U18: kétgólos vezetés után döntetlen az ukránok ellen
U18 férfi   |   Archívum   |   2015. augusztus. 19., 22:33
U18: kétgólos vezetés után döntetlen az ukránok ellen

Ukrajna kétgólos magyar előnyről tudott egyenlíteni a csehországi Jezek-emléktornán, a 2-2-es döntetlent követő tizenegyespárbajt a mieink nyerték meg.

A csehektől elszenvedett keddi vereség után a csoportunk másik pont nélkül álló csapata, a Japántól elszenvedett 2-1-es vereséget követően szintén javítani igyekvő Ukrajna volt U18-as válogatottunk ellenfele a Jezek-torna második játéknapján. A találkozó úgy kezdődött, ahogyan azt elterveztük, az első húsz percben domináltunk, helyzeteket alakítottunk ki, és sikerült kétgólos előnyre szert tennünk: az 5. percben egy jobb oldali beadás után Kovács Dávid lőtt a hálóba, majd nem sokkal később, a 20. percben az előkészítője volt a második találatunknak, beadásából Dragóner Filip talált az ukrán kapuba.

Kétgólos vezetés után jelentősen visszaesett a válogatott játéka, és a kontrajátékra berendezkedő ukránok ezt kihasználva még a szünet előtt szépítettek. A második félidőben többet birtokoltuk a labdát, fölényben játszottunk, de a támadójáték akadozott, és a találkozó hajrájában egy szöglet utáni rövid felszabadítás után ellenfelünk megszerezte az egyenlítő gólt is, ezzel alakult ki a 2-2-es végeredmény.

A szabályok szerint a döntetlen után tizenegyesrúgások következnek a csoportmeccseken, ebben a magyar válogatott volt jobb, Herjeczki Kristóf, Kovács Dávid és Tóth Bence is a kapuba talált, míg az ellenfél egyik lövését kivédte Vajda Dániel.

- Győzelmi esélyt szalasztottunk el, de nemcsak az eredmény miatt vagyok csalódott, hanem azért is, mert az első 15-20 perc eredményes és jó játéka után nagyon visszaesett a teljesítményünk - mondta a mérkőzés után az mlsz.hu-nak Németh Antal szövetségi edző. - Talán túlzottan is megnyugtatta a csapatot a kétgólos vezetés, és a játékosok azt gondolták, kézben van a meccs, az ukránok azonban rendkívül szívósan küzdöttek, és döntetlenre hozták a találkozót. Hiába látszott végig, hogy mi vagyunk a jobb csapat, a hibáinkkal felhoztuk az ellenfelet. Az első húsz percet leszámítva nem vagyok elégedett a teljesítményünkkel, innen mindenképpen tovább kell lépnünk a következő mérkőzésekre.

Magyarország-Ukrajna 2-2 (2-1) - 11-esekkel: 3-2 Magyarország: Balogh Péter (Vajda Dániel, 15.) - Szalai András (Szilágyi Zoltán, 46.), Tóth Dávid, Tóth Bence, Nagy Zsombor - Tóth Keve, Takács Ronald (Keményffy Máté, 60.) - Herjeczki Kristóf, Szőke Dániel (Patik Márton, 60.), Kovács Dávid - Dragóner Filip (Pataki Roland, 46.)


Címkék:

Kapcsolódó hírek

U18: Súlyos vereség az oroszoktól
U18: Súlyos vereség az oroszoktól

A magyar U18-as válogatott nagy különbségű vereséggel zárta pénteki mérkőzését a Jezek-tornán.

U18: nem bírtuk végig erővel Japán ellen
Meccsbeszámoló
U18: Győzelemel zártuk a Jezek-tornát

A magyar U18-as válogatott nagy különbségű vereséggel zárta pénteki mérkőzését a Jezek-tornán.