Fontos, hogy elkerüljük a hibákat az észtek ellen

A magyar válogatott megtartotta a csütörtöki, észtek elleni Nemzetek Ligája-mérkőzést megelőző hivatalos sajtótájékoztatóját.

Szülinapos sérült Telkiben

Bokasérülést szenvedett Ugrai Roland a férfi A-válogatott kedd esti edzésén. Szerda reggel, a tüzetesebb vizsgálatok után derül majd ki a pontos diagnózis, így az is, hogy számolhat-e a támadóval a szakmai stáb az e heti két Nemzetek Ligája-találkozón.

Marco Rossi: Hat pont megszerzése a cél

A magyar válogatott szövetségi kapitánya elmondta: a szurkolók bizalmáért is játszik a csapat az észtek és a finnek ellen.

Sallai és Fiola nélkül kezdi meg a felkészülést a férfi A-válogatott

Vasárnap este 10 kivétellel minden játékos megérkezett Telkibe férfi A-válogatottunk edzőtáborába, azonban az is kiderült, hogy a védelemből és a támadók közül is eggyel kevesebb játékossal számolhat Marco Rossi.

Marco Rossi kétmeccses eltiltást kapott az UEFA-tól

A férfi A-válogatott szövetségi kapitányát az indoklás szerint azért büntette meg az európai szövetség fegyelmi bizottsága, mert a Görögország–Magyarország Nemzetek Ligája-mérkőzés alatt és után sportszerűtlen viselkedést tanúsított. Az olasz szakember a kétmeccses eltiltás ellenére csak az Észtország elleni mérkőzésen nem ülhet le a kispadra.

Öt visszatérő az Észtország és Finnország ellen készülő keretben

Marco Rossi 26 fős keretet hirdetett ki a férfi A-válogatott utolsó két Nemzetek Ligája-csoportmérkőzésére. A keretet a kinevezésekor felállított szabályok alapján állította össze a szövetségi kapitány, aki minden játékostól kiemelkedő motiváltságot és elszántságot vár.

Három gólt lőttünk, de csak egy pontot szereztünk Tallinnban

Férfi A-válogatottunk kétszer hátrányban volt, egyszer vezetett, végül 3-3-as döntetlent játszott az észtekkel a két csapat tallinni Nemzetek Ligája-összecsapásán.

Marco Rossi: Tallinnban is alázatos játékra lesz szükség a jó eredményhez

Férfi A-válogatottunk hétfőn este 20.45-kor Tallinnban folytatja szereplését Nemzetek Ligája-csoportjában, a házigazda észtek ellen.

Megérkezett Tallinnba az A-válogatott

A pénteki meccsnapot követően szombaton még Athénban edzett férfi A-válogatottunk, majd az ebédet követően a görög fővárosból elutazott Tallinnba, a hétfői mérkőzés helyszínére. A hétfői Észtország-Magyarország Nemzetek Ligája-találkozót a török Halis Özkahya vezeti majd.

Nem ért pontot a jó teljesítmény Görögországban

A magyar labdarúgó-válogatott bár jól futballozott, 1–0-ra kikapott Athénban Görögország vendégeként Nemzetek Ligája-csoportjában.

Két helyen változhat a kezdőcsapatunk a görögök ellen

Marco Rossi szövetségi kapitány csütörtökön délután megtartotta a péntek esti Görögország-Magyarország Nemzetek Ligája-mérkőzést megelőző sajtótájékoztatóját.

Ötödször játszunk Észtország ellen

Eddig négyszer találkozott egymással az észt és a magyar válogatott. Csapatunk mérlege ezeken a találkozókon egy vereség és három győzelem.

Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két együttes, kilencszer Görögországban, azonban idegenben még sosem nyertünk ellenük. Legutóbb 2–1-re mi győzedelmeskedtünk a Groupama Arénában.

