Hír kategória:

A férfi A-válogatott Svédország és Azerbajdzsán elleni keretébe újoncként meghívót kapott az ETO FC Győr középpályása, Vitális Milán, valamint több korábbról jól ismert játékos is szerepel Marco Rossi szövetségi kapitány együttesében.

Május 16-án, péntektől az Azerbajdzsán–Magyarország, míg május 19-én, hétfőtől a Magyarország–Svédország felkészülési mérkőzésre indul a jegyértékesítés.

A 2025-ös bérlet a férfi A-válogatott világbajnoki selejtezősorozatának hazai mérkőzéseire szól, ami ebben az évben három selejtező és egy barátságos mérkőzést jelent. Az értékesítés Húsvét után, április 22-én, kedden 10:00 órától indul, szerdáig több mint 20 ezer bérlet kelt már el.

Marco Rossi szerint fontos, hogy ne fogjon meg minket, ha gólt kapunk, valamint jobb helyzetkihasználásra van szükség a sikeres szerepléshez.

Az isztambuli vereséget követően férfi A-válogatottunk a Puskás Arénában is kikapott Törökországtól, így búcsúzott a Nemzetek Ligája A divíziójától és a következő kiírásban a B ligában szerepel majd.

Hosszú évek óta tartó hagyomány, hogy a magyar A-válogatott hazai mérkőzéseire informatív, interjúkkal, érdekességekkel teli hivatalos műsorfüzetet készít a Magyar Labdarúgó Szövetség.

A szövetségi kapitány szerint számolgatás helyett mindent bele kell adni a törökök elleni hazai mérkőzésen.

Férfi A-válogatottunk március 23-án 18 órakor lép pályára a törökök ellen a Puskás Arénában a Nemzetek Ligája rájátszásának visszavágóján. Javasoljuk, hogy a szurkolók időben érkezzenek a helyszínre, és a lezárások okozta kellemetlenségeket elkerülendő, ne gépjárművel közelítsék meg a stadiont, helyette használják a közösségi közlekedést.

A szövetségi kapitány úgy látta, mindkét csapat követett el hibákat, de míg mi mindegyikért megfizettünk, a törökök nem.

Férfi A-válogatottunk a mezőnyben egyenrangú ellenfele volt a házigazdáknak Isztambulban, de története 1000. nemzetközi mérkőzésén 3-1-es vereséget szenvedett a helyzeteiket nagyszerűen kihasználó törököktől.

A szövetségi kapitány a törökországi sajtótájékoztatóján elmondta: kiváló csapat ellen lép pályára a válogatott, de nincs félsz senkiben, bátran kell játszani Isztambulban.

A magyar válogatott törökök elleni mérlege: 16 mérkőzésen 10 győzelem, 2 döntetlen és 4 vereség. A gólkülönbség 36–16. A legtöbb találatot Kiprich József (4) és Puskás Ferenc (3) szerezte a félholdasokkal szemben.

Hétfőn Telkiben találkoztak a férfi A-válogatott kerettagjai, az első edzést még két csoportban teljesítették a játékosok.

A férfi A-válogatott március 20-án, helyi idő szerint 20:00 órától (magyar idő szerint 18:00) lép pályára az isztambuli Ali Sami Yen Sportkomplexumban a Nemzetek Ligájában. Cikkünkben a legfontosabb szurkolói információkat gyűjtöttük össze a török szervezők és a helyi rendőrség tájékoztatása alapján.

A férfi A-válogatott Törökország elleni keretébe meghívót kapott a 19 éves Dárdai Bence és a ferencvárosi Tóth Alex is, de Szalai Attila is visszatér, míg kapusposzton négy játékossal készül majd a válogatott története 1000. és 1001. mérkőzésére.

A Wolfsburg középpályása a Marco Rossi szövetségi kapitánnyal történt találkozót követően úgy döntött, hogy a jövőben a magyar válogatottban szerepel. Pénteken a FIFA illetékes bizottsága is megadta az engedélyt a 19 éves játékos országváltására.

Telt ház előtt léphet pályára 2025 első hazai mérkőzésén a magyar válogatott a Puskás Arénában, a keddi napon ugyanis elfogytak a belépők a Törökország elleni Nemzetek Ligája-rájátszásra.

