májer Milán vállsérülése miatt nem utazhatott el a csapattal Dániába, Gera Zoltán ezért az MTK-s Schön Szabolcsot is behívta a keretbe.

A csapat kerete hétfőn este vált teljessé, amikor megérkeztek az MLSZ edzőközpontjába a Vasas és az ETO FC Győr játékosai, akik aznap még bajnoki mérkőzésen léptek pályára. Kedden két gyakorlás szerepelt a programban, de az említett labdarúgók még jobbára regenerációs feladatokat kaptak, így elsőként a szerda délelőtti edzésen végezhetett teljes értékű edzésmunkát az összes kerettag. A csapat a keddi közös videózás során megismerkedett a dánok várható játékával, a szerdai gyakorláson pedig ennek megfelelően már a pénteki meccs taktikai elemei kerültek terítékre.

A válogatott szerdán kora délután indult el a dániai Aalborgba, ahol pénteken 18.30-kor lép pályára a házigazdák elleni felkészülési mérkőzésen. 

A magyar válogatott kerete: 

Kapusok: 

Varga Ádám (Soroksár)
Demjén Patrik (ZTE)
Bese Balázs (MTK Budapest)

Védők: 

Bolla Bendegúz (ZTE)
Kovács Krisztián (Győri ETO)
Szalai Attila (Apollon)
Szilágyi Zoltán (Vasas)
Takács Zsombor (Soroksár)
Tóth Bence (Vasas)
Nagy Zsombor (MTK Budapest)
Deutsch László (Csákvár)

Középpályások: 

Szabó Bence (DVTK)
Hinora Kristóf (Vasas)
Csonka András (Soroksár)
Banó-Szabó Bence (Budapest Honvéd)
Schäfer András (Chievo)
Kiss Bence (Haladás)

Támadók: 

Kiss Tamás (Puskás Akadémia)
Kundrák Norbert (DVSC)
Kovácsréti Márk  (Kisvárda)
Szánthó Regő (Győri ETO)
Bíró Bence (Guimaraes)
Schön Szabolcs (MTK Budapest)

A válogatott programja:

Szeptember 6., péntek: 
Dánia-Magyarország, 18.30 (Aalborg)

Szeptember 10., kedd:
Magyarország- Norvégia, 20.00 (Pancho Aréna)

 


Címkék:

Kapcsolódó hírek