U18: tesztmeccsek a macedónok ellen
U18 férfi   |   Archívum   |   2014. október. 27., 11:24
U18: tesztmeccsek a macedónok ellen

U18-as válogatottunk kedden és csütörtökön is megmérkőzik a macedón korosztályos együttessel Telkiben.

Az U18-as válogatott október elején Svájcban játszott legutóbb felkészülési mérkőzést, a héten pedig már itthon lép pályára, kedden 17 órától, majd csütörtökön 11 órától méri össze tudását a macedónok korosztályos együttesével.

A vendégeknél az 1997-es korosztályt tartják a legígéretesebbnek a jelenlegi utánpótlás-válogatottak közül, a macedónok szövetségi edzője, Jeton Nazir ennek megfelelően eredményes szereplést vár a mieink ellen. Pisont István szintén jó szereplésben reménykedik, ami az önbizalom szerzés miatt is fontos lenne a válogatott számára.

- Örülök, hogy három héttel az előző program után ismét találkozhat a válogatott keret - mondta az mlsz.hu-nak Pisont István szövetségi edző. - Korábban kevés nemzetközi mérkőzése volt ennek a korosztálynak, idén viszont már megfelelő számú meccset játszhatunk, ami a teljesítményünkre is jótékony hatással van. A svájciak elleni mérkőzéseken voltak biztató jelek a játékunkban, innen szeretnénk még egy lépéssel előrelépni. Folytatjuk a megkezdett munkát, és bízom benne, hogy hatékony, racionális játékkal önbizalom növelő eredményeket tudunk elérni mindkét mérkőzésen.

A magyar válogatott kerete:

Kapusok:

Ipacs Péter (PMFC)
Rátkai Zsolt (Rapid Wien)

Védők:

Hursán György (Békéscsaba)
Fehér Imre (Honvéd-MFA)
Csonka Bonifác (PFLA)
Varga Márkó (Honvéd-MFA)
Lipcsei Ádám (PFLA)

Középpályások:

Pávkovics Bence (PMFC)
Szivacski Donát (KTE)
Senic Milán (Bayer Leverkusen)
Sallai Roland (PFLA)
Szatmári István (MTK)
Tóth Milán (UTE)
Rózsahegyi Dominik (Honvéd-MFA)

Támadók:

Korozmán Kevin (FTC)
Murka Benedek (Catania)
Boros Gábriel (DVTK)
Óvári Zsolt (PFLA)
Sztojka Ottó (KSF Presba Birlik)
Popov Patrik (FTC)

Címkék:

Kapcsolódó hírek

U18: Súlyos vereség az oroszoktól
U18: Súlyos vereség az oroszoktól

A magyar U18-as válogatott nagy különbségű vereséggel zárta pénteki mérkőzését a Jezek-tornán.

U18: nem bírtuk végig erővel Japán ellen
Meccsbeszámoló
U18: Győzelemel zártuk a Jezek-tornát

A magyar U18-as válogatott nagy különbségű vereséggel zárta pénteki mérkőzését a Jezek-tornán.