Két edzéssel folytatta a felkészülést a férfi A-válogatott

A keddi napon két edzéssel készült a válogatott a Görögország és Észtország elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésekre. Minden játékos Marco Rossi szövetségi kapitány rendelkezésére áll, így várhatóan a lehető legerősebb összeállításban léphet majd pályára a csapat péntek este Athénban. Eközben ellenfeleinknél számos változás történt a kereteben a szeptemberi mérkőzésekhez képest.

Két helyet javítottunk a FIFA világranglistáján

Férfi A-válogatottunkat újra az első 50-ben jegyzi a FIFA, augusztushoz képest két helyet javított a csapat a rangsorban.

Marco Rossi: Küzdeni fogunk és sosem adjuk fel!

A férfi A-válogatott szövetségi kapitányát a csapattal eltöltött első kilenc napjáról, valamint a Finnország és Görögország elleni Nemzetek Ligája-mérkőzések tapasztalatairól kérdeztük.

Marco Rossi: Nagyot harcoltunk, megérdemeltük a győzelmet

A magyar válogatott szövetségi kapitánya szerint szívvel-lélekkel küzdött a csapat, és nagyon fontos győzelmet aratott.

Már Budapesten a görög válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott keddi ellenfele hétfőn délután érkezett meg Budapestre. Ugyan két játékosuk is cserét kért a szombati, Észtország elleni mérkőzésükön, azonban ők is itt vannak a magyar fővárosban, így minden bizonnyal számolhat velük Michael Skibbe szövetségi kapitány.

Főszerepben a regeneráció

Férfi A-válogatottunk nem sokkal éjjel 2 óra előtt érkezett meg Telkibe Tamperéből. A mai napon két csoportban edzettek a kerettagok, de két születésnapi köszöntés is történt vasárnap.

Kimaradtak a helyzetek, vereség Finnországban

A magyar férfi labdarúgó-válogatott megkezdte szereplését az UEFA új versenysorozatában, a Nemzetek Ligájában. Csapatunk a válogatott kispadján debütáló Marco Rossi irányítása mellett ígéretesen játszott, de 1–0-ra kikapott Finnországban.

Marco Rossi: Felkészültünk, átérezzük a felelősségünk

A magyar válogatott pénteken megérkezett Tamperébe, ahol szeptember 8-án, szombat este lép pályára a házigazda finnek ellen első Nemzetek Ligája-mérkőzésén. Az összecsapást megelőző sajtótájékoztatón Marco Rossi elmondta: agresszív ellenfélre számít, de felkészültünk a finnekre.

Szalai Ádám lesz a csapatkapitány a következő két mérkőzésen

Férfi A-válogatottunk a Nemzetek Ligája-debütálást megelőző utolsó előtti napon egy edzéssel készült a Finnország elleni mérkőzésre. Emellett az is eldőlt, hogy Dzsudzsák Balázs távollétében Szalai Ádám viseli majd a kapitányi karszalagot.

Minden kerettag egészséges

Miközben a finn és a görög válogatott szövetségi kapitánya is módosítani kényszerült korábban kihirdetett keretén, addig Telkiben ma már minden játékos teljes értékű edzésmunkát végzett. A válogatott szerdán is két edzéssel készült a szombaton rajtoló új versenysorozatra, a Nemzetek Ligájára.

Marco Rossi: Győzelmekkel szeretnénk kezdeni a Nemzetek Ligáját

Marco Rossi a finnek és a görögök elleni Nemzetek Ligája-mérkőzések előtt megtartotta első sajtótájékoztatóját a magyar válogatott szövetségi kapitányaként.

Botka helyett Litauszki a keretben

Az öt hétfőn és kedden csatlakozó játékos kivételével megérkeztek a kerettagok Telkibe vasárnap este. A hatodik hiányzó Botka Endre, aki sérülés miatt a későbbiekben sem csatlakozik a Finnország és Görögország ellen készülő kerethez. Helyére Litauszki Róbert kapott meghívót.

A finnek is kihirdették keretüket

Markku Kanerva, a finn labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette keretét a magyarok elleni, jövő szombati, valamint az Észtország ellen szeptember 11-én sorra kerülő Nemzetek Ligája-mérkőzésre.

