
Marco Rossi szerint fontos, hogy ne fogjon meg minket, ha gólt kapunk, valamint jobb helyzetkihasználásra van szükség a sikeres szerepléshez.
A helyzetkihasználáson javítani kell, de azt is fontos figyelembe venni, hogy milyen erősségű riválissal találkoztunk, erről is beszélt Marco Rossi szövetségi kapitány a Törökország elleni Nemzetek Ligája-mérkőzés után, amelyen két újoncot avatott a magyar válogatott.
– Ami a helyzetek illeti, nem tudtuk őket kihasználni. Sok lehetőséget dolgoztunk ki, és ezekből alig tudtunk gólt szerezni, ebben mindenképpen javulnunk kell. Ebben az esetben egyfelől minőségről beszélhetünk, de azért van egy kis balszerencse is benne, bár egy három-egyes és egy három-nullás vereség után nem lehet csak a balszerencsére fogni, hogy nem jártunk sikerrel – mondta a magyar válogatott szövetségi kapitánya. – Az átmenetekből kaptunk gólt, egy olyan büntetőt harcoltak ki a törökök, ami elkerülhető lett volna. Nagyon jól tudtuk, hogyan próbálnak majd futballozni és miként szeretnék megjátszani az üres területeket, míg a harmadik gólnál taktikailag hibáztunk, ami megengedhetetlen. A mentális részen is dolgoznunk kell, mert itthon, ahogy Isztambulban is, néhány perc alatt kaptunk két gólt, ezen mindenképpen javítanunk kell. Nem is emlékszem, hogy történt-e valaha ilyen velünk, most viszont kétszer is megesett, és nagy árat fizettünk érte. Nem lehet a kapott gól után lemondani a mérkőzésről, hiszen van még hátra hatvan-hetven perc. Ezt közösen kell megbeszélnünk, hogy ennek mi lehet igazából az oka. Emellett azonban azt is szem előtt kell tartani, hogy milyen értéket képvisel az ellenfelünk, hiszen bár a török válogatott nem olyan erős, mint például a német vagy a spanyol, de a topcsapatok mögött van a játékerejét tekintve, minőségi játékosokkal és remek edzővel. Az év legfontosabb mérkőzéseit valóban ősszel, a világbajnoki selejtezőkön játsszuk, de a Nemzetek Ligája mindig is fontos volt a számunkra, befolyásolta a kiemeléseket, élcsapatokkal játszhattunk, ami nemcsak nekünk, a szurkolóknak is pozitív volt. Most veszítettünk, gratulálok a törököknek, erősebbek voltak, mi minden tőlünk telhetőt megpróbáltunk. A párharc megítélésekor azt is vegyük figyelembe, hogy kik álltak a rendelkezésünkre és milyen hiányzóink voltak. A két újoncunk, Dárdai Bence és Tóth Alex is jól kezdett, amikor lehetőséget kapott, két tehetséges, fiatal játékosól beszélünk, akikben van fantázia a jövőre nézve.
Címkék:
Kapcsolódó hírek

Az isztambuli vereséget követően férfi A-válogatottunk a Puskás Arénában is kikapott Törökországtól, így búcsúzott a Nemzetek Ligája A ...

Az isztambuli vereséget követően férfi A-válogatottunk a Puskás Arénában is kikapott Törökországtól, így búcsúzott a Nemzetek Ligája A ...