U18: szünet után fordítottak ellenünk az amerikaiak
U18 férfi   |   Archívum   |   2014. augusztus. 20., 20:40
U18: szünet után fordítottak ellenünk az amerikaiak

Korosztályos válogatottunk a Václav Ježek torna második játéknapján 3-1-es vereséget szenvedett az Egyesült Államokkal szemben.

Kedden, a Ježek torna első mérkőzésén U18-as válogatottunk 4-1-es vereséget szenvedett Csehországtól. A mérkőzésen a házigazdák hamar magukhoz ragadták a kezdeményezést, és már két góllal vezettek az első félidőben. A második játékrész jobban sikerült, Óvári révén szépítettünk, ám a csehek még két gólt rúgtak, ezzel beállítva a végeredményt (4-1).

Szerda este a rendkívül jó felépítésű játékosokból álló Egyesült Államok korosztályos csapata volt az ellenfelünk Spytihnevben. Nem kezdték rosszul a mérkőzést a mieink, hiszen már az első félidő legelején, a 4. percben megszereztük a vezetést egy baloldali beadást követően Murka révén. Kiegyenlített játék folyt az első félidőben, a magyar csapat, amíg erővel bírta felvette a küzdelmet a szemmel láthatóan erősebb fizikumú és technikásabb amerikai válogatott ellen. Az első félidő második részében védekezésre szorultunk, de szervezetten és fegyelmezetten játszott hátul a csapat, gólt nem kapott, így egygólos vezetéssel mehetett a szünetre.

A második félidőre kissé fáradtan érkezett a magyar csapat, ennek a következménye két korán bekapott gól volt, közülük a második elkerülhető lett volna, ugyanis egy beívelésnél Boros kapus és a védők egymásra vártak, amit kihasznált az ellenfél, ezzel az amerikaiak átvették a vezetést (1-2). A 82. percben az Egyesült Államok ismét betalált, kialakítva a végeredményt (1-3). Összességében elmondható, hogy a magyar csapat végig becsületesen küzdött, az első játékrészben helyenként mezőnyfölényben is játszott egy magas színvonalú mérkőzésen, a nemzetközi szinten is jelentős játékerőt képviselő ellenfelével szemben.

- Az alapfelállásban változtattam az első meccshez képest, ezúttal 4-3-3-ban játszottunk. Úgy érzem, hogy egy rendkívül színvonalas, intenzív mérkőzésen vagyunk túl, amelyből sokat tanultunk. Az első félidőben remekül felvettük a ritmust a fizikálisan erős és technikailag rendkívül képzett amerikaiak ellen. A második játékrészre elfáradt a csapat, védekezésre szorultunk és sajnos kaptunk három gólt. Ennek ellenére elégedett vagyok játékosaim teljesítményével, mert fegyelmezettek és szervezettek voltak. Holnap derül ki, hogy ki lesz az ellenfelünk szombaton, ugyanis a másik csoportból még több csapatot is kaphatunk. – mondta az mlsz.hu-nak Pisont István.

Magyarország-Egyesült Államok 1-3 (1-0)

Magyarország: Boros – Kertai (Kutai a 82. percben), Fehér, Csonka, László – Szivacski, Erdei (Orlik az 52. percben), Kitl – Murka (Pendl a 61. percben), Sallai, Óvári (Tóth Milán a 62. percben)

Gólszerzőnk: Murka

2014.08.23. Szombat, Helyosztó mérkőzések

5.helyért: 11:00 Staré Mesto 3.helyért: 11:00 Kromeríz 1.helyért: 14:00 Zlín

Címkék:

Kapcsolódó hírek

U18: Súlyos vereség az oroszoktól
U18: Súlyos vereség az oroszoktól

A magyar U18-as válogatott nagy különbségű vereséggel zárta pénteki mérkőzését a Jezek-tornán.

U18: nem bírtuk végig erővel Japán ellen
Meccsbeszámoló
U18: Győzelemel zártuk a Jezek-tornát

A magyar U18-as válogatott nagy különbségű vereséggel zárta pénteki mérkőzését a Jezek-tornán.