Hír kategória:

A magyar válogatott szerdai ellenfele, az albán együttes szoros mérkőzésen 1-0-s vereséget szenvedett Svájcban a mieinkkel azonos Eb-selejtező-csoportba sorsolt románoktól.

A szövetségi kapitány 31 fős keretet jelölt ki a jövő heti, Albánia és Kazahsztán elleni felkészülési mérkőzésekre.

A magyar válogatott jövő szerdán, június 4-én a Puskás-stadionban fogadja Albánia legjobbjait. Giovanni De Biasi, az albánok 58 éves szövetségi kapitánya kijelölte a kilenc napon belül három mérkőzést is játszó válogatott keretét.

A Pancho Arénában játszott gyakorló meccset szerdán délután Pintér Attila együttese.

Pintér Attila együttese szerdán délután gyakorló meccset játszik a Puskás Akadémiával Felcsúton.

A dánok elleni csütörtöki felkészülési mérkőzés (2-2) második félidejében a dánok jelentős fölényben játszottak ugyan, de Varga József szerint az első félidőben nyújtott játékra lehet építeni a jövőben.

A szövetségi kapitány a dánok elleni 2-2-es döntetlen után elismerte, hogy a dánok közelebb álltak a győzelemhez, és az utolsó félórában játékban a mieink fölé nőttek. Az első hatvan percben mutatott játék ugyanakkor előrelépés volt a finnek elleni meccshez képest.

Kétszer is megszereztük a vezetést a dánok ellen a debreceni Nagyerdei Stadionban, de a skandinávok mindkétszer egyenlítettek, így döntetlennel ért véget a két csapat felkészülési meccse.

Tapasztalt, Európa-szerte ismert rutinos klasszisokra és szikrázóan tehetséges fiatalokra épül a ma este Debrecenben pályára lépő dán válogatott kerete.

A szövetségi kapitány szerint a dánok előttünk járnak ugyan, de húszezer szurkoló buzdítása ellensúlyozhatja a lemaradásunkat.

A dán futballélet talán első számú alakja vezeti az ország válogatottját. Morten Olsen játékosként 102-szer volt válogatott, szövetségi kapitányként 148 találkozót töltött már a kispadon.

A támadónak egy korábbi sérülése újult ki, nem játszhat a csütörtöki, dánok elleni felkészülési mérkőzésen.

Tizenöt mérkőzést vívott eddig a magyar és a dán válogatott, a vendégek Magyarországon még soha nem nyertek. A legnagyobb győzelmet az első két és a negyedik összecsapás hozta, a legfájóbb vereséget a Dunai II Antal és Albert Flórián sérüléséről is emlékezetes, 1969-es koppenhágai találkozó. 1992-ben a Pintér Attilával felálló magyar válogatott döntetlent játszott a Morten Olsent is bevető skandinávokkal.

Pintér Attila kedden délelőtt edzést tartott az A-válogatott játékosainak, délután mozizás szerepelt a programban.

A dánok elleni, csütörtöki összecsapásra készülő A-válogatott keretének tagjai már Debrecenben várják a meccset.

A magyar válogatott június 4-én az albánokat fogadja a Puskás-stadionban, három nappal később a kazahok látogatnak Budapestre.

A szövetségi kapitány kijelölte a május 22-i Magyarország-Dánia (Debrecen, Nagyerdei Stadion, 20.15) mérkőzésen számításba vett, 27 mezőnyjátékosból és 4 kapusból álló keretet.

A dán szövetséggel történt egyeztetések után eldőlt, hogy újabb szektor nyílik meg a magyar szurkolók számára a május 22-i, debreceni (20.15, Nagyerdei Stadion) Magyarország-Dánia felkészülési mérkőzésre.

Jövő héttől lehet jegyeket vásárolni a magyar A-válogatott Eb-selejtezők előtti két utolsó felkészülési mérkőzésére.

A magyar válogatott egy helyet rontott április helyezéséhez képest, és jelenleg a 45. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján.

Jó ütemben fogynak a jegyek a május 22-i (Debrecen, Nagyerdei Stadion, 20.15 óra) magyar-dán A-válogatott mérkőzésre.

A magyar A-válogatott május 22-én az új debreceni arénában, a Nagyerdei Stadionban fogadja a dánokat felkészülési mérkőzésen.

A magyar válogatott egy helyet visszacsúszva 44. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján.

Pintér Attila minden kerettagnak lehetőséget adott a Vasas elleni gyakorló meccsen.

Rudolf Gergely és Futács Márkó mellett Szatmári Lóránd sem tudott a kerettel edzeni.

Hétfőn délben Telkibe látogattak az OTP Bank Liga vezetőedzői, hogy különböző szakmai kérdésekben egyeztessenek Pintér Attila szövetségi kapitánnyal.

Hétfőn délelőtt megkezdődött az A-válogatottnál számításba vett játékosok edzőtáborozása.

A pénteki Újpest-Ferencváros rangadón viselik először a hazai labdarúgó-játékvezetők az új adidas szerelést.

A kétnapos edzőtáborozás zárásaként taktikai gyakorló mérkőzést játszik Pintér Attila együttese.

Pintér Attila szövetségi kapitány jövő hét elején kétnapos edzőtáborozást tart az A-válogatottnál figyelembe vett, itthon játszó labdarúgók számára.

A magyar válogatott egy helyet előrelépve a 43. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján.

A szövetségi kapitány szerint nem birtokolta eleget a labdát a válogatott a finnek elleni felkészülési meccsen, de jobb helyzetkihasználással így is megnyerhettük volna a meccset.

