Három újonc és több visszatérő a férfi A-válogatott keretében
A férfi A-válogatott Szlovénia és Görögország elleni felkészülési mérkőzésére összeállított keretébe három újonc játékos kapott meghívót Marco Rossitól, mellettük pedig több korábbi kerettag is visszatér a csapatba.
Marco Rossi 25 fős keretet hirdetett ki az idei első két mérkőzésre, először tagja az A-válogatottnak Csinger Márk, Szűcs Tamás és Yaakobishvili Áron.

– Nagyon hosszú ideje figyelemmel kísértük a játékosokat, így nemcsak a pillanatnyi forma, hanem a hosszú távú tapasztalataink alapján döntöttünk a meghívásuk mellett – mondta a válogatási elvekről Marco Rossi az mlsz.hu-nak. – Sajnos a megszokott játékosok között vannak páran, akik jelenleg nincsenek olyan formában, hogy számolhassunk velük, így ez kitűnő lehetőséget teremtett több újonc meghívására, illetve Redzicet és Bárányt is szeretnénk ismét megnézni közös munka során az edzéseken és a felkészülési mérkőzéseken. Ez a megfelelő időszak arra (beleértve a júniusi meccseinket is), hogy kiderüljön, van-e köztük olyan, aki hosszú távon is érdekes lehet a válogatott számára.
A válogatott március 28-án Szlovéniát fogadja a Puskás Arénában, majd három nappal később Görögország ellen lép pályára ugyanitt.
– Mindkettő nagyon jó csapat, különös tekintettel a középpályájukra és a támadó szekciójukra – fogalmazott a szövetségi kapitány. – A szlovénoknál Sesko és Sporar is kiemelkedő, míg a görögöknél például Pavlidiszt és Bakaszetaszt is említhetjük a teljesség igénye nélkül. Összességében tehát két nagyon veszélyes csapat ellen kell helytállnunk, amit a keretük magas értéke is nagyon jól mutat, ugyanakkor nekünk éppen arra van szükségünk, hogy ilyen nehéz ellenfelek ellen játsszunk, hiszen ellenük tudunk fejlődni.
A válogatott keretének tagjai március 23-án hétfőn kezdik meg a felkészülést Telkiben.
A magyar válogatott kerete
Kapusok:
Szappanos Péter (Puskás Akadémia FC)
Tóth Balázs (Blackburn Rovers)
Yaakobishvili Áron (FC Andorra)
Védők:
Balogh Botond (Kocaelispor)
Bolla Bendegúz (Rapid Wien)
Csinger Márk (ETO FC)
Dárdai Márton (Hertha BSC)
Kerkez Milos (FC Liverpool)
Nego Loic (Le Havre AC)
Orbán Willi (RB Leipzig)
Osváth Attila (Ferencvárosi TC)
Szűcs Kornél (FK Vojvodina)
Középpályások:
Baráth Péter (SK Sigma Olomouc)
Schäfer András (Union Berlin)
Styles Callum (West Bromwich Albion)
Szoboszlai Dominik (FC Liverpool)
Szűcs Tamás (Debreceni VSC)
Tóth Alex (Bournemouth)
Vitális Milán (ETO FC)
Támadók:
Bárány Donát (Debreceni VSC)
Redzic Damir (RB Salzburg)
Lukács Dániel (Puskás Akadémia FC)
Sallai Roland (Galatasaray)
Schön Szabolcs (ETO FC)
Varga Barnabás (AEK)
Címkék:
Kapcsolódó hírek
Három magyar írhat történelmet egy BL-meccsen
Amire eddig nem volt példa, most megtörténhet: a Galatasaray–Liverpool nyolcaddöntő keretében három magyar válogatott futballista léphet pályára a ...
Meccsbeszámoló
Három újonc és több visszatérő a férfi A-válogatott keretében
Amire eddig nem volt példa, most megtörténhet: a Galatasaray–Liverpool nyolcaddöntő keretében három magyar válogatott futballista léphet pályára a ...