A magyar válogatott kétszer is vezetést szerzett Írország ellen az utolsó vb-selejtezőjén a Puskás Arénában, de a vendégek mindkétszer egyenlítettek, majd az ötperces hosszabbítás végén, már a 96. percben megszerezték a győztes találatot is.
Férfi A-válogatottunk a csütörtöki, örményországi győzelem után nem örülhetett a pótselejtezőt érő csoportmásodik hely megszerzésének, mert az írek 2-0-ra legyőzték hazai pályán a portugál válogatottat, és életben tartották pótselejtezős reményeiket. Vasárnap délután, a Puskás Arénában így döntő fontosságú meccsre készültek a felek, az írek egy esetleges győzelemmel, a mieink már az egy pont megszerzésével is bebiztosíthatták a második helyet a csoportban.
Marco Rossi szövetségi kapitány két helyen változtatott az örményországi kezdőcsapaton, Dibusz Dénes előtt változatlan összetételben szerepelt a védősor (Nego Loic, Orbán Willi, Szalai Attila, Kerkez Milos), a középpálya tengelyében Tóth Alex került Schäfer András és Szoboszlai Dominik mellé, a támadósorban pedig Lukács Dániel került a jobb oldalra, míg Sallai Roland és Varga Barnabás ezen a meccsen is kezdett. A vendégek kezdőcsapata öt helyen változott meg a dublini ír-magyarhoz képest.

Nagyszerűen kezdtük a mérkőzést, már a 2. percben szögletet végezhettünk el, majd zsinórban még kettőt. A harmadik tökéletesen sikerült, Szoboszlai balról kis szögletet választott, Kerkez visszakészítette neki a labdát, a Liverpool középpályásának beadására pedig Lukács Dániel érkezett remekül a rövid oldalon, és a védőket megelőzve a kapu jobb oldalába fejelt (1-0)!
Az íreknek nem volt más választásuk, nagyobb kockázatot vállalva kellett futballozniuk, és a támadásaik gyorsan eredményre vezettek, a 15. percben sikerült kiegyenlíteniük. Szalai Attila találta el Ogbene lábát a 16-oson belül, a játékvezető megnézte videón az esetet, majd büntetőt ítélt. A 11-est Parrott magabiztosan értékesítette, Dibusz hiába érezte az irányt, nem védhetett (1-1).
Az egyenlítés után visszavettük az irányítást, türelmesen, a labdabirtoklásra törekedve, kockázatok nélkül próbáltunk játszani, és egy-egy ritmusváltással megbontani a masszívan védekező íreket. A 27. percben Lukács remek jobb oldali beadására Sallai érkezett, de óriási helyzetben, 5 méterről, ballal Kelleher kapusba lőtte a labdát.
Az írek egyértelműen a labdaszerzéseket követő gyors átmenetekben bíztak, volt is egy-két ígéretes elfutásuk, de a védelmünk hatástalanította ezeket.
A 37. percben egy elképesztően nagy góllal szereztük vissza az előnyt: Kerkez ívelte fel balról a labdát a tizenhatos vonala közelében helyezkedő Varga Barnabás felé, a Ferencváros csatára a kapunak háttal állva, mellel átvette, majd egy pattanás után 18 méterről, fordulásból, ballal védhetetlenül bombázott a bal felső sarokba (2-1).