A magyar válogatott több mint egy órán keresztül vezetett a finnek ellen, de a meccs utolsó húsz percében vendégek fordítottak, és meg is nyerték a győri felkészülési mérkőzést.

Huszonkét mezőnyjátékos és három kapus utazik Győrbe, a ma esti, finnek elleni felkészülési mérkőzés (ETO Park, 18.00) helyszínére.

Eddigi 13 egymás elleni válogatott mérkőzésünkön egyetlen alkalommal tudtak nyerni a finnek.

A magyar válogatott március 5-én, 18 órától a győri ETO Parkban Finnország ellen játssza idei első felkészülési meccsét, amely egyben Pintér Attila szövetségi kapitány bemutatkozó mérkőzése lesz.

Húsz légiós és három otthon játszó futballista szerepel a szerdai mérkőzésre készülő finn válogatott keretében. Hat honosított játékosa van, de mindannyian már kisgyerekként Finnországba kerültek. Bemutatjuk mai ellenfelünket.

Kedden is két edzés várt a válogatott kerettagokra.

Az elmúlt évtizedekben szoros volt a kapcsolatunk az északi „rokon” finnek futballéletével.

A szövetségi kapitány szerint az a legfontosabb, hogy a szerdai, finnek ellen meccs után emelt fővel jöjjenek le a pályáról a játékosok.

Hétfőn délelőtt Debrecenben bejelentették, hogy a magyar válogatott május 22-én az új Nagyerdei Stadionban fogadja Dániát. A válogatott további két felkészülési mérkőzést is játszik az idény végéig.

A szövetségi kapitány Székesfehérváron egyeztetett a Videoton FC portugál vezetőedzőjével.

Pintér Attila kijelölte a finnek elleni, március 5-i (ETO Park, 18.00 óra) felkészülési mérkőzésre készülő keretét.

„Mixu” Paatelainen szövetségi kapitány kijelölte a március 5-i, győri válogatott meccs keretét. A névsorban nincs meglepetés, ha csak azt nem tekintjük annak, hogy a veterán Mikael Forssell, aki januárban játszott az omániak elleni barátságos mérkőzésen, ezúttal nem kapott meghívást.

Hétfőn egynapos összetartáson vettek részt az A-válogatottnál számításba vett itthon játszó labdarúgók.

Az UEFA elkészítette az Eb-selejtező sorozat pontos menetrendjét.

A szövetségi kapitány szerint a sikeres Eb-selejtezőbeli szerepléshez elengedhetetlen, hogy folytatódjanak a válogatott összetartásai.

A román válogatott szövetségi kapitánya Nizzában adott rövid interjút az mlsz.hu-nak.

Vasárnap kora délután, a franciaországi Nizzában elkészítették a 2016-os Európa-bajnokság sorsolását.

Pintér Attila várja a sorsolást, de esélylatolgatásokba nem szeretne belemenni.

Vasárnap délben, a franciaországi Nizzában készítik el a 2016-os Európa-bajnokság selejtező csoportjainak sorsolását. Összegyűjtöttük az UEFA fontosabb szabályváltoztatásait a selejtező sorozat lebonyolítása kapcsán.

Vasárnap a franciaországi Nizzában rendezik meg a 2016-os Európa-bajnokság sorsolását. A magyar válogatott a második kalapból várja az ellenfeleket.

A magyar válogatott március 5-i mérkőzésére a belépők nagy része elfogyott, már csak korlátozott számban kaphatóak jegyek.

Csütörtök délelőtt a Magyar Labdarúgó Szövetség székházában találkoztak Pintér Attila szövetségi kapitánnyal az OTP Bank Liga csapatainak vezetőedzői.

Egy héttel a jegyértékesítés megkezdése után már több mint 6500 szurkoló rendelkezik jeggyel a március 5-i, Finnország elleni válogatott mérkőzésre (ETO Park, 18.00).

Pintér Attila hétvégén légióslesen járt, és a finnek elleni keret kihirdetése előtt még egyszer megnézi a válogatottnál számításba vett, itthon játszó futballistákat.

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) februári hivatalos rangsorában a 44. helyen áll a magyar válogatott.

A magyar válogatott bő kerete holnapig tartózkodik a törökországi Belekben, ahol egy hetet töltött. A válogatott az esti órákban érkezik Magyarországra. Pintér Attila szerint a csapat eljutott egy olyan szintre, melyről tovább lehet építkezni a jövőben.

Az osztrák Alexander Harkam vezeti a március 5-én, 18 órakor kezdődő győri felkészülési mérkőzést.

A szövetségi kapitánynak egy GPS alapú technikai eszköz segítségével lehetősége nyílik a keret tagjainak objektív, mérési adatokon alapuló összehasonlítására, amely fontos visszajelzés a teljes szakmai stáb és a játékosok részére is.

A Maccabi Haifához került fél évre kölcsönbe Priskin Tamás, 42-szeres válogatott csatár.

A válogatott keddi programjában a bevett szokás szerint két edzés szerepelt a törökországi Belekben. A délelőtti edzésen főként a kontrajátékot, a labdatartást és a védekezést gyakoroltatta a szövetségi kapitány.

Március legelején visszavonhatatlanul beköszönt a futball-tavasz! Február utolsó és március első napjaiban folytatódnak az OTP Bank Liga küzdelmei, majd március 5-én (szerda), 18.00 órakor a Győri ETO Stadionban Finnország válogatottja ellen mutatkozik be Pintér Attila szövetségi kapitány és az újjászervezett magyar válogatott.

A válogatott délelőtti edzésen a támadásvezetés volt főszerepben, többféle variációt gyakoroltatott játékosaival Pintér Attila szövetségi kapitány.