
A magyar válogatott előbb a vezetést szerezte meg a Portugália elleni világbajnoki selejtezőn, majd a hajrában egyenlíteni tudott, végül azonban a jóval erősebb rivális elvitte a három pontot a Puskás Arénából.
A szombati, írországi mérkőzéshez képest keddre két helyen változott a magyar válogatott kezdőcsapata. A Portugália ellen hazai vb-selejtezőn kisebb sérülés miatt hiányzott Dibusz Dénes, helyette Tóth Balázs védett, míg az eltiltott Sallai Rolandot helyén Nagy Zsolt kapott lehetőséget a találkozó napján 61 éves Marco Rossitól.
A selejtezőcsoportunk másik mérkőzésén Örményország hazai pályán 2–1-re nyert Írország ellen, így két forduló után az örményeknek három, az íreknek egy pontjuk van.
A portugálok négy év után léptek pályára a Puskás Arénában, a 2021-es Európa-bajnokság csoportkörében játszott mérkőzésen a mieink közül Orbán Willi, Nego Loic és Szalai Attila lépett pályára, ezúttal Kerkez Milossal kiegészülve ők alkották a védőnégyesünket. Portugália akkori kezdőcsapatából négyen maradtak, Rúben Dias, Bruno Fernandes, Bernardo Silva és Cristiano Ronaldo.
Portugál támadásokkal indult a találkozó, az első percekben jobbára a mi térfelünkön zajlott a játék (a hatodik percben Cancelo középre passzolt labdájáról maradt le Fernandes), és a fegyelmezett védekezés mellett a támadásokról sem mondtunk le, a Manchester United játékosának lehetősége után tetszetős labdakihozatallal jutottunk át a vendégek térfelére, azonban nem sikerült lövéssel befejezni az akciót.
Bezzeg a 21. percben! Habár addig jobbára védekezésre kényszerültünk, egy ellentámadásból mégis megszereztük a vezetést. Húsz perc után a közönség a 28 évesen, idén júliusban autóbalesetben elhunyt Diogo Jotára (ő is játszott a 2021-es Eb-meccsen) emlékezett vastapssal, miközben Szoboszlai Dominik passzával Nagy Zsolt ment el a bal oldalon, beadását pedig Varga Barnabás mértani pontossággal értékesítette, fejese a jobb oldali kapufát is érintve kötött ki a hálóban.
A gólt követően a vendégek próbálták fokozni a nyomást, a 24. percben egy beadást húzott le Tóth Balázs, akit a folytatásban megdolgoztattak a portugálok, a 31. percben bravúrral védte Ronaldo lövését, majd egy perccel később Neves kísérleténél is a helyén volt és hárított.
A 35. percben Nagy Zsolt a jobbösszekötő helyén került helyzetbe, lövése mellé ment, majd a túloldalon egy megpattanó labda után Cancelo passzolt Bernardo Silvához, aki a jobb felső sarokba lőtt, a gólt a VAR is szabályosnak ítélte, a portugál támadó nem volt lesen. Az állás a szünetig már nem változott, döntetlennel zárult az első felvonás.
A térfélcserét követően is hasonló mederben folytatódott a játék, a portugálok támadtak, mi pedig egy-egy gyors ellentámadással próbálkoztunk, az 52. percben Bolla Bendegúz beadását fejelte fölé Kerkez Milos. A 56. percben Ronaldo lövése Nego Loic kezét találta el, tizenegyeshez jutott Portugália. A büntetőt Ronald végezte el, Tóth Balázs érezte az irányt, de nem érte el a jobb alsó sarokba tartó labdát.
Kettőt cserélt Marco Rossi a 60. percben, klubtársak váltották egymást, Tóth Alex helyett Ötvös Bence érkezett, míg Nagy Zsolt helyére az újonc Lukács Dániel állt be. A vezetés megszerzése után a vendégek igyekeztek lassítani a játékot, tartani a labdát és egy-egy villanással jelezni, hogy bármikor bennük van a gólveszély. A 69. percben Tóth Balázs mutatott be egy újabb szép védést, amikor Cancelo lövését ütötte ki.
Az utolsó negyedórát Szoboszlai Dominik szabadrúgása vezette fel (fölé), majd Varga Barnabás kapott egy jó indítást, de nem tudta középre passzolni a labdát, mentettek a védők. A 81. percben még egy újoncot avatott Marco Rossi, Styles Calum helyére a győri Vitális Milán állt be. A magyar válogatott néhány ígéretes támadással jelezte, hogy nem mondott le a pontszerzéssel, aztán a 84. percben Nego ívelt jobbról középre, Lukácsnak magas volt a labda, de mögötte érkezett Varga Barnabás és a kapuba bólintott!
Szinte felrobbant a Az örömünk azonban nem tartott sokáig, a 86. percben Cancelo szerzett labdát, Bernardo Silvával játszott össze és 18 méterről a bal alsó sarokba lőtt. A harmadik portugál gól sajnos eldöntötte a találkozót, a magyar válogatott elismerésre méltóan küzdött a világ egyik legjobb csapata, a Nemzetek Ligája címvédője ellen, de végül érvényesült a vendégek nagyobb tudása és Portugália megnyerte a találkozót.

Magyarország–Portugália 2–3 (1–1)
Magyarország: Tóth B. – Nego, Orbán, Szalai A., Kerkez (Dárdai M., 90.) – Styles (Vitális, 81.) – Bolla (Gruber, 90.), Szoboszlai, Tóth A. (Ötvös, 60.), Nagy Zs. (Lukács, 60.) – Varga B.
Portugália: Diogo Costa – Joao Neves (Joao Felix, 79.), Joao Cancelo, Rúben Dias, Nuno Mendes – Vitinha (Antonio Silva, 87.), Rúben Neves – Pedro Neto (Palhinha, 79.), Fernandes (Trincao, 66.), Bernardo Silva – Ronaldo (Goncalo Ramos, 87.)
Gólszerző: Varga B. (21., 84.), ill. Silva (36.), Ronaldo (58.), Joao Cancelo (86.)
Címkék:
Kapcsolódó hírek

A férfi U19-es válogatott sikerrel zárta a szerbiai Vilotic-tornát, a 3. fordulóban, a 89. percben szerzett góllal győzte le Montenegrót és a ...

A férfi U19-es válogatott sikerrel zárta a szerbiai Vilotic-tornát, a 3. fordulóban, a 89. percben szerzett góllal győzte le Montenegrót és a ...