U18: Jó játékkal maradtunk alul Angliában
U18 férfi   |   Archívum   |   2013. október. 11., 20:49
U18: Jó játékkal maradtunk alul Angliában

A Pisont István vezette U18-as válogatott az utolsó percben kapott góllal maradt alul a házigazda angolok ellen Derbyben.

A mérkőzés végig óriási iramot hozott, agresszív, harcos, de sportszerű játék zajlott a pályán. Az első félidőben az angolok a mezőnyben valamivel többet birtokolták a labdát, de a támadó harmadban nem sok veszélyhelyzetet teremtettek, Ivancsics Alexnek a szünetig kétszer kellett nagyot védenie. A mieink három belső védővel álltak fel, de a védekezésünk stabil volt, miközben többször is sikerült emberelőnyt kialakítani a középpályán, amit a labdaszerzések után indított támadások során igyekeztünk kihasználni.

A 16. percben megszereztük a vezetést, egy labdaszerzés után Koszta Márk adott középre, a védők nem tudtak felszabadítani, a második hullámban érkező Tóth Martin pedig a hálóba lőtt. Az angolok kilenc perccel később egyenlítettek, a szünetben 1-1 volt az állás.

A második játékrészben több ígéretes akciót is végigvittünk a pályán, jól működött a rövid passzos játékunk, és ekkor úgy tűnt, megnyerhetjük a meccset. A 85. percben a hazaiak kapusa utolsó emberként, a 16-osról kilépve kíméletlenül letarolta a kapura törő Grabant Bencét, a játékvezető a szabálytalanságot befújta, de nagy meglepetésre nem állította ki a kapust. A hajráig hajtottunk a győztes gólért, de ezt végül az angolok szerezték meg, a 90. percben egy pontos felívelés után vették be Ivancsics Alex kapuját, beállítva a végeredményt.

- Roppant színvonalas, óriási iramú meccset játszottunk, a vereség ellenére dicséret illeti a csapatot a teljesítményéért - mondta a mérkőzést követően Pisont István. - Az angolok óriási tempót diktáltak, de felvettük a kesztyűt, és a mérkőzés nagy részében a saját játékunkat tudtuk játszani. Bár az angolok labdabirtoklásban jobbak voltak, a tizenhatosunknál ritkán tudtak veszélyesen megjelenni, a helyzeteket tekintve kiegyenlített volt a meccs. A második félidőben már inkább a mi akaratunk érvényesült, a rövid passzos játékunk nem ízlett a hazaiaknak, és úgy tűnt, akár nyerhetünk is. A végén a lelkesedés elvitte a játékosokat, és így nem győzelem, hanem vereség lett a döntetlenből. A mutatott játékkal elégedett vagyok, jól alkalmazkodtunk az angolok által diktált ritmushoz, gyorsan tudtunk védekezésből támadásba váltani, hatékonyan védekeztünk és volt néhány remek egyéni teljesítményünk is, kár, hogy a végét elrontottuk, és a biztos döntetlen helyett, kockázatot vállalva vereséggel zártunk.

Anglia-Magyarország 2-1 (1-1)
Magyarország:
Ivancsics Alex - Kecskés Ákos, Lenzsér Bence, Spandler Csaba - Grabant Bence, Vida Máté (Jancsó András, 68.), Gazdag Dániel, Tóth Martin (Murai Márk, 86.) - Szántó Tamás (Takács Krisztofer, 46.), Koszta Márk (Bartos Julián, 65.), Rácz Barnabás


Címkék:

Kapcsolódó hírek

U18: Súlyos vereség az oroszoktól
U18: Súlyos vereség az oroszoktól

A magyar U18-as válogatott nagy különbségű vereséggel zárta pénteki mérkőzését a Jezek-tornán.

U18: nem bírtuk végig erővel Japán ellen
Meccsbeszámoló
U18: Győzelemel zártuk a Jezek-tornát

A magyar U18-as válogatott nagy különbségű vereséggel zárta pénteki mérkőzését a Jezek-tornán.