Február 17-én, hétfőn 10:00 órától indul a jegyértékesítés a férfi A-válogatott idei első hazai meccsére, a Törökország elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésre. Ez a találkozó lesz az első, amelyre az MLSZ Szurkolói Klubjának aranyszintes tagjai érvényesíthetik az elővásárlási jogukat, a jegyvásárlás kapcsán pedig mindenki számára fontos információkat gyűjtöttünk össze.

A Nemzetek Ligája rájátszásában a magyar férfi A-válogatott március 23-án a Puskás Arénában fogadja visszavágón Törökországot. A jegyvásárlás a megújult regisztrációs szabályok szerint történik: az idegenbeli mérkőzésekre csak Szurkolói Klub (SZK)-tagok vásárolhatnak jegyet, a hazai mérkőzésekre pedig legalább alapregisztráció szükséges a jegyvásárláshoz. A magyar–török mérkőzés lesz az első alkalom az aranyszintű SZK-tagok elővásárlási jogának érvényesítésére.

A Nemzetek Ligája rájátszásában március 20-án Isztambulban lép pályára a magyar férfi A-válogatott. Fontos tudni, hogy a magyar válogatott idegenbeli mérkőzéseire a jövőben kizárólag Szurkolói Klub-tagsággal rendelkező személyek számára érhető el a jegyvásárlás.

2025-ben két felkészülési mérkőzést játszik férfi A-válogatottunk. Az elsőt hazai pályán Svédország, míg a másodikat Azerbajdzsán ellen idegenben. Ezzel teljes a válogatott idei programja és a Szurkolói Klub pontgyűjtő mérkőzései is ismertté válnak.

Több mint 30 ezren használták már a Szurkolói Klub megújult weboldalát, illetve alkalmazását, drukkereink január 31-ig ellenőrizhetik a 2024-es év kijelölt mérkőzései kapcsán megszerzett pontjaikat – kérünk mindenkit, hogy időben tegye ezt meg!

Csoboth Kevin Skóciának lőtt Európa-bajnoki találata lett az Év sportpillanata 2024-ben. A magyar válogatott játékosa az M4 Sport – Az Év Sportolója Gálán vette át az elismerést hétfő este, a budapesti Operaházban.

Akárcsak tavaly, idén is veretlen maradt a Puskás Arénában a magyar válogatott, amely 2016 és 2021 után sorozatban harmadszor volt Eb-résztvevő, miközben az erős Eb- és NL-csoport mérkőzései mellett is 50 százalékos mérleggel zárta az esztendőt.

Megvan a magyar válogatott programja a 2026-os világbajnokság selejtezőjében: csapatunk az írek ellen (idegenben) kezdi és zárja a sorozatot, míg az első hazai mérkőzésünkön Portugáliát vagy Dániát fogadjuk.

Az első kalapból biztosan erős riválist kapunk majd a világbajnoki selejtezőn, a portugál, dán kettősből az utóbbit választaná Marco Rossi szövetségi kapitány, aki hangsúlyozta, senki ellen sem számíthatunk könnyű mérkőzésre.

Nehéz csoportba került a magyar válogatott a vb-selejtezők sorsolásán. Cikkünkben a csoportbeosztás mellett a mérkőzések látogatásával kapcsolatos fontos információk is megtalálhatók.

A magyar válogatott a második kalap egyik csapataként várja a 2026-os világbajnokság európai selejtezőinek sorsolását, melyet 2024. december 13-án 12 órakor rendeznek Zürichben.

Márciusban az A ligában maradásért játszik az A-válogatott, a pénteki sorsoláson az ukrán, görög, osztrák, török négyes közül kapunk ellenfelet.

A németek elleni 1-1-es döntetlent követően Marco Rossi szövetségi kapitány többek között a játékosok nagyszerű hozzáállását emelte ki.

A német válogatott Felix Nmecha második félidei góljával vezetett ugyan a Puskás Arénában, de a 99. percben Szoboszlai Dominik 11-esből egyenlített a Nemzetek Ligája csoportkörének utolsó fordulójában, így döntetlennel zártuk a 2024-es évet.