Finnország-Magyarország: augusztus 8-án kezdődik a jegyértékesítés

A Marco Rossi szövetségi kapitány vezette férfi A-válogatott szeptember 8-án Finnországban kezdi meg szereplését az UEFA új sorozatában, a Nemzetek Ligájában. A finnek elleni találkozót Tamperében, magyar idő szerint 18.00 órakor rendezik meg. A vendégszektorokba szóló belépőjegyekre átváltható utalványok értékesítése augusztus 8-án kezdődik meg.

Elindult a második félév Telkiben, összeállt Rossi stábja

Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya hivatalosan is munkába áll. Az olasz szakember csütörtök estig még az Európa Ligában szereplő DAC vezetőedzői feladatait látta el, de emellett természetesen a magyar nemzeti együttessel kapcsolatos információkat is elkezdte gyűjteni. A megalakult szakmai stáb tagjai szombaton már a helyszínen tekintik meg az OTP Bank Liga mérkőzéseit – részletesen bemutatjuk a Marco Rossi vezette stáb tagjait, és az utánpótlás-válogatottak edzőit is.

Több válogatott-kerettag is csapatot váltott a hét folyamán

Már egy hét sincs hátra a magyar csapatok európai kupaszereplésének kezdetéig, két hét múlva pedig az OTP Bank Liga következő szezonja is megkezdődik, így egyre nagyobb a mozgás az átigazolási piacon. A hét folyamán több válogatott-kerettag is klubot váltott. Cikkünkben a férfi A-válogatott szempontjából érdekes klubváltásokat foglaljuk össze.

Megvannak a Nemzetek Ligája idegenbeli meccshelyszínei

A magyar férfi labdarúgó-válogatott szeptemberben egyszer, októberben pedig kétszer lép pályára idegenben a Nemzetek Ligájában. Szűk 3 hónappal az első mérkőzés előtt az ellenfelek tájékoztatták az MLSZ-t az idegenbeli mérkőzések helyszíneiről.

Nemzetek Ligája: a riválisoknál is véget ért a felkészülés

A magyar válogatott Nemzetek Ligája-ellenfeleinél is lezárult a felkészülési mérkőzések sorozata.

Vereség Ausztrália ellen

A magyar labdarúgó-válogatott szombaton 2–1-es vereséget szenvedett a világbajnoki résztvevő ausztrál csapattól a Groupama Arénában rendezett felkészülési mérkőzésen.

Szurkolói Klub: Ti kérdeztetek, Böde Dániel válaszolt

Böde Dani válaszolt az MLSZ Szurkolói Klub “Kérdezz a válogatottól” játékában a szurkolóktól kapott legjobb kérdésekre. Ha kíváncsi vagy, miért 13-as a mezszáma, ki a legjobb barátja, vagy kit tart a legkellemetlenebb védőnek, exkluzív videónkból megtudhatod. A Szurkolói Klub azon tagjai között, akik kérdést küldenek be, minden alkalommal kisorsolunk három szerencsést, aki kilátogathat Telkibe és betekintést nyerhet a kulisszák mögé.

Zárt kapuk: novemberig csak Ausztrália ellen láthatjuk hazai pályán a válogatottat

A magyar labdarúgó-válogatott 2018. szeptember 11-i, Görögország elleni zártkapus mérkőzéssel kezdi majd a Nemzetek Ligája sorozatban hazai szereplését, miután az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) a 2015. szeptember 4-én rendezett Magyarország–Románia Eb-selejtező miatt büntette meg a Magyar Labdarúgó Szövetséget, amelyre a zártkapus szankció mellett 70 ezer eurós pénzbírságot is kiszabott.

Csütörtökön alapos vizsgálatokon esik át Dzsudzsák

A Fehéroroszország elleni szerdai mérkőzés helyszínét mankóval hagyta el férfi A-válogatottunk csapatkapitánya. Biztosat azonban csak a csütörtöki, alaposabb vizsgálatok után lehet mondani.

