Hír kategória: Csapat
A férfi A-válogatott idei utolsó hazai mérkőzésén debütál a válogatott új hazai meze, amely holnaptól már megvásárolható lesz az MLSZ webshopjában. A mez a hagyományok megőrzése mellett az MLSZ alapításának 125. évfordulója előtt is tiszteleg.
A férfi A-válogatott Örményország és Írország elleni keretébe két újonc kapott meghívót Marco Rossitól, a keret gerincét azonban az idén ősszel már megszokott labdarúgók adják.
A magyar válogatott 2–2-es döntetlent játszott Portugália vendégeként, amihez arra volt szükség, hogy a csapat önmagához képest a legjobbját nyújtsa.
Férfi A-válogatottunk már a nyolcadik percben vezetett Portugália otthonában Szalai Attila fejesével, s bár a csoport élén álló rivális fordított, több helyzetet is kidolgozott, de a remekül küzdő és jól futballozó magyar együttes a hosszabbításban Szoboszlai Dominik góljával egyenlített.
Hétfőn még Telkiben edzett, majd a gyakorlást követően utazott el Lisszabonba a magyar válogatott, ahol kedden este, magyar idő szerint 20:45-kor Portugália ellen lép pályára a világbajnoki selejtezősorozat negyedik fordulójában.
Az örmények elleni győzelem után Portugáliában lép pályára a férfi A-válogatott, a találkozó október 14-én, magyar idő szerint 20:45-kor kezdődik Lisszabonban.
A magyar válogatott szövetségi kapitánya szerint a jobb helyzetkihasználással megkönnyíthettük volna magunknak a mérkőzést, de összességében megérdemelten szereztük meg a három pontot.
A magyar válogatott 2–0-ra nyert az örmények elleni világbajnoki selejtezőn a Puskás Arénában, s mindkét gólszerző, Lukács Dániel és Gruber Zsombor is először volt eredményes a nemzeti csapatban.
Örményországot fogadja szombaton a Puskás Arénában a férfi A-válogatott, a világbajnoki selejtező előtti sajtótájékoztatón Marco Rossi szövetségi kapitány és Styles Callum válaszolt az újságírók kérdéseire.
A magyar válogatott október 11-én, szombaton 18 órától fogadja Örményországot a Puskás Arénában, világbajnoki selejtezőn. Érdemes időben érkezni elkerülve a lezárások okozta kellemetlenségeket és javasoljuk, hogy ne gépjárművel közelítsék meg a stadiont, helyette használják a közösségi közlekedést.
Lothar Matthäus vezetésével 2004-ben, Cipruson győztük le a volt szovjet tagköztársaságot, ugyanakkor az Eb- és NL-győztes ellen mindössze négy döntetlenre futotta 15 mérkőzés alatt. Még Kocsis Sándoréknak sem sikerült a győzelem a portugálok ellen, 1956-ban.
Férfi A-válogatottunk hétfőn kezdte meg a közös munkát Telkiben, Marco Rossinak kapusposzton kellett cserélnie az összetartás elején.
A férfi A-válogatott Örményország és Portugália elleni keretébe visszatér Balogh Botond, újonc játékosnak ezúttal nem küldött meghívót Marco Rossi.
A magyar válogatott nagy küzdelemben, 3–2-es vereséget szenvedett a Portugália elleni világbajnoki selejtezőn, amely után Marco Rossi kiemelte, hogy a világ egyik legjobb csapata ellen játszottunk, és mindent megtettünk a jó eredmény elérése érdekében.
A magyar válogatott előbb a vezetést szerezte meg a Portugália elleni világbajnoki selejtezőn, majd a hajrában egyenlíteni tudott, végül azonban a jóval erősebb rivális elvitte a három pontot a Puskás Arénából.
Kedden 20:45-től Portugália ellen lép pályára a férfi A-válogatott, a világbajnoki selejtező előtti sajtótájékoztatón Marco Rossi szövetségi kapitány és Szoboszlai Dominik csapatkapitány válaszolt az újságírók kérdéseire.
