U18: a törökök elleni győzelemmel zártuk a Szlovákia Kupát
U18 férfi   |   Archívum   |   2017. április. 28., 14:18
U18: a törökök elleni győzelemmel zártuk a Szlovákia Kupát

A magyar férfi U18-as válogatott győzelemmel zárta a Szlovákia Kupát, miután 1–0-ra verte Törökország korosztályos csapatát.

A magyar válogatott az amerikaiak elleni döntetlen és a szlovákoktól elszenvedett vereség után utolsó csoportmérkőzésén a fehéroroszokat verte magabiztosan, így a torna utolsó mérkőzésén a török válogatottal csapott össze az ötödik helyért vívott találkozón. A csapat folytatta jó szereplését, és Palincsár Martin góljával legyőzte Törökország csapatát is.

Rövid idő alatt negyedik mérkőzését játszotta a magyar válogatott a Szlovákia Kupán, és bár ennek ellenére igyekezett magához ragadni a kezdeményezést a mérkőzés elején, a csapat kissé fáradtan, enerváltan mozgott, és inkább a törökök irányították az összecsapást. Az első 20 perc után azonban játékba lendült, sőt felpörgött a válogatott, és három ziccert is kialakított az ellenfél kapuja előtt, egyszer pedig a kapufát találtuk el, de az eredmény a szünetig nem változott.

A fordulást követően is a mieink maradtak lendületben, és a csapat meg is szerezte a vezetést. A válogatott a középpálya bal oldalán, az edzői stáb által kért módon, tudatos labdaszerzéssel ragadta magához a kezdeményezést. A labdaszerzést követően egy keresztlabdával Bolla Bendegúz indulhatott meg a jobb oldalon, megverte az emberét, majd az oldalvonal mellől középre ívelte a labdát. A tizenhatoson belül érkezett Bévárdi Zsombor, aki Palincsár Martinhoz fejelte a beadást, ő pedig háttal a kapunak levette a labdát, majd félfordulatból, 10 méterről a kapuba lőtt (1–0).

A mérkőzés utolsó húsz perce megint a törököké volt, de hiába játszott fölényben ellenfelünk, csak egy nagy helyzetet tudott kialakítani, akkor pedig Varga Ádám kapus mutatott be bravúros védést, így a csapat nagy szívvel küzdve megőrizte egygólos előnyét, és megszerezte a torna 5. helyét.

Fontos torna volt ez a számunkra, hiszen a csapat az októberben kezdődő Eb-selejtezőkre készül. Nyolc erős csapat mérte össze az erejét Szlovákiában, két győzelem mellett egy döntetlen, és egy vereség a csapat mérlege, ami ebben a mezőnyben egyértelműen sikerként könyvelhető el. A torna előtti időszakban a válogatott kicsit maga alatt volt, de küzdelmek során csapat és stáb egymásra talált. A játékosok egyre inkább tudják, mit várunk tőlük, és egyre inkább magukénak érzik a stílust és a rendszert is. Ennek is köszönhető, hogy Szlovákiában fontos lépéseket tettünk előre, egyetlen vereségünket a hazai pályán futballozó szlovákok ellen szenvedtük el, de játékban nekik is egyenrangú ellenfeleik voltunk. Nagyszerű lehetőség volt ez a torna, hogy nemzetközi meccseken fejlődjenek a játékosaink, remélem, hogy a jó eredményből önbizalmat tudnak meríteni az előttünk álló feladatokhoz – értékelte a tornát az mlsz.hu kérdésére Marcus Jahn.

Magyarország–Törökország 1–0 (0–0)
Gól: Palincsár (45.)
Magyarország: Varga Ádám – Berdó Máté (Gajda Márkó 50.), Lustyik Levente, Harangozó Bence (Bévárdi Zsombor 40.), Palincsár Martin (Rabatin Richárd 75.), Lakatos István (Kiliti Róbert 60.), Varga Tamás, Virág Ákos, Kiss Bence, Bolla Bendegúz (Kisari Tibor 60.), Stoiacovici Dávid

Címkék:

Kapcsolódó hírek

U18: Súlyos vereség az oroszoktól
U18: Súlyos vereség az oroszoktól

A magyar U18-as válogatott nagy különbségű vereséggel zárta pénteki mérkőzését a Jezek-tornán.

U18: nem bírtuk végig erővel Japán ellen
Meccsbeszámoló
U18: Győzelemel zártuk a Jezek-tornát

A magyar U18-as válogatott nagy különbségű vereséggel zárta pénteki mérkőzését a Jezek-tornán.