Döntetlen Fehéroroszország ellen

Először nem kapott ki a magyar labdarúgó-válogatott Georges Leekens irányításával: a nemzeti együttes 1–1-es döntetlent játszott szerdán Fehéroroszország csapatával felkészülési mérkőzésen, Bresztben.

Georges Leekens: A lehető legjobbat kihozni az előttünk álló meccsekből

Férfi A-válogatottunk kedden egy délelőtti, még Telkiben megtartott edzést követően kora este érkezett meg a szerdai Fehéroroszország-Magyarország felkészülési mérkőzés helyszínére, Bresztbe. A csapat ugyan nehéz mérkőzésre számít, de elszánt és alaposan felkészült az ellenfélből.

Georges Leekens előrelépést vár a válogatottól

Georges Leekens szövetségi kapitány hétfő délutáni sajtótájékoztatóján elmondta: a szerdai, fehéroroszok elleni breszti, és az ausztrálok elleni, szombati (Groupama Aréna, 17.30) hazai összecsapást is az építkezésre használja fel a válogatott, a legfontosabb cél, hogy őszre, a Nemzetek Ligája-meccsekre összeálljon a csapat.

Négy U21-es játékos a férfi A-válogatott szűk keretében

Georges Leekens szövetségi kapitány ma délután hirdette ki a Fehéroroszország elleni idegenbeli és az Ausztrália elleni hazai barátságos mérkőzésre összeállított szűk keretét. Bese Barnabást sérülés miatt kénytelen nélkülözni a szakmai stáb, az MLS-ben játszó játékosok pedig klubkötelezettségeik miatt nem tudnak csatlakozni a kerethez az idei utolsó két felkészülési mérkőzésre.

Utánpótlás-játékosok és visszatérők a férfi A-válogatott bő légióskeretében

Georges Leekens szövetségi kapitány kihirdette a Fehéroroszország és az Ausztrália ellen készülő bő keret külföldön játszó tagjait. Az előzetes keretbe meghívást kapott – többek között – Futács Márkó, Sallói Dániel és Szoboszlai Dominik is.

Egy helyet előreléptünk a világranglistán

A magyar válogatott a 49. helyet foglalja el a FIFA legújabb, májusi világranglistáján.

Szalai Ádám góllal zárta a szezont, Kádár újra játszott

A német bajnokság utolsó fordulójában Szalai Ádám góllal segítette győzelemhez csapatát, a Hoffenheimet, amely így bronzérmes lett és egyben BL-főtáblás is. Gulácsi Péterék megtartották az EL-selejtezőt érő 6. helyezést. Kádár Tamás ismét pályáralépett sérülését követően.

Nagy Ádám kezdő volt a Juventus ellen, Kádár ismét játékra kész

Gulácsiék újra nyerni tudtak a Bundesligában, Nagy Ádám kezdőként játszott a bajnoki címet megnyerő Juventus ellen, Kádár Tamás pedig sérülését követően újra kerettag volt a Dinamo Kijevben.

Nikolics: Mindenkinek hálás vagyok a válogatott szereplésekért

A Chicago Fire csatára, Nikolics Nemanja úgy döntött, hogy a jövőben kizárólag az MLS-ben szereplő klubcsapatában kíván pályára lépni, és többet nem ölti magára a magyar címeres mezt.

Nagy Ádám megszerezte első gólját a Serie A-ban

Az olasz élvonalban született Nagy Ádám-találat mellett a hétvégén a német első osztályban is esett magyar gól, Szalai Ádám volt eredményes.

Bresztben játszik júniusban a magyar válogatott

Hivatalossá vált, hogy férfi A-válogatottunk június 6-án, helyi idő szerint 20.00 órakor a lengyel határ mentén fekvő Bresztben játssza felkészülési mérkőzését a házigazda fehéroroszokkal.

Hangya: A mai több, mint egy barátságos mérkőzés

Férfi A-válogatottunk megtartotta a skótok elleni mérkőzést megelőző utolsó edzését. A tréningen minden játékos részt vett, Németh Krisztián és Hangya Szilveszter pedig az újságírók kérdéseire is válaszolt.