Férfi A-válogatottunk szeptember 9-én, 20:45-től Portugália ellen játssza az első hazai világbajnoki selejtezőjét a Puskás Arénában. Javasoljuk, hogy a szurkolók időben érkezzenek a helyszínre, és a lezárások okozta kellemetlenségeket elkerülendő, ne gépjárművel közelítsék meg a stadiont, helyette használják a közösségi közlekedést és ügyeljenek arra, hogy kizárólag hivatalos úton megvásárolt jeggyel érkezzenek a mérkőzésre.
Az első félidőben a magyar, a másodikban az ír válogatott szerzett két gólt a dublini világbajnoki selejtezőn, s noha a mérkőzésnek több különböző periódusa volt, a férfi A-válogatott végig harcolt az elsőtől az utolsó percig.
Remekül kezdett a férfi A-válogatott Írországban, az első világbajnoki selejtezőjén, ahol negyedóra alatt dupláztunk, a második félidőben azonban előbb szépítettek az írek, majd 40 percet emberelőnyben futballozva a hosszabbítás perceiben egyenlítettek is.
A szövetségi kapitány szerint kiegyenlített meccs vár szombaton a magyar válogatottra, amelyet a kilencven perc egy-egy epizódja dönthet el.
Szombaton Írországban játssza első világbajnoki selejtezőjét a férfi A-válogatott, a nemzeti együttest még az utazás előtt, a Telki edzőközpontban látogatta meg dr. Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke.
A magyar válogatott szombaton, Dublinban kezdi meg a vb-selejtezőket, és az új lebonyolítási rendben mindössze három ellenféllel méri össze tudását ebben a szakaszban. Írország otthonában legutóbb a 2024-es Eb előtt lépett pályára az együttes, amely akkor bosszantó, utolsó pillanatban kapott góllal szenvedett vereséget. Ugyanakkor a két csapat dublini történelme kellemes emlékeket is őriz. 14 mérkőzésen, 5 magyar győzelem, 6 döntetlen és 3 vereség született 1934. óta.
Nagy Zsolt, a válogatott szélsője szerint fontos, hogy a magyar válogatott elkerülje azokat a hibákat, amelyeket tavaly elkövetett Dublinban.
Férfi A-válogatottunk hétfőn megkezdte a felkészülést az írek és a portugálok elleni vb-selejtezőkre.
A férfi A-válogatott Írország és Portugália elleni vb-selejtezős keretébe négy olyan játékos is meghívót kapott, aki most először mutathatja meg magát a nemzeti együttesben.
Jótékonysági kezdeményezéssel egybekötött szezonzáró eseményt tartott az EM Sports ügynökség, amelyen három, a férfi A-válogatottban szereplő játékos, Szoboszlai Dominik, Schäfer András és Bolla Bendegúz is részt vett.
A férfi A-válogatott 2–1-re győzött Azerbajdzsánban, Marco Rossi szerint tanulságos mérkőzésen vagyunk túl és javítani kell a helyzetkihasználáson.
Már az első félidőben kialakult a végeredmény, a magyar válogatott Varga Barnabás és Szoboszlai Dominik góljaival 2–1-re nyert Azerbajdzsánban.
Marco Rossi szövetségi kapitány és Nego Loic is kemény meccsre számít Azerbajdzsán ellen, de a cél az, hogy jó eredményt érjen el a magyar válogatott.
A két ország válogatottja közel harminc éve csatázik egymás ellen a futballpályán, s eddig mind a hét alkalommal a mieink kerültek ki győztesen. Hatszor tét-, egyszer felkészülési mérkőzésen diadalmaskodtak legjobbjaink.
Marco Rossi szövetségi kapitány a svédek elleni vesztes mérkőzést követően kiemelte: hiába voltak jó periódusai a mérkőzésnek, túl sok hibát követtünk el, és ezen a szinten ez óhatatlanul vereséghez vezet.
Férfi A-válogatottunk nem tudta kihasználni a helyzeteit a svédek elleni felkészülési mérkőzésen, a vendégek viszont két lehetőségüket gólra váltották, és 2-0-ra megnyerték a találkozót.
