U18: szoros meccset játszott Svájccal a válogatott
U18 férfi   |   Archívum   |   2014. október. 02., 21:58
U18: szoros meccset játszott Svájccal a válogatott

U18-as válogatottunk második felkészülési mérkőzését is lejátszotta a házigazda svájciak ellen Fribourgban.

A két válogatott kedden egyszer már megmérkőzött egymással, akkor az első félidő egyenlő erők küzdelmét hozta, a második játékrészben azonban elfáradt a magyar válogatott, a hazaiak pedig ezt kihasználva magabiztos, 3-0-ás győzelmet arattak.

A csütörtöki esti mérkőzésen a svájciak a 9. percben egy jobb oldali akció során kihasználták egy védelmi hibánkat, és megszerezték a vezetést, de a kapott gól nem törte meg a mieinket, az első negyedóra után egyre magabiztosabban kezdett játszani a válogatott. Átvettük az irányítást, és több kecsegtető lehetőséget is kidolgozott, ám hiába voltak veszélyesek a pontrúgásaink, és kerültünk néhány alkalommal helyzetben a hazai kapu elé, az utolsó passzokba rendre hiba csúszott.

A második félidőben is jó ritmusú, magas színvonalú volt a találkozót, a magyar válogatott harcos játéka nem feküdt a házigazdáknak. Benne volt a levegőben az egyenlítés, de a 81. percben az ellenfél kapuja előtt labdát vesztettünk, a svájciak ebből gyors kontrát indítottak, és megszerezték második góljukat. A 85. percben szorossá tettük a meccset, a Popov Patrik ellen elkövetett szabálytalanságért megítélt büntetőt Sallai Roland értékesítette. A hajrában mindent megtettünk az egyenlítésért, de a svájciak kivédekezték a hátralévő időt, és 2-1-re megnyerték a mérkőzést.

- Nagyon jó mérkőzést játszottunk, végig nagy iramban, jó mentalitással futballoztunk, kicsit bosszús voltam a lefújás után, mert a pályán látottak alapján nem érdemeltünk vereséget - mondta a mérkőzést követően Pisont István. - A lefújás után az eredmény ellenére megdicsértem a srácokat, ugyanis egy kiváló erőkből álló válogatottal sikerült felvenniük a versenyt. Nagy lemaradással indult év elején ez a korosztály, de sokat fejlődött mostanáig, és ha a folytatásban is ilyen felfogásban, csapatszellemben, valamint hasonló ritmusban tud játszani, akkor az eredmények is egyre jobbak lesznek. Hasznos hetet tudunk magunk mögött, értékes tapasztalatokat szereztünk, köszönettel tartozom játékosoknak a hozzáállásukért, valamint a klubjaiknak, amiért minden segítséget megadtak a válogatott munkájához.

Svájc-Magyarország 2-1 (1-0)
Magyarország: Gyollai Dániel - Hursán György (Ayrton de Oliveira, 84.), Fehér Imre, Csonka Bonifác, Varga Márkó - Óvári Zsolt (Tóth Milán, 71.), Szivacski Donát, Kitl Miklós (Lipcsei Ádám, 46.), Pendl Alexander (Murka Benedek, 46.) - Korozmán Kevin (Popov Patrik, 79.), Sallai Roland

Címkék:

Kapcsolódó hírek

U18: Súlyos vereség az oroszoktól
U18: Súlyos vereség az oroszoktól

A magyar U18-as válogatott nagy különbségű vereséggel zárta pénteki mérkőzését a Jezek-tornán.

U18: nem bírtuk végig erővel Japán ellen
Meccsbeszámoló
U18: Győzelemel zártuk a Jezek-tornát

A magyar U18-as válogatott nagy különbségű vereséggel zárta pénteki mérkőzését a Jezek-tornán.