Fájdalmas vereség Kazahsztán ellen

A magyar férfi A-válogatott Kazahsztán ellen játszotta első mérkőzését 2018-ban, mely egyben Georges Leekens szövetségi kapitány bemutatkozását is jelentette. Csapatunk nagyon rosszul kezdte a mérkőzést, és már nem tudott javítani, így 3–2-es vereséget szenvedett a Groupama Arénában.

Jó játékkal kezdené az évet az A-válogatott

Várhatóan Gulácsi és Otigba is kezdő lesz Kazahsztán ellen péntek este 19 órától a Groupama Arénában. A szövetségi kapitány nem számít könnyű mérkőzésre.

A kazahoknál is új kapitány mutatkozik be

Története során mindössze egyszer játszott eddig Kazahsztán A-válogatottjával a magyar nemzeti tizenegy.

Fehéroroszországgal és a vb-résztvevő Ausztráliával játszik júniusban az A-válogatott

A fehérorosz nemzeti csapat ellen június 6-án idegenben, majd három nappal később, június 9-én Ausztrália ellen, hazai pályán lép pályára a férfi A-válogatott. Mindkét mérkőzésre egy hónappal a találkozók előtt kezdődik majd a jegyértékesítés.

Georges Leekens: Mindenki keményen dolgozott a szerdai tréningeken

Szerda délután a labdarúgó A-válogatott minden tagja teljes értékű edzésmunkát végzett Telkiben. Mind a 26 játékos egészséges, így a kerettagok közül senkit sem kell nélkülöznie Georges Leekensnek pénteken, a kazahok ellen.

Teljes létszámban Telkiben

Csatlakozott az utolsó két kerettag is férfi A-válogatott Kazahsztán és Skócia ellen készülő keretéhez. A mai napon egy edzés és egy regeneráló foglalkozás szerepelt a programban.

Georges Leekens: A megfelelő hozzáállás a legfontosabb

Férfi A-válogatottunk hétfőn megkezdte a közös felkészülést a kazahok (március 23., 19.00) és a skótok (március 27., 20.00) elleni mérkőzésekre. Hétfőn Georges Leekens szövetségi kapitány, valamint a stáb legújabb tagja, Patrick de Wilde mellett Ugrai Roland és Elek Ákos vett részt a csapat sajtótájékoztatóján.

Megkezdte a felkészülést a férfi A-válogatott

A Kazahsztán elleni március 23-i és a Skócia elleni március 27-i barátságos mérkőzésekre készülő nemzeti csapat keretének tagjai ma este találkoztak Telkiben. A vasárnap este a játékosok regenerációjának segítésével és a labdarúgók állapotának felmérésével telt.

27 játékos kezdi meg a felkészülést Kazahsztán és Skócia ellen

Georges Leekens 27 fősre szűkítette az A-válogatott Kazahsztán és Skócia ellen készülő keretét. Korcsmár Zsolt és Varga József sérülés miatt nem csatlakozik a kerethez, Kádár Tamás viszont csütörtök esti sérülése ellenére ott lesz Telkiben.

Légiósok: Dzsudzsák, Nikolics és Gyurcsó is betalált a hétvégén

A kazahok és a skótok elleni felkészülési mérkőzésekhez közeledve jó hír, hogy a bő keret légiósainak nagyobb része rendszeresen játszik, és jól teljesít klubcsapatában.

Sztárklubokból is hoznak játékosokat a skótok

Alex McLeish, a skót válogatott nemrégiben kinevezett szövetségi kapitánya kijelölte első keretét, amely a Costa Rica és a Magyarország elleni márciusi mérkőzésekre készül majd.

Otigba és több visszatérő Georges Leekens bő keretében

A szövetségi kapitány 37 játékost hívott meg a férfi A-válogatott Kazahsztán és Skócia ellen készülő bő keretébe. Több korábban már kerettag játékos mellett ezúttal csatlakozik a csapathoz Otigba Kenneth is, aki legutóbb 2014-ben öltött magára magyar válogatott mezt, az akkori U21-es válogatottban.