Erős ellenfélre számít Marco Rossi a pénteki, Svédország elleni felkészülési mérkőzésen, de nekünk is vannak minőségi játékosaink, akikkel felvehetjük a versenyt.
Egyszerűbbé teheti a belépést a válogatott mérkőzésekre a Szurkolói Klub alkalmazásának használata, a jövőben a SZK weboldalán keresztül nem lesz elérhető a jegyek QR-kódja.
Kedd reggelre teljessé vált a svédek és az azeriek elleni felkészülési mérkőzésekre készülő férfi A-válogatott kerete.
A férfi A-válogatott Svédország és Azerbajdzsán elleni keretébe újoncként meghívót kapott az ETO FC Győr középpályása, Vitális Milán, valamint több korábbról jól ismert játékos is szerepel Marco Rossi szövetségi kapitány együttesében.
Marco Rossi szerint fontos, hogy ne fogjon meg minket, ha gólt kapunk, valamint jobb helyzetkihasználásra van szükség a sikeres szerepléshez.
Az isztambuli vereséget követően férfi A-válogatottunk a Puskás Arénában is kikapott Törökországtól, így búcsúzott a Nemzetek Ligája A divíziójától és a következő kiírásban a B ligában szerepel majd.
Hosszú évek óta tartó hagyomány, hogy a magyar A-válogatott hazai mérkőzéseire informatív, interjúkkal, érdekességekkel teli hivatalos műsorfüzetet készít a Magyar Labdarúgó Szövetség.
A szövetségi kapitány szerint számolgatás helyett mindent bele kell adni a törökök elleni hazai mérkőzésen.
Férfi A-válogatottunk március 23-án 18 órakor lép pályára a törökök ellen a Puskás Arénában a Nemzetek Ligája rájátszásának visszavágóján. Javasoljuk, hogy a szurkolók időben érkezzenek a helyszínre, és a lezárások okozta kellemetlenségeket elkerülendő, ne gépjárművel közelítsék meg a stadiont, helyette használják a közösségi közlekedést.
A szövetségi kapitány úgy látta, mindkét csapat követett el hibákat, de míg mi mindegyikért megfizettünk, a törökök nem.
Férfi A-válogatottunk a mezőnyben egyenrangú ellenfele volt a házigazdáknak Isztambulban, de története 1000. nemzetközi mérkőzésén 3-1-es vereséget szenvedett a helyzeteiket nagyszerűen kihasználó törököktől.
A szövetségi kapitány a törökországi sajtótájékoztatóján elmondta: kiváló csapat ellen lép pályára a válogatott, de nincs félsz senkiben, bátran kell játszani Isztambulban.
A magyar válogatott törökök elleni mérlege: 16 mérkőzésen 10 győzelem, 2 döntetlen és 4 vereség. A gólkülönbség 36–16. A legtöbb találatot Kiprich József (4) és Puskás Ferenc (3) szerezte a félholdasokkal szemben.
Hétfőn Telkiben találkoztak a férfi A-válogatott kerettagjai, az első edzést még két csoportban teljesítették a játékosok.
A férfi A-válogatott Törökország elleni keretébe meghívót kapott a 19 éves Dárdai Bence és a ferencvárosi Tóth Alex is, de Szalai Attila is visszatér, míg kapusposzton négy játékossal készül majd a válogatott története 1000. és 1001. mérkőzésére.
A Wolfsburg középpályása a Marco Rossi szövetségi kapitánnyal történt találkozót követően úgy döntött, hogy a jövőben a magyar válogatottban szerepel. Pénteken a FIFA illetékes bizottsága is megadta az engedélyt a 19 éves játékos országváltására.
A Nemzetek Ligája rájátszásában a magyar férfi A-válogatott március 23-án a Puskás Arénában fogadja visszavágón Törökországot. A jegyvásárlás a megújult regisztrációs szabályok szerint történik: az idegenbeli mérkőzésekre csak Szurkolói Klub (SZK)-tagok vásárolhatnak jegyet, a hazai mérkőzésekre pedig legalább alapregisztráció szükséges a jegyvásárláshoz. A magyar–török mérkőzés lesz az első alkalom az aranyszintű SZK-tagok elővásárlási jogának érvényesítésére.
