U18: gólgazdag döntetlen Ausztriával
U18 férfi   |   Archívum   |   2014. május. 21., 18:08
U18: gólgazdag döntetlen Ausztriával

U18-as válogatottunk 3-3-as döntetlent játszott Sopronban a korábban Eb-, és vb-döntőben is szereplő osztrákok ellen.

Az első félidő jobbára – a helyzeteket tekintve – kiegyenlített játékot hozott, amelyet az Eb-, és vb-résztvevő vendégek kezdtek jobban, eleinte sikerült érvényre juttatniuk az agresszív letámadáson alapuló játékukat. Pisont István együttese fokozatosan jött bele a játékba, és az első félidő utolsó tíz perce már egyértelműen a miénk volt.

A 20. percben egy osztrák labdaszerzés után Ordasi Gergő szabálytalankodott a büntetőterületen belül, a megítélt tizenegyest Adrian Grbic magabiztosan lőtte a bal alsó sarokba (0-1). A magyar csapat azonnal egy veszélyes lövéssel válaszolt, majd a 24. percben Zsótér Donát nagyszerűen érkezett egy bal oldali beadásra, lövése a kapufa érintése után végiggurult a gólvonalon, majd mentettek az osztrák védők.

A 30. percben aztán már magyar gólnak tapsolhatott a mintegy kétszáz fős publikum, amikor Balogh Norbert ugratta ki a nagyszerűen beinduló Zsótért, ő a jobb összekötő helyén rávezette a kapusra a labdát, és 8 méterről a kapu bal alsó sarkába bombázott (1-1).

A második félidő első szakaszában Spandler Csaba 15 méteres lövése jelentette a legnagyobb veszélyt, míg a csereként beállt Ivancsics Alexnek kétszer egymás után kellett lábbal hárítania egy osztrák kontra végén.

A hajrához közeledve felpörögtek az események: előbb egy szerencsés, majd egy kidolgozott vendéggól esett. Előbb Daniel Maier beadása lecsúszott, de így lett jó az osztrákoknak, a labda ugyanis a hálóban kötött ki (1-2). A mieink fel sem ocsúdhattak, s egy perccel később egy újabb gyors ellenakció után Maier talált a kapuba (1-3). A magyar csapat azonnal válaszolt: egy bal oldali beadásra a nem sokkal korábban csereként beállt Csicsek Levente érkezett, megelőzte a védőjét, és a kapu közepébe bombázott (2-3). A 80. percben Rácz Barnabás nagyszerű labdát adott sarokkal, az egyedül kilépő Csicsek pedig 12 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot (3-3). A 88. percben meccslabdánk volt, egy sokpasszos, kombinatív támadás végén Németh Erik már csak a kapussal állt szemben, de kivárt egy ütemet, és így egy visszaérő védő belelépett a lövésébe.

A második félidő pörgős, jó iramú játékot hozott, a magyar válogatott támadó szellemben futballozott, szép akciókat vezetett, de a jól kontrázó osztrákok kétgólos előnyét csak kiegyenlíteni sikerült, maradt a 3-3 a lefújásig.

- Elégedett vagyok a csapat játékával, a meccs jól szolgálta felkészülésünket az Eb-selejtezőkre, és ismét ki tudtunk próbálni új játékosokat is - mondta a mérkőzés után Pisont István. - Az első félidőben a legnagyobb hibát az osztrák gólnál vétettük, olyan szituációt követően kapott büntetőt az ellenfél, amire külön készültünk, hiszen tudtuk, hogy a vendégek már a saját térfelünkön letámadnak majd bennünket. Sokat voltunk hátrányban, ez lelkileg nem volt könnyű, de ezzel együtt játszani tudtuk a saját játékunkat, labdákat szereztünk, és ha a végjátékban pontosabbak vagyunk, még több gólt is lőhettünk volna. El kell azonban ismerni, hogy az osztrákoknak is voltak nagy helyzeteik, így a döntetlen reális eredménynek mondható.

Magyarország-Ausztria 3-3 (1-1) Magyarország: Ordasi Gergő (Ivancsics Alex, 46.) – Gazdag Dániel, Kecskés Ákos, Nagy Ádám (Jancsó András, 46.), Spandler Csaba – Murai Márk (Hirschler Bence, 72.) Szántó Tamás (Koszta Márk, 84.), Rácz Barnabás (Németh Erik, 84.) – Tóth Martin (Sejben Viktor, 59.), Balogh Norbert (Csicsek Levente, 59.), Zsótér Donát (Sallói Dániel, 46.)


Címkék:

Kapcsolódó hírek

U18: Súlyos vereség az oroszoktól
U18: Súlyos vereség az oroszoktól

A magyar U18-as válogatott nagy különbségű vereséggel zárta pénteki mérkőzését a Jezek-tornán.

U18: nem bírtuk végig erővel Japán ellen
Meccsbeszámoló
U18: Győzelemel zártuk a Jezek-tornát

A magyar U18-as válogatott nagy különbségű vereséggel zárta pénteki mérkőzését a Jezek-tornán.