A-válogatott: edzés és videózás a mai programban
Férfi A-válogatott   |   Válogatottak Archív   |   2014. szeptember. 02., 20:39
A-válogatott: edzés és videózás a mai programban

Pintér Attila kedden délelőtt vezényelt edzést a vasárnapi, északírek elleni Eb-selejtezőre készülő válogatottnak Telkiben.

Kedden 10 órakor kezdődött meg a munka a kerettagok számára, egy félórás taktikai megbeszélést követően egy hosszabb, közel kétórás gyakorlást tartott a szövetségi kapitány. Az edzésen elsősorban azok a játékelemek kerültek terítékre, amiket az itthon játszók az összetartásokon már átvettek, de most a külföldön futballozók is együtt gyakoroltak a többiekkel.

A tréning után ebéd, majd egy fotózás következett, amelynek eredményét a szurkolók a vasárnapi meccs hivatalos műsorfüzetében láthatják majd. Közben befutott Korcsmár Zsolt is, aki hétfőn még bajnoki meccset játszott a Greuther Fürth csapatában, és a 3-0-ás győzelemmel véget ért találkozón megszerezte első gólját a német együttes színeiben. A védő érkezésével teljes a keret, amelynek minden tagja egészségesen várja a hétvégi mérkőzést.

A délutáni pihenő végeztével elméleti felkészítés szerepelt a programban, kerettagok az északírek korábbi mérkőzéseiből összeállított videót megtekintve kaptak információkat arról, hogy milyen játékra van kilátás az ellenféltől vasárnap.

Címkék:

Kapcsolódó hírek

Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen
Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...

Bernd Storck: Köszönjük a szurkolók támogatását!
Meccsbeszámoló
Ötödször játszunk Észtország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...