A németek elleni mérkőzéssel lezárul a Nemzetek Ligája csoportköre, Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egy szép évzáró megteremtené az alapot arra, hogy a csapat megújult energiákkal kezdje a 2025-ös évet.

Férfi A-válogatottunk nem tudott pontot szerezni Amszterdamban: a hollandok magabiztos, négygólos győzelmet arattak, így biztossá vált, hogy Marco Rossi együttese a keddi, németek elleni hazai összecsapás eredményétől függetlenül a harmadik helyen zárja a csoportküzdelmeket. A mérkőzés elején Szalai Ádámot, a válogatott másodedzőjét kórházba kellett szállítani, miután rosszul lett a kispadon. Azóta jó hírek érkeztek az állapotáról, de megfigyelés alatt tartják az orvosok.

Férfi A-válogatottunk délelőtt még Telkiben edzett, délután viszont már a szombati, amszterdami mérkőzés helyszínén tartott sajtótájékoztatót Marco Rossi szövetségi kapitány.

Sallai Roland az A-válogatott keddi edzése előtt elmondta: nem szabad kinyílnia a csapatnak Hollandiában, és hasonló hozzáállással kell futballoznia, mint októberben, a Puskás Arénában, amikor 1-1-es döntetlent játszottunk az esélyesebb holland csapattal.

A férfi A-válogatott Hollandia és Németországi elleni keretébe 24 játékost hívott meg Marco Rossi szövetségi kapitány, köztük két újoncot is.

Férfi A-válogatottunk november 19-én, 20.45-kor Németország csapatát fogadja a Puskás Arénában az idei Nemzetek Ligája-kiírás hatodik fordulójában. A találkozóra szóló belépőket október 25-én, 10.00 órától lehet megvásárolni.

A szövetségi kapitány a bosnyákok 2-0-s legyőzése után kiemelte: a legjobban annak örül, hogy újra a régi a csapatszellem a válogatottnál.

Férfi A-válogatottunk mindkét félidőben szerzett egy gólt Zenicában a bosnyákok ellen, ezzel 2-0-ra megnyerte második októberi Nemzetek Ligája-mérkőzését.

A szövetségi kapitány mindössze azért érzett némi keserűséget a hollandok elleni döntetlen után, mert olyan szituációból kaptunk gólt, amit próbáltunk elkerülni.

Férfi A-válogatottunk Sallai Roland góljával az első félidőben vezetést szerzett Hollandia ellen a Puskás Arénában a Nemzetek Ligája harmadik fordulójában, de a vendégek a 83. percben egy szabadrúgást követően egyenlítettek, és döntetlenre mentették a találkozót.

Marco Rossi szövetségi kapitány a pénteki Nemzetek Ligája mérkőzés előtti sajtótájékoztatón elmondta: a világranglista alapján Hollandia nehezebb ellenfélnek számít, mint Németország.

Férfi A-válogatottunk október 11-én, pénteken 20.45 órakor a holland válogatott ellen játssza következő hazai Nemzetek Ligája-mérkőzését a Puskás Arénában. Javasoljuk, hogy a szurkolók időben érkezzenek a helyszínre, és a lezárások okozta kellemetlenségeket elkerülendő, ne gépjárművel közelítsék meg a stadiont, helyette használják a közösségi közlekedést.

A kezdeti magyar sikerek után kilenc egymást követő mérkőzésen a narancsmezesek győzedelmeskedtek.

Férfi A-válogatottunk megkezdte a felkészülést a hollandok elleni hazai (október 11., 20.45, Puskás Aréna), és a bosnyákok elleni idegenbeli (október 14., 20.45, Zenica) Nemzetek Ligája-összecsapásokra. Hárman sérülés miatt kikerültek a keretből, helyükre új játékosokat hívott meg Marco Rossi.

Szalai Ádám lett a férfi A-válogatott új pályaedzője! A korábbi csapatkapitány először az október 7-én kezdődő összetartáson vesz részt a szakmai stáb munkájában.

