„A fiúk az elejétől a végéig harcoltak”
Férfi A-válogatott   |   Csapat   |   2025. szeptember. 06., 23:37
„A fiúk az elejétől a végéig harcoltak”

Az első félidőben a magyar, a másodikban az ír válogatott szerzett két gólt a dublini világbajnoki selejtezőn, s noha a mérkőzésnek több különböző periódusa volt, a férfi A-válogatott végig harcolt az elsőtől az utolsó percig.

– Nem vagyunk elégedettek az eredménnyel, különböző képet mutattak a mérkőzés egyes részei. A fiúk az elejétől a végéig harcoltak, az első huszonöt percben jól teljesítettünk, és utána is jól folytattuk, nem kockáztattunk, nem hagytunk helyet az ellenfélnek. Elégedett voltam az első félidővel, jó döntéseket hoztunk, aztán végigküzdöttük a második félidőt, ennél többet nem is kérhetek a fiúktól. Előre kell néznünk, van még öt meccsünk a csoportban, egyik nehezebb, mint a másik. Kedden komoly kihívás vár ránk a portugálok ellen, megpróbáljuk a legjobbat kihozni magunkból. Láttuk, hogy a portugál válogatott milyen könnyen nyert az örmények ellen, más szintet képviselnek, de a szurkolóink is azt várják tőlünk, hogy odategyük magunkat azon a mérkőzésen is – nyilatkozta Marco Rossi az írek elleni találkozót követően.

Döntetlent játszott a férfi A-válogatott az első világbajnoki selejtezőjén

Döntetlent játszott a férfi A-válogatott az első világbajnoki selejtezőjén

Remekül kezdett a férfi A-válogatott Írországban, az első világbajnoki selejtezőjén, ahol negyedóra alatt dupláztunk, a második félidőben azonban előbb szépítettek az írek, majd 40 percet emberelőnyben futballozva a hosszabbítás perceiben egyenlítettek is.

Tovább


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Bravúros pontszerzés Portugáliában
Bravúros pontszerzés Portugáliában

Férfi A-válogatottunk már a nyolcadik percben vezetett Portugália otthonában Szalai Attila fejesével, s bár a csoport élén álló rivális fordított, ...

Bátran kell játszani Lisszabonban
Meccsbeszámoló
Kellő önbizalommal futballozott a csapat

Férfi A-válogatottunk már a nyolcadik percben vezetett Portugália otthonában Szalai Attila fejesével, s bár a csoport élén álló rivális fordított, ...