U21: Márciusban kezdődik a verseny a magyar-szlovén Eb-szereplésért
U21 férfi   |   Csapat   |   2018. december. 11., 13:14
U21: Márciusban kezdődik a verseny a magyar-szlovén Eb-szereplésért

Nyonban, az UEFA székhelyén elkészítették a magyar-szlovén közös rendezésű 2021-es U21-es Európa-bajnokság selejtezőinek csoportbeosztását.

Bár 12 válogatott még javában készül a jövő évi, olasz-San Marinó-i közös rendezésű Európa-bajnokságra, az UEFA kedden délelőtt elkészítette a következő, 2021-es Európa-bajnokság selejtezőinek csoportbeosztását. A magyar válogatott nem volt érdekelt a sorsoláson, miután a torna egyik házigazdájaként automatikusan résztvevője lesz a viadalnak. A sorozat március 21-én kezdődik és 2020 októberében ér véget, a kilenc csoport első helyezettje mellett további egy második helyezett is résztvevője lesz az Eb-nek (a két legjobb csoportmásodik rájátszásban dönt egymás közt az utolsó maradék helyről).

Lesznek nagy csaták a csoportokban, a 7-es csoportban például a portugálok és a hollandok, a 9-es csoportban a németek és a belgák küzdenek majd a biztos Eb-részvételt érő első helyért.

Az új sorozat legjelentősebb technikai változása, hogy a mérkőzéseken az eddigi három helyett már öt cserelehetősége lesz mindkét csapatnak, miközben a válogatottak 20 játékost nevezhetnek a találkozókra.

Miután a magyar válogatott nem érdekelt a selejtező sorozatban, a hivatalos játéknapokon felkészülési mérkőzéseket játszik majd, ezeknek a menetrendje heteken belül véglegessé válik. A tervek szerint márciusban kettő, júniusban egy, szeptemberben, októberben és novemberben két-két mérkőzés vár U21-es válogatottunkra.

A csoportok beosztása:

1. csoport: Olaszország*, Svédország, Izland, Írország, Örményország, Luxemburg
2. csoport: Franciaország*, Szlovákia, Svájc, Grúzia, Azerbajdzsán, Liechtenstein
3. csoport: Anglia*, Ausztria*, Törökország, Koszovó, Albánia, Andorra
4. csoport: Horvátország*, Csehország, Görögország, Skócia, Litvánia, San Marino
5. csoport: Szerbia*, Lengyelország*, Oroszország, Bulgária, Lettország, Észtország
6. csoport: Spanyolország*, Izrael, Montenegró, Macedónia, Kazahsztán, Feröer
7. csoport: Portugália, Hollandia, Norvégia, Fehéroroszország, Ciprus, Gibraltár
8. csoport: Dánia*, Románia*, Ukrajna, Finnország, Észak-Írország, Málta
9. csoport: Németország*, Belgium*, Wales, Bosznia-Hercegovina, Moldova

*Kijutott a 2019-es U21-es Eb-re.


Címkék:

Kapcsolódó hírek