Férfi A-válogatottunk szerdán este már Jerevánban, a csütörtöki vb-selejtező helyszínén edzett.
A magyar válogatott kedden délelőtt még Telkiben gyakorolt, majd útra kelt Jerevánba, ahová három órás repülés után, helyi idő szerint 20:45-kor érkezett meg. Szerdán délelőtt egy rövid sétát tettek Jereván egyik parkjában játékosok, este pedig már a csütörtöki mérkőzés helyszínén, a Vazgen Sargsyan Stadionban edzett a csapat. A kerettagok közül egyedül Bárány Donát nem teljesen egészséges, ő továbbra is külön edz a csapattól.
A tréning előtt, a hivatalos sajtótájékoztatón Marco Rossi szövetségi kapitány és Kerkez Milos válaszolt az újságírók kérdéseire.
– Az örmények az írek legyőzése után ellenünk is megmutatták, mennyire nehéz ellenük játszani – mondta Marco Rossi. – Butaság lenne lebecsülni őket, mert nagyon veszélyes csapatról van szó, főleg, ha területek nyílnak meg a gyors játékosaik előtt. Hasonló hozzáállást várok a csapatomtól, mint az előző négy mérkőzésen, nyomást kell gyakorolni a hazaiakra, mert ha hagyjuk játszani őket, veszélyesek lehetnek. Azért jöttünk, hogy megnyerjük a mérkőzést, csak a győzelemmel kerülhetünk jó pozícióba az utolsó forduló előtt. Ha sikerül nyernünk, a győzelmet a tíz évvel ezelőtt elhunyt Fülöp Márton emlékének ajánljuk. Nem lesz könnyű dolgunk, biztos vagyok benne, hogy meg kell szenvednünk a három pontért, de motiváltan és felkészülten lépünk pályára holnap.

Kerkez Milos az örmények figyelemre méltó küzdőszellemét emelte ki, amikor a hazai csapat erejéről kérdezték.
– Az örmény válogatott nagyon jó csapat, igazi harcosok, akik keményen küzdenek egymásért a pályán. Örülök, hogy Varga Barnabás és Sallai Roland visszatért a pályára, mert két nagyon fontos játékosunkról van szó – fogalmazott a Liverpool védője, aki elárulta, hogy az időeltolódás egy kissé megviselte, de csütörtökön ennek már nem lesz nyoma a pályán.
A mérkőzés magyar idő szerint 18 órakor kezdődik, a találkozó játékvezetője a spanyol José María Sánchez lesz, munkáját honfitársai, Raúl Cabañero, Iñigo Prieto, Valentín Gómez, Carlos del Cerro Grande és Juan Martínez Munuera segíti.
A csoportban a mieink jelenleg 5 ponttal a második helyen állnak a 10 pontos portugálok mögött, az íreknek 4, az örményeknek 3 pontjuk van.
Címkék:
Kapcsolódó hírek
Mindössze kétszer találkozott egymással a magyar és az örmény labdarúgó válogatott. Mindkét találkozón a második félidőben szerzett gólokkal ...
Mindössze kétszer találkozott egymással a magyar és az örmény labdarúgó válogatott. Mindkét találkozón a második félidőben szerzett gólokkal ...