Marco Rossi 24 fős keretet jelölt ki a Hollandia elleni hazai és a Bosznia-Hercegovina elleni idegenbeli Nemzetek Ligája-mérkőzésekre. A névsorban újonc és visszatérő játékosok is szerepelnek.

Férfi A-válogatottunk október 14-én, 20.45 órakor Bosznia-Hercegovinában, a zenicai Bilino Polje Stadionban játszik Nemzetek Ligája-mérkőzést. A vendégszektorba szóló belépőket a bosnyák szövetség értékesíti október 2-án, szerdán 10 órától.

Férfi A-válogatottunk október 11-én (Puskás Aréna, 20.45) játssza következő Nemzetek Ligája-mérkőzését, az ellenfél Hollandia csapata lesz. A mérkőzésre szóló jegyek árusítása szeptember 27-én, pénteken 10 órakor kezdődik a meccsjegy.mlsz.hu oldalon.

Marco Rossi az eredménnyel nem, de a válogatott teljesítményével elégedett volt a Bosznia-Hercegovina elleni 0-0 után.

Férfi A-válogatottunk végig nagy fölényben játszott a bosnyákok elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen, sok helyzetet kidolgozott, de a győztes gólt nem tudta megszerezni, gól nélküli döntetlennel ért véget a találkozó.

Férfi A-válogatottunk szeptember 10-én, kedden 20.45 órakor Bosznia-Hercegovina válogatottja ellen játssza első hazai Nemzetek Ligája-selejtezőjét a Puskás Arénában. Javasoljuk, hogy a szurkolók időben érkezzenek a helyszínre, és a lezárások okozta kellemetlenségeket elkerülendő, ne gépjárművel közelítsék meg a stadiont, helyette használják a közösségi közlekedést.

A szövetségi kapitány elárulta: lesznek változások a mieink kezdőcsapatában a bosnyákok ellen (Kedd, 20.45, Puskás Aréna), de elsősorban a makroelvek értelmezésében változik majd a mieink taktikája.

Az eddigi négy egymás elleni találkozón két magyar győzelem és két döntetlen született, tétmérkőzésen még nem vesztettünk pontokat a bosnyák válogatott ellen.

A szövetségi kapitány szerint elfogadhatatlan, hogy a második német gól után már csak egy csapat volt a pályán a düsseldorfi Nemzetek Ligája-találkozón.

Férfi A-válogatottunk ezúttal nem tudta megnehezíteni a németek dolgát a két csapat Nemzetek Ligája-mérkőzésén, a házigazdák fölényes győzelmet arattak a két csapat düsseldorfi összecsapásán.

Az Európa-bajnokság után a magyar válogatott minden játékosa nagyon szeretne bizonyítani a németek ellen, mondta Marco Rossi a szombati, düsseldorfi NL-mérkőzés helyszínén.

Szerdán az A-válogatott minden kerettagja teljes értékű edzésen vett részt Telkiben.

Gazdag Dániel sérülés miatt nem utazott haza az Egyesült Államokból, rajta kívül minden kerettag megérkezett az MLSZ edzőközpontjába, és megkezdte a felkészülést a németek és a bosnyákok elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésekre.

Ma 10 órakor megkezdődött a szeptember 10-i magyar-bosnyák Nemzetek Ligája-mérkőzésre szóló jegyek értékesítése.

Marco Rossi 26 játékost hívott meg a férfi A-válogatott szezonbeli első keretébe. A szövetségi kapitány a korábban elmondottaknak megfelelően ezúttal csak olyan játékosokat hívott meg, akik rendszeresen játszanak klubjaikban és teljesítményük is megfelelő a nemzetközi szinten megkívántaknak.

Férfi A-válogatottunk szeptemberben megkezdi szereplését a Nemzetek Ligája idei kiírásában, továbbra is az A-ligában. A három hazai mérkőzésre augusztus 16-tól lehet bérletet vásárolni, a németek elleni düsseldorfi összecsapásra augusztus 7-én kezdődik a jegyértékesítés.

Marco Rossi szövetségi kapitány csütörtök délelőtti sajtótájékoztatóján elmondta: több összetevője volt a kiesésnek, de a játékosokat nem érheti kritika, mindent megtettek, ami tőlük telt.