Szlovákiától is kikaptak U18-asaink
U18 férfi   |   Archívum   |   2009. augusztus. 26., 19:52
Szlovákiától is kikaptak U18-asaink

U18-as válogatottunk szerdán Szlovákiával mérkőzött meg Csehországban, a 16. Vaclav Jezek-emléktornán. A mieink nem játszottak rosszul, de ahogyan kedden Ukrajna ellen, úgy most is 1-0-ás vereséget szenvedtek. Ennek ellenére a még továbbjuthatnak, ám ennek érdekében pénteken le kell győzniük Románia korosztályos együttesét.

Pisont István szövetségi edző Roma Gábor - Szvoboda Szabolcs, Kelemen Dávid, Baráth Botond, Farkas Márk (Tóbiás Zsolt a 34. percben) - Németh László (Widecker József a 77. percben) Kalász Milán - Lengyel Gyula, Tóth Lajos (Czár Richárd a 41. percben), Horváth Gergő (Vernes Richárd a 41.) - Mohácsi Rudolf összeállításban küldte pályára a csapatot.

A fiatalok mezőnyben jó teljesítményt nyújtottak, de helyzetbe csak ritkán kerültek, s ezeket a lehetőségeket sem tudták kihasználni. A szlovákok a 20. percben, egy jobb oldali beadás után gólt szereztek, s előnyüket a lefújásig megőrizték.

- Ugyanaz történt, mint tegnap, ismét nagy harc folyt a pályán, és a meccs egyetlen gólját ellenfelünk érte el - mondta a mérkőzést követően Pisont István. - Voltak időszakok, amikor kifejezetten ígéretesen futballoztunk, de ismét kiütközött nagy hibánk: nem tudjuk kellően kihasználni lehetőségeinket. Azonban nem adjuk fel, pénteken győzni szeretnénk Románia ellen.

Mivel a nap másik meccsén Ukrajna 3-0-ra legyőzte Romániát, a mieink még továbbjuthatnak csoportjukból, ha pénteken 16.30-kor Bela pod Bezdezemben nyernek a románok ellen, s az ukránok megverik a szlovákokat.


Címkék:

Kapcsolódó hírek

U18: Súlyos vereség az oroszoktól
U18: Súlyos vereség az oroszoktól

A magyar U18-as válogatott nagy különbségű vereséggel zárta pénteki mérkőzését a Jezek-tornán.

U18: nem bírtuk végig erővel Japán ellen
Meccsbeszámoló
U18: Győzelemel zártuk a Jezek-tornát

A magyar U18-as válogatott nagy különbségű vereséggel zárta pénteki mérkőzését a Jezek-tornán.