Visszavágna a belgáknak az U21-es válogatott

2018. szeptember. 10., 18:48   |    

Visszavágna a belgáknak az U21-es válogatott

U21-es válogatottunk kedden 18.00 órakor a Szusza Ferenc Stadionban fogadja a belga korosztályos csapatot Európa-bajnoki selejtezőn.

A magyar U21-es válogatott pénteken, Svédországban 1-0-ás vereséggel zárta Európa-bajnoki selejtezőjét, így már csak matematikai esélye maradt arra, hogy kiharcolja az Eb-szereplést. A mieink másodszor is bosszúsan hagyhatták el a pályát a svédek ellen: míg tavaly ősszel hazai pályán győzelmet érdemeltünk volna, és csak egy pontot szereztünk, addig Falkenbergben megérdemeltünk volna a döntetlent, de pont nélkül zártuk az összecsapást.

– A svédek elleni vereség természetesen csalódást jelentett minden játékos számára, ugyanakkor mindenki láthatta, hogy idegenben is volt esélyünk az első kalapból sorsolt riválisunk ellen, és ebből meríthetünk erőt a belgák elleni meccsre. Bár az Eb-szereplésre már nincs reális esélyünk, a játékosokat nem kell külön motiválni, a nemzeti csapatban, a hazájukért játszanak, és ezt mindenki átérzi a keretből – nyilatkozta az mlsz.hu-nak Michael Boris szövetségi edző a csapat hétfő délutáni edzése előtt.

A belgák ellen idén márciusban játszottuk le az első mérkőzésünket, akkor Tóth Bencét már a mérkőzés elején kiállította a játékvezető, és onnantól kezdve az emberelőnyben játszó házigazdák ránk erőltették akaratukat, és 3-0-ra megnyerték a találkozót. A belgák a svédekkel azonos pontszámmal állva vezetik a csoportot, és számunkra fontos, hogy megnyerjék a budapesti mérkőzést is, mert csak az első helyezett kvalifikálja magát biztosan az Európa-bajnokságra, a másodikok közül a kilenc csoportból csak két csapat lehet ott a tornán.

– A belgák nagyon jók voltak a márciusi, kint mérkőzésen, játékosaik gyorsak, erősek, nehéz ellenük hatékonyan védekezni - tette hozzá Michael Boris. – Fontos, hogy ne hagyjunk számukra nagy területeket, keményen védekezzünk, és megakadályozzuk a gyors támadásaikat. Az eddigi mérkőzéseink azt bizonyították, hogy egyetlen csapat sem mehet biztosra ellenünk, ezért kellő magabiztossággal és önbizalommal futhatunk ki Belgium ellen is a pályára.

A Svédországba utazó kerethez képest változás, hogy csatlakozott a csapathoz az eltiltását letöltő Tóth Bence, valamint visszatért a betegségéből felgyógyuló Szalai Attila is, mindkettőjükre számíthat kedden a szakmai stáb. Hegedűs János kisebb sérülés miatt elhagyta az edzőtábort, helyére Pávkovics Bence érkezett.


Címkék:

Főszponzoraink
Szponzoraink