Korosztályos sikerek a női labdarúgásban
U19 női   |   Szurkolók   |   2019. október. 10., 14:51
Korosztályos sikerek a női labdarúgásban

Mind U17-es, mind pedig U19-es válogatottunk kvalifikált az Eb-selejtező elitkörben, így tavasszal ötödik alkalommal lesz ott mindkét csapatunk a legjobb európai országok között.

A női U17-es Európa-bajnokságot eddig mindössze három országnak sikerült megnyernie: Németország hét, Spanyolország négy és Lengyelország egy alkalommal diadalmaskodott. Közülük a lengyeleket az idei selejtező minitornán Schumi Dorottya válogatottja 1–0-ra legyőzte, ezzel zsinórban hetedszer lehet ott a korosztályos csapat az elitkörben.

Az U19-es lányok is sikerrel vették az első akadályt, ők ötödik alkalommal kvalifikáltak a következő fordulóba. Ez azt is jelenti, hogy öt éven keresztül mindkét női utánpótlás-válogatottunk kivívta a szereplés jogát az elitkörben.

U17-es együttesünk idén gólt sem kapott, Bulgáriát 7–0-ra, Kazahsztánt 10–0-ra, míg Lengyelországot 1–0-ra múlta felül.

Nagyon nehéz volt az utolsó meccs, nagy nyomás alatt játszottunk és voltak olyan szakaszai a mérkőzésnek, amikor én is azt hittem, kapni fogunk gólt. Szerencsére sikerült kihúznunk a végéig, így három találkozón egyszer sem találtak be ellenünk – mondta Borók Dorina, az U17-es válogatottunk kapusa a lengyelek elleni győzelemmel záruló Eb-selejtező után. Az ETO FC Győr hálóőre a bolgárok és a lengyelek ellen állt a kapuban a veretlenül megnyert minitornán.

Próbáltam az edzők tanácsait betartani, hogy »csak higgadtan és koncentráltan«. A kezdés előtt a kapusedző épített fel, azzal biztatott, hogy ha nem kapok gólt, az nagy dolog lenne, és biztosan csoportelsők lennénk. A legmagasabb szintre akarok eljutni, ehhez először is 130 százalékot akarok nyújtani az elitkörben.

A játékosok közül Pápai Emőke jegyezte a legtöbb gólt (7-et) és a legtöbb kapura lövést (17-et) is a tornán. Csapatunk a harmadik legtöbb gólt (18-at) szerezte a nemzetközi mezőnyben, csak Írország (21) és Svájc (22) előzött meg bennünket.

Igazi vezéregyéniség volt Mészáros Cecília a pályán, aki az első két mérkőzésen két-két góllal járult hozzá a győzelemhez.

Az első meccsen minden sikerült, nagyon felszabadultan fociztunk. Persze mindenki izgult, de nagyon jól tudtunk teljesíteni. Aztán Kazahsztán ellen már kapkodtunk, így gyengébb volt a helyzetkihasználásunk. A harmadik találkozóra pedig mindenki felszívta magát, keményen játszottunk, és így sikerült kapott gól nélkül befejeznünk a tornát. Erre azt hiszem, egyikünk sem számított. A lengyelektől tartottunk, de aztán kielemeztük a mérkőzéseiket és láttuk, hogy nekik is vannak gyenge pontjaik, ezeket kihasználtuk, így tudtunk nyerni – fogalmazott az mlsz.hu-nak az FTC-Telekom játékosa, aki szerint az elitkörben is hasonló harcosságra lesz szükség, mint Lengyelország ellen, hogy legyen esélyünk más kiemelkedő csapatokkal szemben is.

A minitorna egyik nagy tanulsága, hogy kilencven percen keresztül kell hajtani.

Nem szabad megállni, hiszen itt is egy gólon múlt a győzelem és ha a végén kapunk egyet, azt már nagyon nehéz kijavítani. Szóval végig figyelni kell, pontosan kell játszani.

Az elitkör csoportbeosztását – amit a tornagyőzelem révén kedvező pozícióból várhatunk – november 29-én tartják.

A Turtóczki Sándor vezette U19-es gárdának Törökországban kellett megküzdenie a házigazdák mellett Koszovó és Dánia legjobbjaival. Az első mérkőzésen a török válogatott ellen 2–0-s sikert aratott csapatunk, majd Koszovót verte meg 6–1-re, végül pedig a dánokkal játszott gól nélküli döntetlent. Ez a hét pont és a 8–1-es gólkülönbség a csoport második, továbbjutást érő helyét jelentette.

A csapatból a már a felnőtt válogatottba is meghívót kapott Pusztai Sára jegyezte a legtöbb gólt – négyszer volt eredményes a három mérkőzésen. Bódai Viktória mesterhármast ért el Koszovó ellen, Stefán Bernadett pedig szintén a második találkozón köszönt be.

Az elitkör sorsolást november 29-én tartják, a mérkőzéseket pedig mindkét korosztályban tavasszal szervezik: az U17-es csapatok közül a legjobbak Svédországba, míg az U19-esek Georgiába utazhatnak. A kontinensdöntőbe mindössze hét csapat kvalifikál – a házigazdákkal egészül ki nyolc csapatosra a mezőny. Az itt elért sikerekkel pedig a válogatottak kvalifikálhatnak a 2020-as korosztályos világbajnokságra.


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Női U19: Küzdelmes mérkőzésen egygólos vereség a franciák ellen
Női U19: Küzdelmes mérkőzésen egygólos vereség a franciák ellen

Női U19-es válogatottunk a franciák ellen folytatta szereplését az Eb-selejtező sorozat A-divíziójában. A találkozót egy, az első félidőben lőtt ...

Nehéz csoportban kell helytállnia a női U19-es válogatottnak
Meccsbeszámoló
Szoros meccsen vereség - így búcsúztak női U19-eseink a felkészülési tornától

Női U19-es válogatottunk a franciák ellen folytatta szereplését az Eb-selejtező sorozat A-divíziójában. A találkozót egy, az első félidőben lőtt ...