Megérdemelt győzelem a Jezek-tornán
U18 férfi   |   Szurkolók   |   2018. augusztus. 22., 21:43
Megérdemelt győzelem a Jezek-tornán

U18-as válogatottunk 1-0-ra legyőzte az ukránok korosztályos csapatát a Vaclav Jezek Emléktorna második játéknapján.

A szlovákok elleni keddi nyitómérkőzésen a magyar válogatott a helyzetek alapján magabiztosan nyerhetett volna, de az ellenfél jóval hatékonyabb volt a kapu előtt, így 2-1-re hozta a találkozót.

Ukrajna ellen a magyar válogatott irányította a meccset, a középpályásaink már a felezővonal környékén megakadályozták az ellenfél támadásainak kibontakozását, és labdabirtoklásban is fölényben futballoztunk. Az első félidőben még nem tudtuk gólra váltani ezt a fölényt, de az 55. percben Skribek Alen révén megszereztük a vezetést, amit a meccs hajrájában könnyedén növelhettünk  volna. A lehetőségeink azonban nem hoztak újabb gólt, de a magabiztos magyar győzelemhez így sem férhetett kétség.

- Szervezett játékot nyújtott a csapat, agresszív volt a védekezésünk, és már a középső zónában elfojtottuk az ukrán támadásokat - mondta az mlsz.hu-nak Bene Ferenc szövetségi edző a mérkőzés után. - A csapatvédekezésünk rendben volt, de az első félidőben az utolsó passzoknál még adódtak problémáink. Érezhető volt ugyanakkor, hogy ha tartani tudjuk ezt a nyomást, akkor a gól sem marad el, a második félidőben végül valóban góllá érett a fölényünk. Elégedett vagyok a játékosokkal, magas hőfokon és magas színvonalon futballoztak a mérkőzésen. A meccs összképe alapján megérdemelten nyertünk, kontroll alatt tartottuk a játékot.

A magyar válogatott a csütörtöki pihenőnap után pénteken a japánokkal méri össe erejét a tornán.

Ukrajna-Magyarország 0-1 (0-0)
Magyarország: Vukman Donát- Farkas Marcell, Varju Benedek, Radics Márton, Vida Kristóf - Kocsis Bence, Földi Botond (Cipf Dominik, 73.) - Múcska Viktor (Nyári Patrik, 73.), Szabó Bálint (Irimiás Gergő, 65.), Skribek Alen (Körmendi Kevin, 86.) - Beke Péter (Tóth-Gábor Kristóf, 86.)
Gólszerző: Skribek 55.


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Súlyos vereség a Jezek-torna harmadik játéknapján
Súlyos vereség a Jezek-torna harmadik játéknapján

A japán U18-as válogatott minden tekintetben felülmúlta a mieinket a csehországi Jezek-kupán.

Megérdemelt győzelem a Jezek-tornán
Meccsbeszámoló
Győzelemmel zártuk a Jezek-tornát

A japán U18-as válogatott minden tekintetben felülmúlta a mieinket a csehországi Jezek-kupán.