U18: szlovákiai döntetlen az Egyesült Államokkal
U18 férfi   |   Archívum   |   2017. április. 24., 18:23
U18: szlovákiai döntetlen az Egyesült Államokkal

U18-as válogatottunk hétfőn megkezdte szereplését a nyolccsapatos Szlovákia Kupán.

A magyar U18-as válogatott már az őszi Európa-bajnoki selejtező tornájára készül, és a héten négy nemzetközi mérkőzés is vár rá Szlovákiában. A Szlovákia Kupán nyolc csapat vesz részt, a mieink az Egyesült Államok válogatottja ellen kezdték meg szereplésüket a viadalon Jaslovské Bohunicén.

Markus Jahn együttese magas színvonalú, kiegyenlített mérkőzést játszott az amerikaiakkal, és egészen az utolsó pillanatokig győzelemre állt a találkozón. Az amerikaiak gyors, dinamikus játékosaikkal igyekeztek veszélyt teremteni a kapunk előtt, mi pedig egységes, szervezett csapatjátékkal rukkoltunk elő. A félidő első felében igazán nagy helyzetek nem voltak, az amerikaiak pontrúgásokból jutottak el a kapunk elé, de nekünk is volt néhány ígéretes próbálkozásunk. A 29. percben Bévárdi Zsombor jobb oldali beadása után Palincsár Martin kapura lőtt, a kapusról kipattanó labdát pedig Szabó Levente továbbította a hálóba (1–0).

A folytatásban is egyenlő erők küzdelme zajlott a pályán, az ellenfél valamivel aktívabb volt támadásban, de mi sem mondtunk le a gólszerzés lehetőségéről. Egészen a hajráig úgy tűnt, sikerül megtartani az előnyt, ám a 80. percben (2x40 percesek a mérkőzések) kiegyenlítettek az amerikaiak: egy mélységi indítást követően a felszabadítani igyekvő Berdó Máté lábáról pattant a hálóba (1–1).

A magyar válogatott kedden a házigazda szlovákok ellen lép pályára, csütörtökön pedig a fehéroroszok ellen zárja a csoportmérkőzéseket.

– Az eredménnyel is elégedettek lehetünk, hiszen egy nagyszerű erőkből álló amerikai csapat ellen léptünk pályára, de ennél sokkal fontosabbnak tartom, hogy jó játékkal értük el ezt a döntetlent. A válogatott bebizonyította, hogy sokkal több van a csapatban annál, mint amit az előző felkészülési mérkőzéseken mutatott, és képes a fejlődésre. Jó mérkőzésen vagyunk túl, bízom benne, hogy a folytatás is hasonlóan pozitív lesz majd – nyilatkozta a mérkőzés után Marcus Jahn.

Magyarország–Egyesült Államok 1–1 (1–0)
Magyarország: Bese Balázs – Krebsz Máté, Berdó Máté, Kiss Balázs, Kiliti Róbert – Kiss Bence (Lustyik Levente, 72.), Rabatin Richárd – Bévárdi Zsombor, Palincsár Martin (Stoiacovici Dávid, 55.), Bolla Bendegúz – Szabó Levente (Gajda Márkó, 78.)

Címkék:

Kapcsolódó hírek

U18: Súlyos vereség az oroszoktól
U18: Súlyos vereség az oroszoktól

A magyar U18-as válogatott nagy különbségű vereséggel zárta pénteki mérkőzését a Jezek-tornán.

U18: nem bírtuk végig erővel Japán ellen
Meccsbeszámoló
U18: Győzelemel zártuk a Jezek-tornát

A magyar U18-as válogatott nagy különbségű vereséggel zárta pénteki mérkőzését a Jezek-tornán.