Vereséggel kezdtünk a szlovákiai tornán
U18 férfi   |   Archívum   |   2008. április. 28., 14:48
Vereséggel kezdtünk a szlovákiai tornán

A szlovákiai nemzetközi korosztályos torna első napján a magyar U18-as csapat 2-0-ás félidőt követően 3-0-ra alulmaradt az ukrán együttessel szemben. Csapatunk kedden Csehország ellen javíthat.

Öt újoncot avattunk

A Göcze Gergő - Szokol Zsolt (Fazakas Géza az 59. percben), Vattai Balázs, Varga Péter, Bagyinszki Attila - Litauszki Róbert (Takács Péter a 46. percben), Zelenyánszky László (Iszlai Bence a 46. percben) - Varga Ferenc (Bajner Bálint a 74. percben), Bogdán Márk, Kovács Dániel (Varga Bence az 59. percben) - Kutács Márkó összeállításban szereplő gárda a 24. percben egy kontratámadás végén került hátrányba, majd négy perccel később tizenegyesből is betaláltak a sárga-kékek. A mieinknek a második negyvenperces félidőben sem sikerült szépíteniük, sőt a 79. percben az ukránok újabb gólt szerezve kialakították a 3-0-ás végeredményt.

- Sok hiányzóval vágtunk neki a tornának - nyilatkozta a mérkőzést követően Sisa Tibor szövetségi edző az mlsz.hu-nak -, ezért öt játékosunk ezen a mérkőzésen debütált a nemzeti együttesben. Lehet, hogy emiatt is voltunk ezúttal láthatóan megilletődöttek. Az ukránok ugyanakkor sokkal eredményesebben futballoztak, és így megérdemelten nyertek.

A mieink holnap a törökökkel 2-2-es döntetlent játszó cseh válogatottal mérik össze tudásukat.


Címkék:

Kapcsolódó hírek

U18: Súlyos vereség az oroszoktól
U18: Súlyos vereség az oroszoktól

A magyar U18-as válogatott nagy különbségű vereséggel zárta pénteki mérkőzését a Jezek-tornán.

U18: nem bírtuk végig erővel Japán ellen
Meccsbeszámoló
U18: Győzelemel zártuk a Jezek-tornát

A magyar U18-as válogatott nagy különbségű vereséggel zárta pénteki mérkőzését a Jezek-tornán.