U18: nem bírtuk végig erővel Japán ellen
U18 férfi   |   Archívum   |   2017. augusztus. 23., 16:57
U18: nem bírtuk végig erővel Japán ellen

A magyar férfi U18-as válogatott a csehországi Vaclav Jezek-emléktorna második játéknapján a japánokkal mérkőzött meg.

A mieink kedden az Egyesült Államokkal szemben maradtak alul a csehországi viadalon, szerdán délelőtt a japánok ellen folytatták szereplésüket a tornán. A japánok az első félidőben kétszer is megszerezték a vezetést, a magyar csapat először Gréczi Márton góljával még a szünet előtt, majd Németh Ádám találatával a fordulás után egyenlíteni tudott.

A mérkőzés utolsó félórájában azonban nem bírtuk a japánok által diktált magas iramot, ráadásul Temesvárit a hajrá előtt kiállította a játékvezető, így nem tudtuk megakadályozni, hogy ellenfelünk ismét maga javára fordítsa a mérkőzést, majd két további góllal biztossá tegye a győzelmet (5-2).

A magyar csapat a csütörtöki pihenőnap után pénteken az oroszok ellen játssza harmadik csoportmérkőzését.

- Az első hatvan percben rendben volt a csapat játéka, helyzeteket alakítottunk ki, kétszer is egyenlítettünk, az utolsó félórában azonban nem bírtuk azt a tempót, amit ellenfelünk diktált, és a hajrában nem tudtuk tartani velük a lépést, ez vezetett a nagy különbségű vereséghez - mondta Németh Antal a találkozót követően.

Japán-Magyarország 5-2 (2-1)
Magyarország: Kovács Péter - Major Gergő (Molnár Dominik, 73.), Temesvári Attila, Arday Dominik, Horváth Róbert (Bolla Gergő, 59.) - Darabont Gábor, Garacs Erik - Gréczi Márton (Szendrei Norbert, 62.), Szilágyi Adrián, Babinszky Bence (Kiss Tamás, 62.), Németh Ádám
Magyar gólszerzők: Gréczi 23., Németh 47.

Címkék:

Kapcsolódó hírek

U18: Súlyos vereség az oroszoktól
U18: Súlyos vereség az oroszoktól

A magyar U18-as válogatott nagy különbségű vereséggel zárta pénteki mérkőzését a Jezek-tornán.

U18: nem bírtuk végig erővel Japán ellen
Meccsbeszámoló
U18: Győzelemel zártuk a Jezek-tornát

A magyar U18-as válogatott nagy különbségű vereséggel zárta pénteki mérkőzését a Jezek-tornán.