2025-ben két felkészülési mérkőzést játszik férfi A-válogatottunk. Az elsőt hazai pályán Svédország, míg a másodikat Azerbajdzsán ellen idegenben. Ezzel teljes a válogatott idei programja és a Szurkolói Klub pontgyűjtő mérkőzései is ismertté válnak.
Több mint 30 ezren használták már a Szurkolói Klub megújult weboldalát, illetve alkalmazását, drukkereink január 31-ig ellenőrizhetik a 2024-es év kijelölt mérkőzései kapcsán megszerzett pontjaikat – kérünk mindenkit, hogy időben tegye ezt meg!
Csoboth Kevin Skóciának lőtt Európa-bajnoki találata lett az Év sportpillanata 2024-ben. A magyar válogatott játékosa az M4 Sport – Az Év Sportolója Gálán vette át az elismerést hétfő este, a budapesti Operaházban.
Akárcsak tavaly, idén is veretlen maradt a Puskás Arénában a magyar válogatott, amely 2016 és 2021 után sorozatban harmadszor volt Eb-résztvevő, miközben az erős Eb- és NL-csoport mérkőzései mellett is 50 százalékos mérleggel zárta az esztendőt.
Megvan a magyar válogatott programja a 2026-os világbajnokság selejtezőjében: csapatunk az írek ellen (idegenben) kezdi és zárja a sorozatot, míg az első hazai mérkőzésünkön Portugáliát vagy Dániát fogadjuk.
Az első kalapból biztosan erős riválist kapunk majd a világbajnoki selejtezőn, a portugál, dán kettősből az utóbbit választaná Marco Rossi szövetségi kapitány, aki hangsúlyozta, senki ellen sem számíthatunk könnyű mérkőzésre.
Nehéz csoportba került a magyar válogatott a vb-selejtezők sorsolásán. Cikkünkben a csoportbeosztás mellett a mérkőzések látogatásával kapcsolatos fontos információk is megtalálhatók.
A magyar válogatott a második kalap egyik csapataként várja a 2026-os világbajnokság európai selejtezőinek sorsolását, melyet 2024. december 13-án 12 órakor rendeznek Zürichben.
Márciusban az A ligában maradásért játszik az A-válogatott, a pénteki sorsoláson az ukrán, görög, osztrák, török négyes közül kapunk ellenfelet.
A németek elleni 1-1-es döntetlent követően Marco Rossi szövetségi kapitány többek között a játékosok nagyszerű hozzáállását emelte ki.
A német válogatott Felix Nmecha második félidei góljával vezetett ugyan a Puskás Arénában, de a 99. percben Szoboszlai Dominik 11-esből egyenlített a Nemzetek Ligája csoportkörének utolsó fordulójában, így döntetlennel zártuk a 2024-es évet.
A németek elleni mérkőzéssel lezárul a Nemzetek Ligája csoportköre, Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egy szép évzáró megteremtené az alapot arra, hogy a csapat megújult energiákkal kezdje a 2025-ös évet.
Férfi A-válogatottunk nem tudott pontot szerezni Amszterdamban: a hollandok magabiztos, négygólos győzelmet arattak, így biztossá vált, hogy Marco Rossi együttese a keddi, németek elleni hazai összecsapás eredményétől függetlenül a harmadik helyen zárja a csoportküzdelmeket. A mérkőzés elején Szalai Ádámot, a válogatott másodedzőjét kórházba kellett szállítani, miután rosszul lett a kispadon. Azóta jó hírek érkeztek az állapotáról, de megfigyelés alatt tartják az orvosok.
Férfi A-válogatottunk délelőtt még Telkiben edzett, délután viszont már a szombati, amszterdami mérkőzés helyszínén tartott sajtótájékoztatót Marco Rossi szövetségi kapitány.
Sallai Roland az A-válogatott keddi edzése előtt elmondta: nem szabad kinyílnia a csapatnak Hollandiában, és hasonló hozzáállással kell futballoznia, mint októberben, a Puskás Arénában, amikor 1-1-es döntetlent játszottunk az esélyesebb holland csapattal.