Leekens belga szakemberrel bővíti a magyar stábot

A szövetségi kapitány – híven korábbi bejelentéséhez – mindössze egy belga szakemberrel, Patrick De Wildével erősíti meg a férfi A-válogatott mellett eddig is dolgozó szakembergárdát, és a korábbi időszak szereplőivel folytatja a munkát.

FIFA-világranglista: Magyarország öt helyet javított

Magyarország öt helyet javítva a 49. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) világranglistáján.

NL: Egyelőre nem ismertek a férfi A-válogatott meccshelyszínei

A sorsolás óta eltelt időszakban számos megkeresés érkezett a Magyar Labdarúgó Szövetséghez azzal kapcsolatban, hogy hol lép majd pályára a férfi A-válogatott. Az UEFA szabályzata szerint a vendéglátó csapatoknak legkésőbb az adott mérkőzés előtt 60 nappal kell megjelölniük az érintett összecsapás pontos helyszínét.

Leekens: A legapróbb részlet is döntő lehet

A Nemzetek Ligája sorsolását követően Georges Leekens szövetségi kapitány sajtótájékoztatót tartott Telkiben, melyen hangsúlyozta: kemény munkával minden lehetőséget meg kell ragadni a fejlődésre, és csak azokra a játékosokra számít majd, akik a maximumot nyújtják, mert a válogatott meghívó nem ajándék, és a szurkolókat nem lehet becsapni.

Nemzetek Ligája: Kisorsolták a magyar válogatott ellenfeleit

Az UEFA idén debütáló, a férfi nemzeti válogatottak számára kiírt új sorozatának, a Nemzetek Ligájának sorsolására szerdán délben került sor a svájci Lausanne-ban. A magyar férfi A-válogatott Görögországgal, Finnországgal és Észtországgal került egy csoportba. Hátrányt jelent majd, hogy a válogatott zártkapus mérkőzésen, szurkolói nélkül kezdi a Nemzetek Ligája-sorozatban hazai szereplését.

Fontos tétmeccsek előtt a magyar labdarúgás

A magyar válogatottakra számos tétmeccs vár az előttünk álló, tavaszi időszakban a női U17-es csapatunktól kezdve a férfi A-válogatottig. A tavalyi évhez hasonlóan százszázalékos a program: mind a négy korosztályos válogatottunk bejutott az elitkörös Eb-selejtezőbe, és a férfi U19 kivételével – melynek Macedóniába kell utaznia – mindegyik hazai pályán küzdhet. Ezt megelőzően a női A-válogatott februárban a Ciprus Kupa segítségével készül a bombaerős svéd és a horvát válogatott elleni áprilisi vb-selejtezőkre. A számos izgalmas esemény között márciusban dupla mérkőzéssel mutatkozik be George Leekens férfi válogatottja is a hazai közönségnek.

Magyarország az 54. a világranglistán

Magyarország egy helyet rontva, az 54. helyen áll a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) világranglistáján.

Így zajlik majd a Nemzetek Ligája sorsolása

Az idén bemutatkozó Nemzetek Ligája sorozat sorsolását január 24-én tartják Lausanne-ban. A három hét múlva esedékes sorsolás menetéről összegyűjtöttünk minden fontos információt.

Kellemes ünnepeket kíván a magyar válogatott!

A magyar férfi A-válogatott rövid videoüzenetben kíván kellemes karácsonyt és boldog új évet a magyar szurkolóknak.

A szaklap szerint Gulácsi Péter a legjobb kapus a Bundesligában

A posztonkénti rangsort tekintve Gulácsi Péter, az RB Leipzig és a magyar válogatott kapusa lett az őszi szezon legjobbja a Bundesligában a legnagyobb német szaklap, a Kicker osztályzatai alapján.

Dzsudzsák két gólpasszal segítette csapatát, Gulácsiék kikaptak Dárdaiéktól

Sallai Roland és Dzsudzsák Balázs zárta a legjobban a hétvégét a magyar válogatott légiósai közül.

Főszponzoraink
Szponzoraink