Biztató ősz után várja a folytatást az U21-es válogatott
U21 férfi   |   Csapat   |   2017. november. 16., 15:23
Biztató ősz után várja a folytatást az U21-es válogatott

U21-es válogatottunk négy mérkőzést játszott le ősszel Eb-selejtező csoportjában, és a megszerzett nyolc ponttal kedvező helyzetben várhatja a tavaszi folytatást.

A Michael Boris vezette U21-es válogatottat a negyedik kalapból sorsolták Eb-selejtező csoportjába, így három magasabban rangsorolt együttest kapott ellenfélként: a svéd, a belga és a török válogatottat. Másik két csoportbeli riválisunk, Ciprus és Málta a rangsorban mögöttünk áll ugyan, de egyetlen meccsükön sem játszottak alárendelt szerepet, rendre nagy harcra kényszerítik aktuális ellenfelüket. 

A csoportunk tehát kifejezetten nehéz, vagyis a négy meccsen megszerzett 8 pont (győzelem Málta és Ciprus ellen, döntetlen Törökországban és itthon a svédekkel) kimondottan jó teljesítménynek számít a magyar csapattól, olyannyira, hogy az 1996-os Eb-t megelőző selejtező óta nem kezdett ilyen jól Európa-bajnoki selejtező sorozatot magyar U21-es válogatott. A sikeres őszi szereplés annak fényében még értékesebb, hogy a mieinké a legfiatalabb keret a csoportban, az 1996-1997-es születésű játékosok mellett több 1998-as, illetve egy-egy 1999-es és 2000-es születésű labdarúgó is rendszeresen helyet kap a keretünkben, a svédek elleni kezdőcsapatunkban például hatan léptek pályára a fiatalabbak közül. 

Az idősebb labdarúgók közül Sallói Dániel első alkalommal kapott meghívót az U21-es válogatottba, és kiválóan mutatkozott be a csapatban: Cipruson gólt szerzett, gólpasszt adott, vagyis kulcsszerepet játszott a 2-0-ás győzelem kiharcolásában. A Sporting Kansas City játékos a keddi találkozót követően az MLSZ TV-nek nyilatkozott válogatottbeli élményeiről. 



A Ciprus elleni 2-0-ás győzelmet követően Demjén Patrik, az MTK Budapest kapusa elmondta: a házigazdák kicsit meglepték ugyan a csapatot, de a második félidőben már úgy játszott a válogatott, ahogyan azt előzetesen eltervezte. 

- Az első félidőben a ciprusiak a vártnál támadóbb szellemben játszottak, és ezzel kicsit megleptek bennünket, de átvészeltük ezt az időszakot, majd folyamatosan feljavult a játékunk - fogalmazott a válogatott kapusa. - A folytatásban rendeztük a sorokat, javítottunk a védekezésünkön is, és a második félidőben már rendben volt a játékunk. A négy mérkőzésen megszerzett nyolc pontnak örülhetünk, de lehetett volna még jobb is az eddigi szereplés, hiszen a törökországi és a svédek elleni mérkőzésen is megvolt a lehetőségünk a győzelemre. A sorozat elején kevesen számítottak rá, hogy négy mérkőzés után veretlenül, nyolc ponttal állunk, vesztett pontok tekintetében ugyanúgy, mint a belgák és a svédek, ezért nem lehetünk elégedetlenek. Összecsiszolódott a társaság, remek csapatszellem alakult ki, emellett több taktikai felállásban is hatékonyan tudunk futballozni, illetve Michael Boris szövetségi edzővel is gyorsan egy hullámhosszra kerültünk. Hasonlóan szeretnénk folytatni tavasszal, és akkor a selejtező hajrája előtt esélyt teremthetnénk magunknak az Eb-részvétel kiharcolására. 

A Demjén Patrikhoz hasonlóan szintén 1998-as születésű Szalai Attila kiemelte: a jól megválasztott taktikának is nagy szerepe volt abban, hogy eddigi összes selejtezőnkön győzelmi esélyünk volt. 

- A ciprusiak ellen nehézkesen indult be a játékunk, eleinte nem találtuk a helyünket a pályán, de időben tudtunk váltani. Jól választottuk meg a taktikát, ami annak is köszönhető, hogy a jelenlegi játékrendszerűnk jól variálható, három-öt-kettőből, három-négy-hármas és négy-három-hármas felállásba is könnyen tudunk váltani. A négy mérkőzésen szerzett nyolc ponttal elégedettek lehetünk, ha ezen az úton maradunk, és keményen dolgozunk tovább, odaérhetünk az első két hely valamelyikére - fogalmazott Szalai Attila. 

A Mezőkövesden középhátvédet játszó 19 éves labdarúgó jelenleg bal oldali középpályásként szerepel a válogatottban, és egyre magabiztosabban teljesít ezen a poszton. 

- Eleinte gondjaim adódtak a bal oldali középpályás poszton, főleg az erőnléti részével, mert itt jóval többet kell futni, mint középső védőként, de mostanra megszereztem a meccsrutint, és mérkőzésről mérkőzésre javult a teljesítményem. Pályafutásom elején balszélsőt játszottam, ezért nem áll távol tőlem a támadófeladatok ellátása sem, szeretem ezt a posztot játszani - tette hozzá a fiatal labdarúgó.


Címkék:

Kapcsolódó hírek