Az íreknek kellett pár perc, mire felocsúdtak a gólból, a félidő utolsó perceiben viszont már ők birtokolták többet a labdát, beszorítottak a kapunk elé, a felíveléseikből egy alkalommal ígéretes lövésig is eljutottak, de az eredményen nem tudtak változtatni a szünetig.
A második félidőre az írek egyet cseréltek, Marco Rossi ekkor még nem küldött be friss embert. A vendégek a második félidő elején nem tudták kézbe venni az irányítást, joban kezdtük a játékrészt. Az 56. percben a 16-oson belül kiugró Lukács kapott remek labdát Schäfertől, de védője szorításában nem tudott kapura lőni. Az 57. percben egyértelmű lesről betaláltak ugyan az írek, de nem volt kérdés, hogy érvénytelen a gól. A 60. percben a vendégek kihasználták a harmadik és a negyedik cserelehetőségüket is, majd a 63. percben mi is változtattunk, Lukács és Schäfer helyére Ötvös és Styles érkezett. Ellenfelünk nem kímélte a játékosainkat, helyenként talán túlzottan is keményen játszott, de a játékvezető a 68. percig nem érezte úgy, hogy lappal kellene figyelmeztetnie a fehér mezeseket (ekkor Scales kapott sárgát).
A 69. percben Orbán kapura tartó fejesét jegyezhettük fel a magyar lehetőségek közé, az írek számára pedig az idő múlásával érezhetően egyre sürgetőbbé vált a támadójáték erősítése. A 74. percben Styles labdaszerzése és jó passza után Varga került helyzetbe, de Scales blokkolt. A 75. percben Sallai éles szögből kínálta meg Kellehert egy életerős lövéssel, a kapus a bal felső sarok elől szögletre ütötte a labdát. A szögletből Szalai fejelt kapura, Kelleher védett, majd cseréltünk, Tóth Alex helyére Bolla Bendegúz érkezett a pályára.

Ekkor az írek már jóval kevesebb energiát fordítottak a védekezésre, a labdaszerzések után többször is sikerült rendezetlen védelemre vezetni a labdát. Az írek nem sok lehetőséget alakítottak ki, de sajnos hatékony volt a helyzetkihasználásuk: a 80. percben Parrott tört kapura a védelem mögé beemelt labdával, és Dibusz fölött higgadtan a kapuba helyezett (2-2).
A gól után az írek minden megszerzett labdát azonnal előrevágtak, a mieink pedig próbálták az ellenfél térfelén tartani a játékot, több szabadrúgást és szögletet is elvégezhettünk. A 86. percben Szoboszlai került helyzetbe, bal lábbal, éles szögből kapura lőtt, de Kelleher szögletre ütötte a labdát. A 88. percben egy ír szabadrúgás után a gólvonal elől mentett Ötvös, majd sikerült felszabadítanunk.
A rendes játékidő végéig maradt a 2-2, a 91. percben viszont Dibusznak kellett óriási bravúrt bemutatnia. A 93. percben kettőt cseréltünk, Mocsi Attila mellett egy újonc, Redzic Damir is pályára lépett. Az írek mindent egy lapra tettek fel, egymás után küldték a kapunk elé a labdát, és a 96. percben megszerezték a győztes gólt: Parrotthoz került egy felívelés, ő pedig Mocsi szorításában még bele tudott piszkálni a labdába, ami a kapunkba csorgott (2-3).
A csoport másik mérkőzésén Portugália 9-1-re legyőzte az örményeket, így az első helyen végzett. Az írek lettek a csoportmásodikok, a mieink a harmadik helyen végeztek, így számunkra befejeződött a 2026-os világbajnokság selejtező sorozata.
MAGYARORSZÁG–ÍRORSZÁG 2–3 (2–1)
MAGYARORSZÁG: Dibusz – Nego (Mocsi, 93.), Orbán, Szalai A., Kerkez – Schäfer (Styles, 64.), Tóth A. (Bolla, 76.) – Lukács D. (Ötvös, 64.), Szoboszlai, Sallai (Redzic, 93.) – Varga B.
ÍRORSZÁG: Kelleher – Coleman (Ebosele, 60.), O’Brien (Manning, 46.), N. Collins, D. O’Shea, Scales – Cullen (J. Taylor, 80.), Molumby (Kenny, 60.) – Ogbene (Idah, 53.), Azaz – Parrott.
Gólszerző: Lukács D. (3.), Varga B. (37.), ill. Parrott (15., 80., 96. – az elsőt 11-esből)
Címkék:
Kapcsolódó hírek
Férfi A-válogatottunk az örmények 1-0-s legyőzése után, vasárnap 15 órakor a Puskás Arénában Írország ellen fejezi be a vb-selejtező sorozat ...
Férfi A-válogatottunk az örmények 1-0-s legyőzése után, vasárnap 15 órakor a Puskás Arénában Írország ellen fejezi be a vb-selejtező sorozat ...