U18: a szlovákok skalpját is megszereztük Kínában
U18 férfi   |   Archívum   |   2017. május. 19., 12:19
U18: a szlovákok skalpját is megszereztük Kínában

Második mérkőzését is megnyerte a kínai Csengduban rendezett Panda Kupán a magyar U18-as válogatott, ezúttal a szlovákokat győztük le 3-0-ra.

U18-as válogatottunk szerdán a házigazda kínaiak ellen győzött 4-1-re a Panda Kupa nyitónapján, pénteken pedig az első játéknap másik győztesével, az Iránt 3-2-re legyőző szlovákokkal mérkőzött meg. A magyar és a szlovák csapat néhány héttel ezelőtt a Szlovákia Kupán is megmérkőzött egymással, akkor ellenfelünk 1-0-ra nyerni tudott. A Marcus Jahn vezette magyar fiatalok most úgy vágtak vissza, hogy az alapembereink közül többen is kihagyták a mérkőzést, a szakmai stáb nyolc helyen változtatott a kínaiak elleni kezdőcsapaton.

Nagy tempóban kezdődött a találkozó, és a mérkőzés első félidejében egyértelműen a magyar csapat dominált: többet birtokoltuk a labdát, többször is eljutottunk az ellenfél kapujáig, és a meccs első komoly lehetősége is a mieink előtt adódott, de ezt még nem sikerült gólra váltani. A 28. percben azonban már a befejezés is pontos volt, egy kombinatív támadás végén megszereztük a vezetést: Bévárdi Zsombor indította Kisari Tibort, ő lekészítette a labdát az érkező Szabó Máténak, aki kilőtte a bal alsó sarkot (1-0). A gól után is a magyar válogatott irányított, és még a szünet előtt megdupláztuk az előnyünket, egy begyakorolt szabadrúgásból Kiss Balázs fejelte a hálóba a jobbról belőtt labdát (2-0).

A második félidőben a szlovákok nagy erőket mozgósítottak a gólszerzés érdekében, ekkor már ők birtokolták többet a labdát, de szervezetten, fegyelmezetten védekeztünk, ezért helyzetig sem jutott el az ellenfél. A magyar kontrák viszont életveszélyesek voltak, és a 82. percben egy ellentámadásból megszereztük a harmadik gólunkat is: egy szlovák szöglet után labdát szereztünk, Stoiacovici Dávid pedig egy 60 méteres szóló végén a hálóba lőtt (3-0), beállítva a végeredményt.

A két eddig siker után a tornagyőzelem már valószínűleg akkor is meglenne, ha vereséggel zárnánk Irán ellen, de a válogatott célja, hogy a vasárnapi találkozót is három ponttal zárja.

- A mai mérkőzésen nagyon jól játszottunk, főleg az első félidőben. Szép gólokat lőttünk, és a meccs során végig erősek voltunk taktikailag, mindkét játékrészben egységesen futballoztunk. Fizikálisan is felnőttünk a feladathoz, jobban akartuk a győzelmet, mint a szlovákok. A teljes stábnak jár a gratuláció, mindenki hozzátette a maga részét a sikerhez. Természetesen nem állunk le, a következő feladat, hogy a torna utolsó meccsén, Irán ellen is hasonlóan sikeresek legyünk - nyilatkozta a találkozó után Marcus Jahn.

Magyarország-Szlovákia 3-0 (2-0)
Magyarország: Varga Ádám - Krebsz Máté, Kiss Balázs, Gajda Márkó, Varga Tamás - Takács Martin (Harangozó Bence, 55.), Rabatin Richárd - Szabó Máté (Bolla Bendegúz, 55.), Palincsár Martin (Stoiacovici Dávid, 30.), Bévárdi Zsombor (Schindler Olivér, 63.) - Kisari Tibor

Címkék:

Kapcsolódó hírek

U18: Súlyos vereség az oroszoktól
U18: Súlyos vereség az oroszoktól

A magyar U18-as válogatott nagy különbségű vereséggel zárta pénteki mérkőzését a Jezek-tornán.

U18: nem bírtuk végig erővel Japán ellen
Meccsbeszámoló
U18: Győzelemel zártuk a Jezek-tornát

A magyar U18-as válogatott nagy különbségű vereséggel zárta pénteki mérkőzését a Jezek-tornán.